Immár 6 éve, hogy megjelent a BMW i3, akkumulátorkapacitását azóta kétszer is növelték, így ma már nem is kapható hatótáv-növelő benzinmotorral. Megnéztük, most mennyire élhető.
A vezetés élménye szlogen nem csak a múlt és a jelen, hanem a jövő BMW-ire is igaz lesz. Az új iNext tanulmányautóban is van kormány és külön sportos üzemmód, amit a sofőrre optimalizáltak.
Akárhol megálltam, egy kép minimum készült róla járókelők által. Csak az igazán különleges gépeket fotózzák, az i8 pedig az. Nem épp szuperautó, de csemege a szemnek és a szívnek is.
Brit értesülések szerint a BMW 2016-ban dobja piacra az i8S plug-in hibrid szupersportautóját. Ezzel ünneplik majd a cég fennállásának 100. évfordulóját.