Versenypályás videón az Audi csúcsbálnája

A Zöld Pokolban tesztelik az Audi S8-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan érkezik az Audi A8 negyedik generációja, amelyből természetesen ismét lesz csúcsváltozat. Az S8-ast a Nordschleifén kapták lencsevégre.


Az Audi fanatikusai már bizonyára beírták naptárjukba július 11-ét, ugyanis ahogy arról korábban már beszámoltunk, akkor érkezik az új A8-as. Ettől mindössze már csak két hónapnyira vagyunk, az első modellek gyártása minden bizonnyal már elkezdődött. A csúcs S8-as viszont várhatóan csak jövőre érkezik, így nem csoda, hogy az álcázott változatok még a tesztkilométereket futják. Egy példányt sikerült most lencsevégre kapni az Nürburgringen.
Hirdetés

Minden bizonnyal nem sűrűn fogunk látni S8-ast körözni a versenypályán, hiszen a tehetős üzletemberek és cégek nem ilyen célra fogják azt használni. A negyedik generációs csúcsmodell teljesítményéről egyelőre nincsenek hivatalos információk. Minden bizonnyal erősebb lesz, mint az 520 lóerős kifutó széria. Ha ismét készül S8 Plus kivitel is belőle, akkor pedig a 605 lóerős határt kell majd túlszárnyalnia.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?