Vettel nagyon megverte a többieket

Maldonado-piruett a Bajnokok Falánál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kétszeres világbajnoki címvédő Vettelé lett a Forma-1-es Kanadai Nagydíj pole pozíciója, méghozzá nem is kis fölénnyel.

A korábbi montreali történések Hamilton sikerét ígérték az F1-szezon hetedik hétvégéjére, s a magyar idő szerint szombat esti kvalifikáción a McLaren (egyik) világbajnoka kitűnően is szerepelt (a másik, Button nem), csakhogy volt valaki, aki nem törődött a múlttal, s alaposan elverte a többieket. Ezt a valakit Vettelnek hívják, és a Red Bull üdvöskéjének 3 tizedes fórja ezen a félig utcai, Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán bizony tetemesnek mondható. A ponttáblán éllovas Alonso mellett Massa is bizonyította a Ferrari sebességét, a mezőny hat világbajnokából egyedül Räikkönennek (Lotus) nem sikerült a Q3-ba, így a Top10-be jutás. A Bajnokok Falát többen súrolták, Maldonado Williamse viszont már eleve megcsúszva koccolta le, a vége látványos piruett és kitört futómű lett. A vasárnapi futam este 8 órakor kezdődik.
Hirdetés
A 49. Kanadai Nagydíj időmérőjének végeredménye (Top10)
  1. Vettel (német, Red Bull) 1:13.784 p
  2. Hamilton (brit, McLaren) 1:14.087
  3. Alonso (spanyol, Ferrari) 1:14.151
  4. Webber (ausztrál, Red Bull) 1:14.346
  5. Rosberg (német, Mercedes) 1:14.411
  6. Massa (brazil, Ferrari) 1:14.465
  7. Grosjean (francia, Lotus) 1:14.645
  8. Di Resta (brit, Force India) 1:14.705
  9. Schumacher (német, Mercedes) 1:14.812
  10. Button (brit, McLaren) 1:15.182

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?