Visszatér az Escort RS Cosworth!

Nézd meg a Ken Block új versenyautójáról készült videót!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gymkhana-hős Ken Block egy Ford Escort RS Cosworth versenyautót pofozott helyre, amelyet hobbiversenyzésre használ majd.


Ken Block kezében már temérdek érdekes masinát láthattunk, köztük klasszikus legendákat is. Legutóbbi emlékezetes alakításait a Mustang Hoonicorn és a Ford RS200 vezetésével aratta, ám a Mustang erősen eltért az alapjául szolgáló járgánytól. Most viszont aránylag hű maradt az eredetiséghez, ugyanis az egykor a Rali Világbajnokságon nagy reményekkel induló Ford Escort RS Cosworth éledt újjá a kezei között, a Hoonigan Racing Division és a Ford Performance közreműködésével.
Hirdetés

Az 1993-as versenyautó az egyik leghíresebb gép a kékoválos márka sporttörténetében. Pedig a világbajnoki címig soha nem jutottak el vele a korabeli versenyzők. Az 1993 és 1998 közötti pályafutása során csupán tíz győzelmet szállított a Fordnak. A homologizációs szabályok alapján ötezer darab készült a modellből, amely jelentősen eltért az „mezei” Escortoktól. A lemezek alatt ugyanis a korábbi Sierra Cosworth hajtásláncát alkalmazták, összkerékhajtással és hosszában beépített orrmotorral.

Block és a mögötte álló mérnökök 350 lóerőt sajtoltak ki a felújított autóból. Természetesen a fényezést (avagy fóliázást) a saját ízlésük alapján szabták át. A showman a saját bevallása szerint ezzel az autóval nem a jó eredményekért fog harcolni, egyszerűen csak élvezni szeretné vele a versenyzést és a nézők számára látványosan autózni. Sajnos az USA területéről nem fog kimozdulni vele, mert egy nemzeti bajnokságban indul az Escorttal. Emellett indul majd a spanyolországi világbajnoki futamon is egy 2017-es specifikációjú Fiesta RS versenyautóval, amelyet az M-Sport készített fel. Valamint már készül Block új produkciója, a Gymkhana Ten és egy nyolcrészes dokumentumfilm - The Gymkhana Files néven. Szóval idén is sokat hallunk még az amerikai volánpörgetőről.

Nézd meg a versenyautó tesztjéről készült videót is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?