Végleges az ötajtós Chevrolet Cruze formája

Ismerős vonalakkal jön a Chevrolet Cruze meredek hátúja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tanulmányként megismert ötajtós Chevrolet Cruze lényegében változatlan formában ér majd a szalonokba.

Az ősszel, a Párizsi Autószalonon tanulmányként bemutatkozott ötajtós Chevrolet Cruze a terveknek megfelelően, tavasszal, a Genfi Autószalon már sorozatgyártásra kész modellként mutatkozik be s a nyár elejére már a hazai kereskedőkhöz is elér. Nemrégiben a kész karosszéria tervét kezdte szabadalmaztatni a gyártó s az ehhez készített rajzok fel is kerültek az internetre. A tanulmány legfőbb vonásai nem változtak, de az orr a korábbinál visszafogottabb, a négyajtós verzióéval egyező, nyoma sincs a koncepció-modell LED-es menetfényeinek. A külső méretek továbbra sem ismertek, az azonban biztos, hogy a csomagtér 400 literes és 60/40 arányú üléshajtással bővíthető lesz. Miként a középső tetőoszlopig az egész karosszéria, úgy a motorpaletta is egyezik a négyajtóséval, a kezdeti kínálat az 1,6 literes, 113 lóerős és 1,8 literes, 141 lóerős szívó benzineseket, valamint a 2,0 literes, 125 és 150 lóerős turbódízeleket sorolja majd, a belépő verzió kivételével opcióként automata váltóval is. Noha kézenfekvő lenne, hogy a négyajtósnál sportosabb hangolású futóművel a Cruze-ban is megjelenjen a műszakiságában testvér Opel Astra 1,4 literes turbós benzinese, a jelenlegi hírek alapján arra a koreai modellben még várni kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?