Végre jön, amire vágytunk: Opel Mokka 1.6 CDTI

Az Opel Mokka is kapható lesz az 1.6 CDTI motorral

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itt van amire vártunk. Az Opel már a Párizsi Autószalon előtt bejelentette, lecseréli kisebbik SUV-ja motorját.


Már több modellben próbáltuk, így bizton állíthatjuk, hogy az Opel Szentgotthárdon gyártott 1,6 literes új dízelmotorja sokkal jobb, mint a korábbi 1.7-es. A régi Isuzu gyökerű blokkot végül az Euro 6 kibocsátási norma szorította ki a kínálatból. Utolsóként a Mokkát teszteltük még a régi 1.7-essel, esetében is sarkalatos pont volt a kissé kelletlen, hangos és nem túl szép orgánumú dízelmotor.
Hirdetés
Örvendetes a csere, amit az Opel a Párizsi Autószalonon esedékes hivatalos bemutató előtt már most bejelentett. Az új motor 136 lóerős és 320 Nm a nyomatéka, tehát az elődhöz képest 6 lóerővel és 20 newtonméterrel erősebb. Váltója alapáron 6 sebességes kézi, fronthajtással hatfokozatú automatával is rendelhető lesz - utóbbi esetében elsőként jelenik meg, miként az összkerékhajtás opciója is. Az 1.6-os CDTI Mokka hatfokozatú kézi váltóval és fronthajtással 9,9 másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebessége 191 km/h. A gyár által megadott átlagfogyasztása csak 4,1 liter, ami 4 decivel kevesebb, mint az 1.7-esénél. Emellett a szén-dioxid kibocsátása is csökkent az új motoros dízel Mokkának; 120 g/km helyett már csak 111 g/km. Az 1.6 CDTI-vel téltől lehet megrendelni a Mokkát, jövőre kerülnek az első példányok a kereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?