Még a jövő BMW-je is a vezetésre lesz optimalizálva

Nem tünteti el a kormányt a BMW, de mi köze az iNextnek Budapesthez?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vezetés élménye szlogen nem csak a múlt és a jelen, hanem a jövő BMW-ire is igaz lesz. Az új iNext tanulmányautóban is van kormány és külön sportos üzemmód, amit a sofőrre optimalizáltak.


Hamarosan új időszámítás kezdődik a BMW-nél, amivel már jó ideje puhítják a vásárlóközönséget. Az i3 és i8 modellek sikeresen viselték az i modellek előfutárai címet, az elkövetkezendő években ugyanis rohamosan fog bővülni az ő családjuk. Az i modellek jövőjét és a BMW technikai céljait mutatja be az iNext tanulmányautó, ami dizájnban és tudásban is egészen más, mint amit a márkától mostanában láthatunk.
Az talán nem meglepő, hogy az iNext SAV, vagyis Sport Activity Vechicle karosszériával született meg, és azt mondják, ebben már nagyban benne van az, ami 2021-ben sorozatgyártásban érkezik. A vesék minden eddiginél nagyobbak és nem rácsozottak, tömörek, és inkább egy technológiai panelnek nevezi a BMW, mivel ide kerül a lehető legtöbb modern szenzor, ami a részleges önvezetést lehetővé teszi. A vesék kerete 3D nyomtatással készült, ezzel is mutatva a gyártástechnológia minőségét és magasságát.
Az iNext formavilágán több helyen visszaköszönnek a vesék formái, mint például a hatalmas oldalablakokon, ám megvan egy további határozott BMW vonás is, méghozzá a "négy szemű" tekintet. Nem a klasszikus Angel Eyes, de ügyesen megidézi még a rendkívül keskeny lámpatestekben is. A tanulmányautó fontos elemei az üvegfelületek, a szélvédő a teljes tetőt is magába foglalja, így az utasok rendkívül közel érezhetik magukat a természethez.
Hirdetés

A hajtás természetesen elektromos, a hangtalan suhanás pedig tökéletes párosítás ahhoz, hogy ne zavarjuk meg a természet harmóniáját. Az utastér letisztult, ám még van kormány és egy Boost nevű menetmód, amit kimondottan a vezetés élményére optimalizáltak, vagyis állítólag jó lesz vezetni a jövő BMW-jét akkor is, ha Ease módban már képes lehet akár magát is vezetni. A mesterséges intelligenciával ellátott fedélzeti rendszer - akárcsak a Mercedesé, tanulni képes és ahhoz hasonlóan "Hey BMW" felszólítással lehet majd vele kommunikálni, vagy akár elküldeni, hogy parkoljon le nélkülünk. És hogy mi köze a Vision iNext tanulmányautónak Budapesthez? A bemutató videójából kiderül, de számos hazai helyszínt is felismerhetsz még benne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?