Egy évtizednyi kényszerpihenő után visszatér a hatalmas járműveiről híres Hummer, ám a benzinfaló V8-as motorok helyett villanymotorra bízzák a hajtását.
Természetesen eddig is nyugodtan be lehetett nevezni egy Time Attack versenyre a Hummer H1 modellel, csak éppen értelme nem igazán lett volna. Most változik a helyzet!
A katonai verziótól erősen eltér, de még így is olyan, mint egy tank a többi autóhoz képest. Több mint 3 tonna, több mint 2 méter széles, és csak négyen férnek el benne.
A szomszédban működő Kreisel Electric élen jár az utólagos villanyhajtásban. Az elektromotort és akkumulátort gyártó osztrák vállalat most egy Hummer H1-et mutatott be, Schwarzenegger segítségével.
A Hummer H1 önmagában is gengszterautó, egy valódi romboló, tank a mindennapi forgalomban. Még Schwarzeneggernek is volt egy, ezt viszont egy valódi gengszter, Tupac vásárolta újonnan
A tereprali egyik világszinten ismert versenyzőjét, Robby Gordont kitiltották Ausztráliából, már ami a versenyzést illeti. Felelőtlen viselkedésével felhúzta a hatóságokat.
Vélhetően elég nagy keletje lesz a VLF Automotive legújabb autójának, amit tulajdonképpen mindenki jól ismer. Az eredeti Hummer H1-est küldik gyártásba.
Ez a szörnyeteg nem Jeep, nem Humwee, nem tank, hanem egy túlméretes román terepjáró. A Ghe-O Rescue mentésre született, de ahogy kinéz, bármelyik hadsereg megirigyelné.
Az augusztus eleji düsseldorfi Caravan-Salonon két újdonságát mutatta be a világ egyik legrégebbi és leghíresebb lakókocsi-gyártója, az amerikai Airstream. A 604-es kompakt méreteivel és könnyű tömegével, a Studio 684-es pedig mozgó irodaként hódít.