Végre egy koncepcióautó, ami nincs tele képernyőkkel

Ne legyenek illúzióink, az Audi grandsphere-ben van kijelző bőven, de csak amikor szükség van rájuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

750 kilométeres emissziómentes hatótáv, 4-es szintű önvezetés, fából készült kijelzők - ezeket ígéri az Audi luxuslimuzinjait előrevetítő tanulmány. Meg egy szobanövényt.

Megérkezett az Audi "sphere" tanulmánysorozatának második darabja, a grandsphere. Ezzel mutatja be a márka, hogyan is képzelik el a jövő luxusszínvonalú utazását, az érdekesebbnél érdekesebb megoldások közül remélhetőleg minél több átvándorol majd a következő generációs A8-asba, vagy az azzal párhuzamosan érkező, esetleg az azt helyettesítő villanylimuzinba, ami az Artemis projekt keretein belül áll fejlesztés alatt. Egy ilyen részlet lehetne például a beltér teljes szélességében húzódó, faburkolatú műszerfal - igen, teljes szélességben, mert hogy itt szó sincs képernyőről. Mint ahogy a csak 5 évvel ezelőtti digitális kijelzők elavultnak tűnnek már ma is, úgy valószínűsíthető, hogy a sok érintőképernyő is kimegy majd egyszer a divatból. És mi lesz akkor helyettük? A klasszikus értékek, az olyan hagyományos szépségek, mint a jól megmunkált fa felületek.
Hirdetés
Persze a digitalizáció csak egyre inkább halad előre, ezt nyilván nem lehet kihagyni a jövő limuzinjából, ezért projektorok vetítik a fára azt, amit ma egy képernyő mutat. Ez sokkal organikusabbnak hat, és amikor éppen nincs szükség semmi információ kijelzésére, nem éktelenkedik sehol sem a fekete, szögletes képernyő. Érzékelőkkel az is biztosítva van, hogy a fát tapizva irányíthassuk az infotainment-rendszert, de igazából erre sem lesz feltétlenül szükség, gesztus- és tekintetvezérléssel is kiadhatjuk parancsainkat. Erre azért is van szükség, mert az első ülések nagyon messze hátratolhatók és majdnem vízszintes helyzetbe is fektethetők, ahonnan már nehéz lenne előrehajolni.

Itt az utazás mindenkinek utazás: még a sofőrnek is az, nem pedig vezetés.

A kényelmet szolgálja a faburkolatba visszahúzódó kormánykerék, ami szintén csak akkor bújik elő, ha valamiért magunk akarnánk irányítani a termetes, 5,35 méteres limuzint - egyébként önállóan elvisz ez minket bárhova. Az első két ülés között hűtött pohár- és italtartó van, beépített csappal. A szélesvásznú kijelzőn nézhetünk multimédiás tartalmakat, de az autó egyből kivetíti azt is, amit éppen a telefonunkon néztünk vagy olvastunk, mielőtt beszálltunk volna. Az autó felismeri mindegyik ülésen lévő utasát és betáplálja a korábban megtanult személyes beállításokat, még a hangszórók is személyenként szólnak, úgy, hogy a többi utas nem is hallja, ha nem akarjuk. A dinamikus vezetési élmény biztosított a bő 4 mp-es 0-100 km/h-s gyorsulással és az összkerékhajtással és -kormányzással, de ez inkább az elsőosztályú kényelemben eltöltött utazásról szól, ezért is van légrugózás. A töltésre sem kell sokat várni, az e-tron GT-ből ismert 800 V-os technológia lehetővé teszi, hogy 5%-ról 80%-ra akár 25 perc alatt feltöltődjön - bár amilyen kényelem van az autóban, itt még a várakozás sem feltétlenül nagy probléma. Minden az utasok komfortérzetéről szól tehát, ennek megfelelően az egész járművet eleve az utastér megálmodásával kezdték, annak rendelték alá a külső formatervet. Ettől függetlenül az sem sikeredett rosszra, a futurisztikusság helyett klasszikus vonalakra, GT-s arányokra törekedtek. A hatalmas, 23 colos felnik, a változtatható méretű fényszórók, az óriási üvegfelületek igazi karaktert adnak a grandsphere-nek. Mindezek után már csak hab a tortán, hogy a beltér anyagai minőségiek és - amennyire lehet - környezetbarátak, például nem használnak bőrt. Van helyette viszont egy szobanövény a középkonzolba ültetve, ami a fentiek után már csak olcsó fogásnak hat, de ennyit elnézünk az Audinak.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?