Újabb parkolási világrekord, ezúttal bénázásból

Félóra kellett az egyszerű párhuzamos parkoláshoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A leggyorsabb parkolás rekordját két angol srác 13,1 cm-es réssel és gyors manőverrel tartja. Egy - szintén angol - hölgy jóval nagyobb helyre mintegy félóra alatt sikerült letegye autóját.

Lehet, hogy az angoloknál különös érdeklődésre tart számot a parkolás, ugyanis legutóbb két brit srác tűzte maga elé célul, hogy megdöntsék a párhuzamos parkolás rekordját, és sikerült is nekik! Autójuk hosszán túl mindössze 13,1 centiméternyi helyre sikerült betegyék Minijüket. Most pedig - szintén két brit - egyetemista szánt arra 15 percet életéből, hogy filmre vegye egy hölgy bénázását kitartó, végül szintén sikeres parkolási próbálkozását, amint egy Opel Corsa C-t kísérel letenni egy nem is túlzottan szűk helyre.
A felvétel-gombot amúgy állítólag már egy másik negyedórányi próbálkozás után nyomták meg, azt követően, hogy segítségüket is felajánlották, ám azzal a hölgy nem élt. Összességében így félórányi manőverezés után sikerült a parkolás. Az a parkolás, mely elvileg a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsga része kellene, hogy legyen. Persze magunk is tudjuk, hogy itthon is nem egy esetben kapnak úgy jogosítványt a jövő közlekedői, hogy nem, hogy vezetni, parkolni sem tudnak. A videó amúgy hosszú, negyedórányi, a parkolási bénázás egysíkúságát a felvétel készítőinek sportriporteri magasságokba törő kommentárjai, illetve a sikert követő rivalgás próbálja megtörni. Bakiparádé-kedvelőknek már-már kötelező opus.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:59
    Permalink

    Sajnos nálunk is vannak hasonló vezetők, ha lenne egy kis önbecsülésük leadnák a jogsit és nem veszélyeztetnének senkit. Sok vezetőnek már az is problémás, hogy melyik pedál a gáz a fék vagy a kuplung, Pl.: bemegy a kirakatba mert a fék helyett a gázra lép. Nekem volt egy esetem amikor egy szűk egysávos utcában kanyarban jött szembe egy hölgy aki mikor meglátott megijedt és felém rántotta a kormányt mert nem volt tisztába azzal, hogy merre van jobb ill. bal.

Vélemény, hozzászólás?