Ingyen munkaerő – Volkswagen e-load up! teszt
Volkswagen e-load up! teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Haszonjárműként járt nálunk a Volkswagen első és legkisebb elektromos autója. Zöld rendszámmal és villanymotorral a legjobb pizzafutár lehet.
A VW egyik első sorozatgyártott elektromos autójából dobozos változat is készült. Otthonos terepen, a belvárosban is próbáltuk az e-load up!-ot
Zöld pizzafutár. Valami ilyesmi elnevezése lehetne a Volkswagen fura szerzetének. A német gyáróriás miniautójának elektromos változata, az e-up! egy különleges szériát is kapott, amiről nem sokat lehetett hallani. Ez az úgynevezett e-load up!, ami szinte mindenben megegyezik az alapmodellel, kivéve a hátsó traktust. Itt ugyanis dobták a hátsó két ülését és falemezzel fedték le a padlót, míg az első két ülés mögé rács került. Mindenkinek az volt az első kérdése, hogy ez minek? És minek rá a két hátsó ajtó? Nos, a hátsó ajtók praktikusak amikor pakolászásról van szó, ahogy az egész autó végtelenül zsivány és hasznos megoldás lehet kis méretű, vagy kis mennyiségű belvárosi áruszállításhoz. Elektromos, így ingyen tölthetjük (a publikus töltőknél, egyelőre), ráadásul zöld rendszámos, így ingyen is parkolhatunk vele a városban. Pizzafutároknak, csomagszállítóknak, vagy épp szerelőknek nincs jobb megoldás erre a terepre. Robogó helyett lehet e-load up!-ozni is.
Kívülről csak a feliratok árulják el, hogy ez az e-up! más mint a többi. Egyébként maradt a LED-es nappali menetfény és a miniautós kivitel is
Bár a beltérben uralkodik az olcsó minőségérzet, nem mondható haszonjárművesnek. A műszerfal zongoralakk borítást kapott, a kormány mutatós és jó fogású. A helyérzet tágas, köszönhetően a fehér színvilágnak
Akár 360 kg-ot is elbír a kicsi e-load up!, aminek 1 köbméteres raktere állítólag 400 pizzás doboznak elég. A raktérpadló felhajtható, alatta a töltők kaptak helyet
Télen megfagysz benne. Haszonjármű mivolta ellenére a menetdinamikája megmaradt ugyanolyan, mint az e-up!-é, ami könnyen megszeretteti az emberrel az elektromos autózást. Ha normál módban használjuk, már kisebb gázadásra is szépet húz, padlógázra viszont óriásit lép. A 82 lóerős, 210 Nm nyomatékú elektromos hajtásnak köszönhetően azonnal megkapjuk minden erejét.
Nullától ötvenig bármit legyorsul.
Jó érzés, amikor az utcai harcosok erősködnek, te pedig kaján vigyorral ülsz elektromos autódban, amiről tudod, hogy most sem fogyaszt egy csepp benzint sem alattad. Akkor sem mohó, ha a kWh-s fogyasztás számolásába kezdünk. Eco módban gazdaságosabb, Eco+ módban még inkább. Utóbbinak egyetlen óriási hátránya van, hogy használata mellett nem lehet fűteni. Ennek persze télen van jelentősége, de akkor igen nagy. A szélvédőfűtés 10 km azonnali elvesztését jelenti, a kétfokozatú ülésfűtés viszont nyugodt szívvel használható, ahogy egyébként a felpattintható Garmin multimédia is. A gyári adat szerint 160 km a hatótávja, ezt Eco+ módban tudná hozni, nekünk átvételkor 146 kilométert írt ki a komputer normál módban, ami szintén elég jó a 18,7 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorral.Szép nagy műszereket kapott. Fordulatszámmérő helyett itt fogyasztásmérő van, jobb oldalon pedig a lítium-ion akkumulátor töltöttsége látható
A zöldséget kékben méri. A rendszer rengeteg hasznos információval szolgál, és itt értékeli vezetési stílusunkat is a Blue Score-ral. A navigáció gyors, ügyes, a telefoncsatlakoztatás szintén egyszerű
Váltó helyett módválasztó. A másik eszköz, amivel spórolhatunk, az a váltó. Az egyetlen fokozatú irányváltó D állásában jobbra és balra biccentve 3 rekuperációs szint közül választhatunk. Ezek azt határozzák meg, hogy milyen mértékben nyerje vissza a motorfék erejét: 1-esben hosszan vitorlázhatunk, 3-masban már erőteljesen fékez, ezzel még inkább visszatölt. Ezt a már-már módválasztó szerepet kapó váltó B állásával fokozhatjuk a 4-es szintre, ami különleges vezetési élményt is ad. Vele nem fékeznünk kell, hanem inkább gázzal kell kompenzáljuk a lassulást. Megfordították a dolgot, zseniális. A vezetéshez innentől kezdve tulajdonképpen egyetlen pedál kell. Az Eco+ és B-be kapcsolás kombóval túlzással a világból kivisz.
Normál, Eco és Eco+ módok között választhatunk. Mindegyikben képes nagyot lépni, utóbbi kettő jobban figyel a gázreakciónkra és lekapcsol minden felesleges hatótáv-zabálót. A váltó itt inkább módválasztó, amit B-be kapcsolva még gazdaságosabbak lehetünk
Töltését hagyományos és CCS gyorstöltőről is végezhetjük. A konnektorok a tanksapka mögött kaptak helyett
Ugyan kissé messzebb van a terminál épületétől, de a Budapest Airport zöld főparkolójában is van ELMŰ töltő. Használata gyors és ingyenes. A töltő melletti lámpa pirosan világít, ha teljesen feltöltődött az autó, előtte zölden villog
Továbbra is a legolcsóbb. Időközben megérkezett az up! következő generációja, amiből szintén lesz load up!, elektromos e-up!, e-load up! és gázos eco load up! változat is. Tesztautónknak új ára épp ezért már nincs, használtan 7 580 050 Ft-ért lehet elhozni. Alapfelszereltségén kívül megkapta a Komfort csomagot, ami hátsó parkolóradart és tempomatot jelent. A következő generáció áraira még várnunk kell, de az elektromos változatokra már járni fog az 1,5 millió forintos állami támogatás. Mint arról írtunk is, az e-up! így 5,99 millióért hozható el. Ez sem kevés, főleg ha azt nézzük, hogy az autó tálalása egyszerű, mint a ruhafogas, de ezzel még mindig a piac egyik legolcsóbb elektromos autója (egyedül a PSA Mitsubishi alapú, az e-up!-nál komolytalanabb villanyautói és Berlingo/Partner áruszállítói olcsóbbak nála). Erős kompromisszum a zöld rendszám és a károsanyag-kibocsátás nélküli élet élvezetéért.
A hazai villanyautó-felhozatal egyik legolcsóbbja az e-up!, mégis kérdéses megéri-e, vagy kinek éri meg elektromos autót venni. Pláne úgy, hogy itt a GreenGo
Szemléletváltás kellene hozzá. A tőkeerős cégeknek “mindegy” mennyit költenek üzemanyagra, és ilyenkor előfordul, hogy a saját autóba is csurran-cseppen egy kis gázolaj… Itt nem lehetne.
Akinél meg számít, mert kisvállalkozás, maga termeli ki, annak meg lehet, hogy drága ez az autó.
Értem én ezt, csak azt nem, ha ennyire jó, akkor miért nem terjed? A vállalkozások hülyék?
Mert azért van köztük tőkeerős is.
Ha meghozná, akkor itt hozná meg az árát, nem úgy hogy anyának második autó, ami évi 10 ezer alatt megy.