kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
KezdőlapVillanyautó puttonnyal

Villanyautó puttonnyal

Nem csak első autóinak kiszállítását kezdte meg idén a Fisker, immár második modelljét is bemutatta. A Surf valójában nem vadonatúj, inkább a Karma puttonyos változata.




Ahogyan azt már írtuk, az első ízben a 2008-ad Detroiti Autószalonon látott Fisker nagyra törő terveket szövöget. Már tavasszal 7000 Karma értékesítését tűzték ki célul, a nyáron pedig el is kezdték az autókat kiszállítani, az első példányt Leonardo di Caprio már át is vehette. Most pedig itt van második modelljük, a Surf, mely szemből azonban egyáltalán nem tűnik újdonságnak, hiszen arca a Karmáéval egyező.




A sziluett és a far azonban más, ugyanis a márka főtervezője és alapítója, Henrik Fisker shooting brake, kombi, egyterű, szabadidőautó, vagy hívjuk aminek akarjuk, de mindenképp ötajtós, kecses vonalú karosszériát formázott. Az utastér továbbra is négy szeparált üléses, a középső alagútban foglalnak helyet a 110 V-os hálózatról 14, 220 V-osról 6 óra alatt feltölthető lítium-foszfát akkumulátorok. A tömegeloszlás így igen jó, 47/53 arányú, a hajtott hátsó kerekek javára. Így aztán, az alacsony súlyponttal és a bármikor elérhető 1330 Newtonméter forgatónyomatékkal messzemenően sportos a kerekenként 204 lóerős villanymotorral hajtott Surf. A 100 km/órára gyorsulás 5,9 s, a végsebesség 201 km/óra lehet Sport módban, míg a Stealth, azaz lopakodó üzem teljesen emissziómentes gurulást jelent. Sportban, illetve az akkumulátorok lemerülése után megy a 260 lóerős, 2,0 literes, GM-eredetű turbós benzinmotor is, s az áramot termelve (a Chevrolet Voltból, illetve az Opel Amperából ismert módon) 400-480 kilométeres hatótávot ad.




Arról egyelőre nincs infomráció, hogy pontosan mekkora a Surf csomagtere, de a felhasználók igényeinek megfelelően a gyártó megnyugtatóan közli, hogy négy utas bőrönd-, vagy golfkészlete elfér, a bővítéshez pedig a hátsó üléstámlák is lebillenthetők, ha valaki épp létrát akar szállítani a villanyautóval, melynek piacra lépését 2013-ra ígéri az alapvetően amerikai, de autóit Finnországban építő Fisker.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

Friss hírek