Vajon milyen a Vitara az S-Cross után? Kipróbáltuk!

Kell neki a smink, vagy alapból jól tartja magát? Sokadik teszten a Suzuki Vitara

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többször teszteltük már a Suzuki Vitarát, ami sokáig vezette a hazai eladásokat, most a második helyen áll. Vajon milyen ma, az S-Cross árnyékában?

Remekül eltalált formával és kellő műszaki tartalommal debütált 2015 tavaszán a Suzuki Vitara, ami a tavalyi év végéig évről évre, folyamatosan vezette a hazai újautó-eladásokat. Egyetlen modell tudta letaszítani a trónról, a tavaly év végén érkezett - szintén Suzuki, szintén esztergomi - S-Cross. Ugyanakkor még mindig egy nagyon erős második helyet tudhat magáénak az autópiacon a Vitara, ami jól mutatja: formája még mindig tetszetős és sokakat megnyerő, nem mellesleg pedig technikáját is folyamatosan frissítették az évek során.
Hirdetés
Bár a forma alapjaiban nem változott a megjelenés óta (persze voltak azért frissítések, a hűtőmaszk, a lámpák és persze számos részlet sem az eredeti már), a motorpaletta már teljesen kicserélődött, az alapáras lágy hibrid mellé idén már full hibrid is érkezett (lásd itt), most viszont az eladások zömét adó kézi váltós, lágy hibrid verziót tettük újabb próbára, az opciós AllGrip összkerékhajtás mellett a "városi design" csomaggal, ami az hűtőmaszk tetejére és az alsó légbeömlőhöz is ad egy-egy piros csíkot, ugyancsak piros dekorbetétet a nappali menetfények köré is, oldalra pedig a gépháztető szélére, hátra pedig a lökhárító aljára ad ilyen színű csíkot, de persze tükörházait is pirosra fényezték, továbbá felniből is egyedit kap. Igaz a tesztautón a terepdesign-csomagos fekete kerekek voltak, ez egyébként nem véletlen: az elemeket egyesével lehet összelegózni, nem feltétlenül kell az összeset megrendelni, továbbá a példa szerint is lehet variálni a gyári elemekkel. A kiegészítőknél érdekesebb ugyanakkor, hogy milyen ma a Vitara, milyen az S-Crosshoz mérten, erre pedig eléggé egzakt választ tudok adni, hiszen ezúttal azt követően ültem bele, hogy több mint 3000 kilométert autóztam egy S-Cross-szal (erről a tapasztalatok itt olvashatók). A Vitarával ennyire sokat nem mentem, de közel 400 kilométert igen. Alapvető különbség, hogy a Vitara 12,5 centivel rövidebb, nem egész 4,2 méter hosszú, széltében viszont csak 1 centivel "kevesebb", magassága pedig 3 centivel több. Mivel hasmagasságuk egyezően 17,5 centiméter, ez egyértelműen utasteréhez adódik. Érezhetően magasabbra kerültek az ülések, ami jobb kilátást ad, a tengelytáv viszont 10 centivel szerényebb, így a hosszanti helykínálat is kevésbé jó, de átlagtermettel négy felnőtt ide is befér, ha pedig gyerekek kerülnek hátra, ők gond nélkül elvannak itt is.
Hirdetés
A Vitara egyértelműen terepjárósabb, terepszögei is jobbak, összkerékhajtással - szemben az S-Cross-szal - van lejtmenetvezérlője is, AllGrip összkerékhajtása azonban alapvetően ugyanaz: automatikus, Sport és laza talajra Snow módot, abban Lock állást is adó. Utóbbival automatikusan kapcsolódik ki a lágy hibrid amúgy gyors és észrevétlen, a motort már lassú gurulásnál is megállító stop-startja. A benzinmotor kézi váltó esetén ugyanaz, ami az S-Cross-ban is található: 1,4-es Boosterjet, közvetlen befecskendezésű benzines, alapból is 129 lóerővel és 235 Nm nyomatékkal, amihez csatlakozik még egy 10 kW-os (és 50 Nm-es) villanymotor. Utóbbival alacsony fordulatról is meglepő élénkséggel mozog az amúgy nem túl nehéz, 1,25 tonnás kis SUV. A motor hibátlan, itt is csendes, viszont a Vitara összességében nyersebb, főként autópályán jelentősebb gördülési zajt adó, de mindenhol máshol is egy kicsit sprődebb rugózású, mint az S-Cross. Ha az árakat nézzük, a Vitara belépője 300 ezer forinttal szerényebb, mint az S-Cross bázisverziója, míg az összkerékhajtású, GLX - full - felszereltségű tesztautó már 8,08 millióról indul, itt az S-Cross felár már 450 ezer forint lenne. Ha automatát szeretnénk, azt most még olcsóbban kapjuk S-Cross-ból, hiszen ott még elérhető a hagyományos automata az 1,4-es turbóhoz, a Vitara már csakis full hibridként lehet automata. Ellátmányuk nagyon hasonló, az alapverzióhoz is jár a távolságtartós tempomat, az automata klíma és a LED fényszóró is, a GL+ már holttérfigyelőt, a próbált GLX gyári navigációt és bőr/műbőr kárpitozást is ad. Igazság szerint a GL+ ellátmányánál nemigen kell több, hiszen ha itt csak vezetékkel, de a telefontükrözés kiválóan megy. Az S-Cross futásával és utasterével is finomabb, viszont városban könnyebb parkolhatóságával, magasabb üléspozíciójával és jobb átláthatóságával a Vitara talán még mindig jobb, terepen pedig egyértelműen.
Hirdetés
És van még egy faktor, az érzelmi, ezt a formát már 7 éve szeretjük, temérdek vevőt meggyőzött, nem meglepő, hogy ma is sokan vannak, akik a Vitarára voksolnak, és egyébként nem is teszik rosszul. Ez is egy nagyon jó ár/érték arányú modell, nem mellesleg hasonlóan takarékos: a teljes heti használat tankolás szerinti átlagfogyasztása különösebb ügyeskedések nélkül, csupán a dugók lehetőség szerinti elkerülésével 5,5 l/100 km lett, ami teljesen korrekt a szintén példás menetdinamikához mérten. És még említhető a Suzuki 10 év/200 000 kilométeres hajtáslánc garanciája is a 3 év/100 000 km általánoson túl, hogy megértsük, miért állnak a forgalomba-helyezések élén az esztergomi modellek.
Értékelés
Pozitív
Élénk, csendes, takarékos motor, még mindig divatos forma, kényelmes ülések, sofőrsegédek
Negatív
Gördülési zaj, kissé sprőd rugózás, automata már csak full hibridként lehet
Árak
Tesztmodell alapára
6 240 000 Ft (2022.05.23.)
Tesztautó ára
8 190 000 Ft (2022.05.23.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1373 cm3
Teljesítmény:
95 kW (129 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
235 Nm 2000-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
Végsebesség:
190 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8-6,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4175 mm
Szélesség:
1775 mm
Magasság:
1610 mm
Saját tömeg:
1245 kg
Össztömeg:
1770 kg
Tengelytáv:
2500 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
375 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
940-1010 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
495 mm
Ülőlap hossza hátul:
515 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1340 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
440-720 mm
Csomagtér hossza:
760 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1560 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d full
Hengerűrtartalom:
1373 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
235 Nm 2000-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
95 kW (129 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
190 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,2 s
CO2-kibocsátás:
131-136 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8-6,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.05.26. at 02:57
    Permalink

    Ilyen egy autó.

    Megy, teszi a dolgát.
    Nincsenek nem várt meglepetések.
    Mindezt jó áron.

    Nyomingerek erre azt mondják, hogy unalmas… unalmas autó.

    Jól mutatja, hogy milyen defektes a mai tarsadalmunk… ami megbízható = unalmas.

    • 2022.05.26. at 09:10
      Permalink

      Ej, Zöldikétől de megkapnád ezért a magadét 😀 A “mutyukiról”, ahogy korunk méltán elismert tudósa szokta írni. Királyi ülepét ilyen izékbe ő bele nem helyezi 😀

      • 2022.05.27. at 21:40
        Permalink

        Höhö, a múltkor ment a TV-ben A hangok című film, pont egy macskás futóbolond volt benne, aki nagyon emlékeztetett egy másik macskás futóbolondra… 🙂

Vélemény, hozzászólás?