V10-es vászontetős – itt az Audi R8 Spyder

New York legdrágább fedél nélkülije az Audi R8 Spyder V10

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi nem aprózza el, hanem 5.2-es, 540 lovas V10-est pakol legmenőbb nyitható tetejű autójába. Az R8 Spyder New York brutál roadstere.


A New York-i Autószalon tegnap óta már a közönség számára is nyitva áll, az Audi itt mutatta be a legerősebb utcai sportkocsijának számító R8 nyitott változatát. Az érdekesség, hogy az R8 Spyder vászonetetőt kapott. Azért, mert cél volt az alacsony súly és annak jó elosztása. Így az elektrohidraulikus mozgatás súlyát nem akarták tovább növelni egy fémtetővel - hát ezért, meg persze a formáért a vászon. A tető nyitásához vagy zárásához egyébként elég 20 másodperc, és a gyár szerint 50 km/órás sebességig elvégezhető.
Hirdetés


Az R8 Spyder V10 tömege így csak 1612 kilogramm, ami az 5.2-es motor 540 lóerejével és ugyanennyi newtonméter nyomtékával együtt 3,6 másodperces százra gyorsulást és 316 km/órás végsebességet ad. A jobb fogyasztás hajszolása az R8-ast sem kerülhette el, így hétfokozatú S tronic automataváltója már képes vitorlázó üzembe is kapcsolni. Így a V10-es motorral is lehet - papíron - 11,7 liter az átlagfogyasztása és 277 gramm a szén-dioxid kibocsátása. Gondolom senkit nem lep, hogy meg sem lehet venni a quattro összkerékhajtás nélkül, a "sportolás" fokát meg az Audi drive select kapcsolóval állíthatja be a kiváltságos sofőr.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?