Villanyautóval áll rajthoz Ken Block!

1002 Nm nyomatékot teljesít Ken Block új hárommotoros versenyautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ken Block igyekszik minden új technikából kihozni a legtöbbet, miközben a klasszikusok iránti rajongását is kiéli, amikor csak lehet. Most az egyik legfrissebb versenysorozatban áll rajthoz, elektromos autóval.

Sokak példaképe újabb őrületbe ugrik fejest, Ken Block rajthoz áll az elektromos ralikrosszban. Méghozzá egy teljesen új építésű Fiestával, amit a Stard épített a számára. A versenyautó a szabályoknak megfelelően az eredeti acél karosszériára épül, külső burkolatelemeit karbonszálas műanyagokra cserélik és a homologizációnak megfelelő bukócsővel, illetve biztonsági felszerelésekkel látják el. A ralikrossz világbajnokság részeként elstartoló Project E sorozatban csak és kizárólag elektromos hajtású versenyautók szerepelnek, Block új járgánya is ilyen.
Hirdetés
Három motort kapott a Fiesta, valamint tengelyenként egy-egy kétirányú váltót. Összesen 613 lóerőre és 1002 Nm nyomatékra képes a hajtáslánc, az autó végsebessége pedig 240 km/h, melyre kevés szükség adódik egy ralikrossz versenyen. A kigyorsítások sokkal fontosabbak és több mint 1000 Nm-rel finoman szólva is fürgének ígérkezik. Ez az első alkalom, hogy Ken Block élesben fog versenyezni mások ellen elektromos autóval, így mind ő, mind pedig a csapat nagyon várja már a kezdést, ami augusztus 23-án lesz a svédországi Holjes-ben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?