Zsebre dolgozó rendőr? Ezt kell tenni!

A szabályos rendőri igazoltatás menete

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mit kell mondania az igazoltató rendőrnek, miről ismerhető fel, hogy valódi rendőrről van szó, és mi a teendő, ha a rendőr zsebre akar dolgozni?


Szinte mindenkivel előfordult már, hogy igazoltatta a rendőr. Aki autót vezet, azzal valószínűleg még gyakrabban. Sok városi legenda terjed arról, hogy a rendőrnek hogyan kell igazolnia magát, és mi a szabályos fellépés menete. Ezek eloszlatására néztünk utána a legfontosabb tudnivalóknak, amelyet a Rendőrség a hivatalos honlapján, a police.hu-n tett közzé.
[kepallojobb=447279]Azonosító jelvény[/kepallojobb] 1. Miről ismerheti fel, hogy valóban rendőr kívánja igazoltatni?
„Az igazoltató rendőr – attól függően, hogy milyen munkakörben (bűnügyi vagy közterületi) teljesít szolgálatot – rendszeresített egyenruhát vagy polgári (civil) ruhát visel. Az egyenruhás rendőrnek a szolgálata során minden esetben viselnie kell az azonosító jelvényét, amit az egyenruha bal felső mellrészén kell elhelyezni. Ettől a szabálytól eltérni csak kivételesen (…) lehet! Lehetséges, hogy a rendőrök egyenruháján, védőruháján (különösen a gyakorló öltözeten, az általuk viselt védőfelszerelések miatt) nem biztosítható az azonosító jelvény elhelyezése. Ilyenkor jól látható módon az azonosító jelvényének a számát fel kell tüntetni.”
2. Az igazoltatás végrehajtásának szabályai
„A rendőri intézkedést – ha annak jellegéből vagy körülményeiből más nem következik – napszaknak megfelelő köszönéssel, a polgár nemének és életkorának megfelelő megszólítással, egyenruhás rendőr esetén tisztelgéssel, és a tervezett intézkedés közlésével kell megkezdeni.”
Tehát, az „Ugye tudja miért állítottuk meg?” – megszólítás nem szabályos intézkedés, ilyen esetben kérhetjük a rendőrt, hogy az előírt módon hajtsa végre az igazoltatást.
„A polgári ruhában lévő rendőr szolgálati igazolványának és jelvényének felmutatásával igazolja a Rendőrséghez tartozását, illetve intézkedésre való jogosultságát.”
„Fontos hangsúlyozni azt, hogy a rendőr az intézkedés megkezdése előtt köteles nevét, rendőri mivoltát, szolgálati helyét, az intézkedés tényét és célját szóban közölni. Ez alól egyetlen eset kivétel, nevezetesen, ha ez a rendőri intézkedés eredményességét veszélyezteti, mert pl. azonnali beavatkozás, fellépés szükséges. Ebben az esetben az intézkedés befejezésekor kell a szolgálati igazolványát és az azonosító jelvényét felmutatnia. A rendőr köteles az intézkedés alá vont személyt tájékoztatni a törvény szerinti panasz lehetőségéről is.”
3. Teendők, amennyiben a rendőri ellenőrzés során korrupcióra utaló magatartást észlel
„A rendőri intézkedés után kérdezze meg a rendőrtől nevét, beosztási helyét, ha egyenruhában van, jegyezze fel jelvényének számát. Ezeket az információkat a rendőr köteles megadni. Ezután haladéktalanul keresse fel a Rendőrség panaszirodáját, vagy az intézkedő rendőr parancsnokát, a kapitányságvezetőt. Mondja el a történteket! A belső korrupció elleni küzdelem a Rendőrség és az egész társadalom érdeke. Ön is hozzájárulhat a közélet tisztaságához!”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Persze hogy megvan minden munkának az előnye, hátránya, de azt is figyelembe kell venni, hogy a rendőr szolgálat közben saját testi épségét is kockáztathatja az állampolgárok megvédése érdekében, amivel persze nincs is gond, mert erre esküdtek fel, csak véleményem szerint nincsenek megfizetve, és persze megbecsülést sem kapnak az állampolgároktól:S

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Én csak azt szeretném kérdezni /minden tiszteletem mellett /a másik oldaltól, hogy amikor ezt a hivatást választotta akkor nem tudta mire vállalkozik és mekkora felelősséggel jár ez a hivatás ? Én azt hiszem ez olyan mint ha / pl, /egy pincér panaszkodna arról hogy egész nap lejárta a lábát / akár 20 km/nap és akár 10-16 óra is / és a karja is leszakad. Aki rendelt tőle ez nem érdekli csak hogy megkapja amit a pénzéért szeretne kapni. Azt hiszem egy ilyen műszak sem rossz és a pénz sem veri az eget.Ja és a lényeg a gyökerek itt is jelen vannak és elrontják akár az egész napját.Egy egy hónapos csere esetén nem tudom melyik vágyna jobban vissza a saját szakmájába? Csak ennyi és remélem nem bántottam meg egyik szakma képviselőjét sem.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Na én hozzáfűznék az eddigiekhez.
    Én személy szerint “tuning” autóval járok, nem szeretek 1 lenni a millióból. Többször is állítanak meg mint egy gyári “lácsettis” vagy “logenes” fazont.
    Nálam a szabályos igazoltatás menete rendszerint nem volt teljes, volt hogy még részleges se (volt, hogy PARKOLTAM, mögém állt a “sünmobil” és FÉNYKÜRTTEL -még csak nem is a fényhídjával- jelzett hogy szálljak ki, majd azt mondta “Szevasz, elkérhetném-e a papírjaidat?”) Az már csak hab volt a tortán, hogy megkérdezte mit keresek errefelé (nem mintha köze lenne hozzá), merthogy ez a lakhelyemtől kb 200 km-re történt. Majd 10 percen át ellenőrzött a rendszerben és elengedett.
    Amúgy mindig szabályosan közlekedem, bizt.öv stb. mindig okés.
    Legtöbbször ha megállítanak, kérik a műbizonylatokat, meg a szokásos dolgokat. Amikor az elsősegélydoboz/háromszög kombóhoz érünk és felnyitom a csomit, csodálkozik egy jót a mélyládán, aztán megköszöni az együttműködést és további jó utat kíván.
    De olyan is volt hogy egy kis faluba meszeltek le szombat éjszaka. A felállás a következő: 2 sedan octavia, meg egy 9 személyes Vivaro rendőrautó, férőhelynek megfelelő számú rendőrrel, és aszongya: “jóestét, rutinellenőrzés”, na persze…
    Szondát fújatott, 2szer, elsőre nem hitte el hogy nem ittam, majd ugyancsak megköszönte a türelmet, és elengedett (ja, meg amitől majdnem besz*rtam, megkért hogy induljak nagyobb cunggal, hogy hallja a verda hangját mivel látta a sportdobot hátul. Én rákérdeztem, hogy jövök visszafelé kb 5 perc múlva, akkor is megállít-e, mivel láttam hogy mindenkit megállítottak, mire ő azt mondta, hogy fognak integetni a lámpával, de ha felismerik a verdát tovább engednek, és így is lett.
    Szóval a rendőr is ember. Tény hogy megáll bennem a trágya amikor meglátom hogy integet, de csak a munkáját végzi (jóhiszeműen azt mondom korrektul és elvileg az én érdekemben is).

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Kedves Jakus!

    Én nem nagyon vagyok képben azzal kapcsolatban, hogy a rendőröknél hogyan megy az előléptetés. Biztos jól informált vagy ezekben a dolgokban. Elhiszem, hogy az általad leírt módon mennek a dolgok.
    Engedd meg, hogy egy kérdést feltegyek Neked!

    Szerinted van olyan alacsony bér, ami legalizálja a korrupt magatartást?

    Szerintem a korrupcióra és a lopásra soha sincs olyan indok, ami megszüntetné annak tisztességtelen és igazságtalan voltát. A csalás az csalás, a bűn az bűn, bárki, követi is azt el! Legyen az szegény, vagy jómódú ember.
    Mindenképpen mérlegelni kellene nekünk azt, amikor panaszkodunk az alacsony béreinkre, hogy mi a kevés!(én tanárként dolgozom nettó 100ezer Ft-ért, de nem panaszkodom,(egyetemi végzettségre jár ennyi, főiskolaira csak kb 90ezer.))
    A világ lakosságának mintegy kétharmad része nyomorban él! Na az a kevés, amit a nyomorban élőknek azok segítenek, akik nem tudnak mit kezdeni a felhalmozott vagyonukkal!

    Köszönöm, hogy elolvastad a hozzászólásomat!

    Üdvözlettel: Erdész Gábor

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    a pesti zsarufizetés nem lehet rossz, hisz a vendéglátósokhoz hasonlóan borravalós szakma lett, csak elég nagy orca kell hozzá.
    éjszaka 1 óra,stop tábla, kereszteződésben megállok,mert a lámpák sárgán villogtak, kereszteben a az üllői út. Átmegyek rajta megállás után, mire azonnal előjön a semmiből egy cirmos autó, és azzal kezdi a járőrr, hogy én a jobbra kanayarodó sávból hajtottam át egyensen a kereszteződésen. Amúgy is szeretik b-szogtatni a csóró 20 éves autósokat,hát kilátásba helyezte, hogy megbüntet.MIre elmondtam az álláspointomat, arra az avolt a válasz, hogyx ők 4-en vannak én meg egyedül, úgyhogy ne sz-rakodjak, 20.000ft lesz , aztéán mehetek ahaza még 200km volt hátra.
    Mondom neki, hogy 3 kisgyermekem van, nekem sok a 20 még ,ahhoz képest is, hogy az autót vettem 80e. ft-ért.
    Kérdi mennyi van akkor nálam?
    Hát mivel most tankoltam csak 8750ft.
    odaadom neki, mire azt mondja mi az az apró neki az nem kell, mert úgy nem tudják 4 fele osztani, de majd megbeszéli a kollégákkal.
    fél perc alatt megbeszélte,és elvitte az uccsó 8e. ft-omat..
    iratokat nem is kért végül, elhúzták a csíkot 2mp alatt…. én meg még örülhettem mert a baromarcú azt sem vette észre, hogy 1 éve nincs műszaki, sem biztosítás az autómon….ez egy rendes rendőr volt, így utólag belegondolva….

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Igen ez így van sajnos gyávák a mai rendőrök, ezért nincs tekintélyük,ezt te írtad le a hozzászólásodban, még ha nemis szó szerint, de ez a konklúziója.
    az ügyészségen pedig,-hiába katonai ügyészség intézkedik a testület elleni panaszok kivizsgálása esetében, nem kínálják kávéval a polgárt, vagy ha igen akkor azzal a ravasz szándékkal teszi ezt a katonai nyomozó ügyészség, hogy elaltassák a kételkedést és a gyanakvást, a polgárban,és végigolvasás nélkül írja alá a jegyzőkönyvet….. voltam én is polgár, ebben az esetben ,és minő döbbenet: az ügyész pont az ellenjezőjét diktálta a titkárnőnek, mint amit a szerencsétlen tizedes vallott, mert még hazudni sem tudott, és vallomásával alátámasztotta az én bejelentésemet,és egyúttal elmarasztalhatóvá tette volna vallomásávak a felettesét, egy századost, aki vezette az akciót.
    ekkor jöttem rá ,hogy a rendszer így működik,…. csak én voltam naív.
    Egy tanács:sajnáljátok ti rendőrcsemeték, magatok helyett pl. a New Yorkban szolgálatot teljesítő rendőröket,hisz azokra naponta vissza is lőnek, mégsem mennek el 40 évesen nyugdíjba!!!Azokban még van némi tartás,és ősz halántékkal kopszodva is helytállnak panaszkodás helyett……
    persze korrekt rendőr is van bőven, csak az a kisebb % ,aki korrupt az rontja le teljesen a yard image-t.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Nem kell azért agyonsajnálni a rendőröket,hisz az ide ilyen tónusban írogatók egytől egyig rendőrök.
    Ehhez mit szólnak:
    -Édesapám autóbalesetben szörnyet halt. 2 hét magánnyomozás után kiderült, hogy az autójából eltulajdonított 18 tárgy 1 rendőr kezén keresztül tünt el, de a felvilágosítást adó személy nem volt hajlandó kollégája ellen tanúskodni.Feljelentést tettem, és azon kívül, hogy állati hangon üvöltözött velem egy őrnagy, semmi sem történt….
    -az autónkat eladtuk motorhibásan alkatrésznek.Majd egy hónap múlva, teljesen más rendszámmal látom közlekedni.Beszóltam telefonon, kijöttek, lesben álltak, majd mikor elindult leállították,és némi alkudozás után továbbengedték.Másodszor is beszóltam kb 2 hónap múlva,de csak jót beszélgettek a hamis rendszámmal közlekedő sofőrrel,aki pedig az egyedi azonosító jel meghamisítása bűncselekményét követte el többek között….felvettem az eseményt,de nem vagyok benne biztos, hogy eljárnának az intézkedést elmulasztó rendőrök ellen mivel a két esetben más más rendőr mulasztott…talán jó ismerettség??? inkább búnpártolás.
    -gyanútlanul haladok szép nagy elegáns mercimmel, mire levillogtat egy járőrkocsi.lehúzom az ablakot,kiadom a papírokat, hátul ül 3 kiskorú gyermekem.Erre nagy hangon követeli,hogy adjam át a kardánboxból az öngyujtómat, ami kicsi, krómozott, gyerekpisztoly formájú……le is foglalta, mint fegyvernek látszó tárgyat.erről adott egy cetlit.Mire szóvá tettem, hogy ez már a túlkapás kategóriába esik véleményem szerint, és akkor vegye el a horgászoktól is halpucolás közben a 8cm-nél hosszabb pengéjű bicskákat is,akkor biztos rend lenne ebben az országban. Erre nem hogy magába szállt volna, hanem még a gyereketől is el akarta kobozni a játék géppisztolyokat. amikkel a strandra tartottunk éppen, és vízipisztoly volt valójában.Nem kell gondolom részletezni, ezek után milyen parázs szóváltás alakult ki….
    A kiszabott büntetést megfellebbeztem ,másodfokon megnyertem de az öngyujtómat nem kaptam vissza, csak egy 200ft-os csekket küldtek, mondván már mrgsemmísítésre került.Én 3500ft értékben vettem görögországban,magamnak emlékbe….
    -éjszaka 3 óra, lenézek a panel ablakából az égtelen zajra, mire meglátom hogy 3 ember ugrál részegen az autómon. egyedül nem mertem leszaladni pizsamában,telefon, kijöttek, egy kockás füzetlapra felírtak minden “fontosat”,majd értesítjük hivatalból, -mondták- és elmentek.se újlenyomat, se lábnyom mintavétel sem szagmintavétel, semmi…semmi.1 hónap alatt kinyomoztam hogy kik lehttek a rongáló garázdák,még a cipójuk márkáját, és méreteit is kinyomoztam a cipőboltokban, a környező kocsmálból pontos személyleírást szállítottam volna a rend derék őreinek, mire közölték hogy 1 nappal elmúlt a feljelentésre való 30 napos határidő ők már nem tudnak mit csinálni…és nem is csináltak..
    -ellopták a 80e.ftos gepida sirmium fullextrásan felszerelt mountain bike-omat mire feljelentést akartam tenni… majdnem körbe röhögtek hogy mit képzelek én, piti ügyekre nem érnrk rá, lopjak helyette másikat…no comment.
    -másik 48 hasonló esetem gyúlt össze így 60 éves koromra,ítt nem akarok velük senkit fárasztani, de senki ne mondja nekem, hogy tiszteljem a rendőröket, mert leírom az összes esetet részletesen…
    Bezzeg az unokámat szó nélkül pofonvágta egy őrmester,mikor egy barátjával biciklizett, és csak az első lámpája éget… és csak utána kérte a papírjait….ez a rendőr, a saját édesapját is bántalmazza rendszeresen , mesélték a lakókörnyezetében,mikor utána néztem de senki nem meri elmondani…bizonyítamni meg még nehezebb…a rendőrök 3-an voltak….

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Tisztelt Hölgyek/Urak!

    Először is szögezzük le, hogy ebben az országban egy vékony réteget leszámítva senki nem keres jól! A legtöbb ember minimálbérért dolgozik, kihajtják érte a belét.
    A témához: családomban volt bányász és martinász, van képem róla, az milyen meló. Ha rajtam múlna már 1 év után nyugdíjba küldeném őket! Sz@r a rendszer. De az mégsem járja egy normálisabb országban, hogy azokat sem fizetik meg, akikre támaszkodnia kellene egy országnak (tanárok, tűzoltók, rendőrök, mentősök stb.) Utóbbi három, ha kell az életét is kockáztatja a társadalom becses tagjaiért. Persze van a testületben k@cs@g, szemét, aki emberileg is egy sz@r jellem, de ne általánosítsunk! Ha elmentek egy orvoshoz, aki meg sem vizsgál, flegma, ordibál és még hálapénzt is kér, akkor minden orvos szemét? Ha megbetegszik a gyerek, kihez viszed? A pékhez? Ha megkötözik, megerőszakolják a feleséged, kirabolják a gyereked, kihez rohansz? A henteshez? Ezek is nagyon fontos szakmák, hiszen ők adják a szádba az ételt, de kétlem, hogy ők fognak segíteni!
    Az átlag ember azt hiszi, a rendőr munkája csak abból áll, hogy megállít és bírságol. Bravó, micsoda tág látókör!
    Persze, máshol is kell éjszaka és -20 fokban és +35 fokban dolgozni kevesebb, mint 90 ezerért, de kérdem én, bárki közületek, oda mer menni harmadmagával a putrisor kellős közepén egy 40-50 fős “családi veszekedéshez”, ahol kapákkal kaszákkal verekednek? 90 ezerért? Négyen? Mert nincs több járőr, a támogató erő meg órákra van. De oda kell menni, mert az a feladat. Nem lehet akkor elfordulni a másik irányba. Bár el lehetne. Melyikőtök az, aki szólni mer a buszon, villamoson 2-3 kancig@nynak, mert kötekednek egy csajjal? Inkább leszálltok? 10-ből 9-en igen!
    Persze mindenki úgy érzi, ha megállítja a rendőr, hogy miért pont őt, miért nem a 100 méterre fát toló cig@nyt b@sztatja. Azért, mert akkor neki az van parancsba adva és nem a fatolvaj üldözése. A Rendőrségen parancsuralmi helyzet van, tudomásul kellene venni! A másik dolog, hogy ott tartunk, ha a fatolvaj cig@ny bemegy feljelenteni a rendőrt az ügyészségre, hogy őt mijogon b@sztatja a rendőr, akkor éppen hogy kávéval nem kínálják a szutykot, csak lehessen szopatni a rendőrt. 90 ezerért! Felfüggeszteni fizetés nélkül arra a pár hónapra, míg tart a vizsgálat, adjon a gyerekének enni, amit akar.
    Ezért ne csodálkozzon senki, ha a jövőben egyre többször fog a rendőr elfordulni! Ha nem intézkedik az balhé neki, de sokkal enyhébb, mintha intézkedik és a szutyok feljelenti és azért meszelik el!

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Figyeljetek ide:
    Minimum 2 fő egy rendőr járőr létszáma. Mindig viselniük kell a láthatósági mellényt rajta a jelvénnyel vagy a jelvényszámmal ami kék alapon ezüst vagy arany hímzésű szám. Általában van velük egy rendőrautó de ez nem mindig törvényszerű. A láthatósági mellényen piros és ezüst csíkok vannak zöld alapon. Az igazolványt nem fogják mutogatni csak ha kéred. Nézzétek, hogy van e rajtuk fegyver, bilincs meg gázspray. Ha ezek nincsenek akkor kamuzsarukkal van dolgotok. Röviden ennyi.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Egyszer, közúti ellenőrzéskor derült ki, hogy lejárt a zöldkártyám. Mondtam, hogy nem tudok mit csinálni, elfelejtettem. Két hete járt le, úgyhogy nem hónapok óta közlekedtem így.

    Kérdezte a rendőr, hogy mivel foglalkozom, van-e gyerekem és, hogy mennyit keresek? Miután válaszoltam ezekre a kérdésekre, a következőt mondta: azt írjuk a papírra, hogy nem volt EÜ-doboz, 2.000 Ft a bírság, inkább költsek a családomra. Jó lesz így?

    Naná, hogy jó volt. Másnap el is intéztem a környezetvédelmi vizsgálatot, amin az autó, 20 éves kora ellenére, úgy ment át, hogy hozzá sem kellett nyúlni.

    Vannak ilyen rendőrök is.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Múltkor megállítottak a rendőrök, nem volt bekapcsolva az övem.Meg kérdezte,miért nincs bekapcsolva,”elfelejtettem” volt a válasz.Megnézte minden papíromat majd annyit mondott:kapcsolja be,jó utat.Ez egy rendes ember volt,de több köztük a tróger.Én nem várom el egyiktől sem,hogy tisztelegjen,nem érdekel a szolgálati helye sem,elég ha EMBER marad.Egyébként melyiküket kényszerítették fegyverrel,hogy rendőr legyen?Mifelénk csak azok mentek rendőrnek akik nem akartak dolgozni aztán egyfolytában rinyálnak,hogy kevés a pénz.Volt olyan,hogy egymás után háromszor állított meg ugyan az a rendőr ugyan azon a helyen 25 pecen belül.Megkérdeztem:nem unja még?Azt mondja:ezért van itt.És az az öt cigány fával megrakva /kb 100 m-re onnan/?Azt mondja tegyek feljelentést az nem az ő dolga.Mondom azt csinálom ha nem venné észre!De csak bámult az autóm hátuljába mint a birka.Ahhoz már beszari volt,hogy a cigányokra szóljon,inkább engem cseszegetett 25 percen belül immár harmadszor!

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Én úgy jártam,hogy egy közúti ellenörzés során kiderült,hogy lejárt a
    jogsim egészségügyije,amit nem vettem észre,mert maga a jogsi az
    2014-ig érvényes volt. Sikerült is meggyőznöm a két rendőrt arról,hogy nem trehányság miatt jártam így az autómmal,hanem egyszerűen nem vettem észre azt ,hogy az igazolvány hátoldalán az egészségügyi már lejárt. Végül abban maradtunk, arra kértek, hogy sürgősen intézzem el az orvosit a jogsihoz.
    Én megköszöntem nekik a megértésüket és természetesen megígértem,hogy másnap már intézem. Ők pedig elengedtek,teljes egyetértésben elváltunk.
    És most jön a meglepetés,2-3 héttel később a postás hozott egy levelet ,amiben az állt,hogy lejárt forgalmival közlekedtem,ezért 20.000 forint büntetést fizessek.
    Sajnos ezek valódi rendőrök voltak és jól megvezettek.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Sziasztok!
    Az előbb olvasgattam a hozzászólásokat, és valaki írta, hogy el tudja küldeni a szabályos megállítás menetét. Amíg a bejelentkezéssel vacakoltam (elfelejtett jelszó, stb.), elvesztettem azt a hozzászólást. Ha olvasod, légyszi, küldd el nekem is az elkata@freemail.hu címre.
    Köszi előre is
    elkata

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Én egyébként nem általánosítok,tényleg vannak normális rendőrök is,akik úgy is viselkednek,ahogyan elvárják tőlük mind az emberek,mind a rendőrség.Csak sajnos kevesen vannak az ilyenek.De a közlekedésiek általában elég tahók sajnos.Senki nem várja,hogy bájologjanak,de ha én abban a hangnemben válaszolok,ahogyan ő kérdez engem,akkor én megsértem a rendőrséget.Soknak az a baja,ha rajta van az egyenruha,elkapja a hatalmi gőg,hogy ő érinthetetlen,megtehet bármit stb.Egyébként a német rendőr nekem tisztelgett,bemutatkozott,elmondta amit akar,megnézték a papírjaimat és szép napot kívánva ismét tisztelgés,ennyi.Sőt,nem egy alkalommal láttam a német pályán a leállósávban lerobbant autót toló rendőrt.Segített,itt meg jól megvágják az embert,mert miért van az autóm a leállósávban?Igaz,hogy hölgy ült a lerobbant autóban,de segítettek neki.Itt ilyen soha nem lesz….

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    sziasztok nagyon szemét sünök vannak szeghalmon.minap hoszuhétvége otthon pénteken délután megállit a söndörség odajön nyissak motorházat csom tartot kulcsomat tegyem a tetőre +ha nemteszem a tetőre megbirkozhatunk +ijen beszolások ésakkor kitalálja hogy nemgyári a xenonom meg nincs biztositásom bizt befizetve juniusig+xenon gyári.de elvette a forgalmimat.meg mondja keressünk még hibát nemtudom miféle igazoltatás voltez de hogy nemszabályos azbiztos teszemhozzá nemszoltam semmit csak kérdeztem miért válasz nincs megmondjam mi erre a válasz békésmegye szeghalmi rendőrök a legszemetebbek.gyűlölöm öket se családom se semijen dolgom nemtudtam elintézni v meglátogatni.verje meg ezt a 2 rendőrt az élet.+mikor megkédeztem hogy ő honnan tdja hogy nemgyári aztmondja ez a szakmája kérdem most rendőr vagy müszaki vizsgálo válasz nincs nevetséges de igaz.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Üdv! 35 évesen nyugdíj az nagy tévedés, legfeljebb a régi kór különleges egységeinek tagjai tudtak elmenni rokkant nyugdíjjba.
    jelenleg 30 év meló után van a nyugdíj.
    Igazad van Sajnos sok tahó rendőr van az országunkban, de
    szerintem a német rendőr sem tiszteleg, nem közli nevét rendfokozatát, azonosító számát, beo helyét és nem mondja meg, hogy hol lehet ellene panaszt tenni., hanem köszön és közli, hogy miért állított meg illetve milyen intézkedés következik. Ami elég is így kellene itthon is. Nem igaz?
    30 nál 80 na ez nagy gond, sajnos jellemző a magyar közlekedési kultúrára, hogy mindenki repeszt feleslegesen.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Üdv! 4 év alatt 2 rendfokozat? Az érdekes, elvileg sehogy sem lehetséges, de mint írtam 1 csillag 400 Ftot jelent, A rendfokozatnak nem sok értelme van, a legtöbben főleg a hölgyek nem is ismerik. pl amerikában nincs 12 féle fokozat csak közrendőr, őrmester, hadnagy, százados.
    Továbbra is főváros: Régen volt alvás éjszak, de a GPS-el megszünt, bukta estén 100.000 bíri szóval nem éri meg, Vidéken biztos lazább még mindig. Ezért is megy vidékre sok rendőr. Ugyanaz a fizetés, nyugodtabb meló, olcsóbb élet.
    Túlórázás: a rendezvényeket biztosítani kell, ezt szabadidős rendőrök csinálják túlórából, de nem fizetik ki, le kell csúsztatni, de olyan gyér a létszám, hogy nehéz megoldani.
    Nyugdíj: ez sem igaz, jelenleg leghamarabb 50 évesen lehet elmenni 30 ledolgozott évvel, ami még mindig kedvezőbb mint a civil szféra, de a rendőrök átlagosan 60 évet élnek, ez nem túl kedvező. Jól elkanyarodtunk az eredeti témától.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    A rendőrök fizetésén kár vitázni.Erre én is azt mondom,hogy létezik rengeteg veszélyes és kemény munka,ők sem keresnek többet,de viszont nem is mennek 35 évesen nyugdíjba,sok esetben meg sem érik a nyugdíjkorhatárt.Egyébként engem bármikor igazoltattak,mindig arrogáns pökhendi módon,öntelt bunkó módjára,persze köszönés nélkül.A tahóság is a fizetés miatt van?Egyébként mi köze van hozzá,hogy én fényes nappal hová megyek?Ez nem a Kádár rendszer,már bocs.Én nem istenítek senkit,de a német rendőrök úriemberek a magyarokhoz képest,pedig én ott auslander vagyok.Persze tisztelet a kivételnek,de nem sokan vannak.Másrészről a 30-as táblánál 80-nal száguldozó rendőrautóval mi a helyzet?Megkülönböztető jelzés nélkül ugye…..

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    A cikkben leírtakkal nem árt tisztában lenni, de, egy egyébként normálisan eljáró rendőrön nincs értelme számon kérni.
    Vannak persze olyan rendőrök is, akik szeretnek az autósokkal szórakozni és kekeckedni, játszani a hatóságot. Na, ezek ellen enm árt, ha az ember tisztában van a dolgokkal.

    Példa:

    47-es számú főút, Szeged belterületén. Az egyik kereszteződés után közvetlenül, áll két autó és vezetőik, a letekert ablakon keresztül beszélgetnek. A szembe jövő forgalom miatt kikerülni nem lehetett őket, ezért, néhány másodperc türelem után után, hangjelzéssel tudatosítottam, hogy nem ártana végre elhúzni onnan.

    Amikor el tudtam menni mellettük, akkor láttam, hogy a belső autóban rendőr ül. A következő lámpánál mellém is állt és utasított, hogy a kereszteződés után álljak meg, ahol lehet. Így is volt.

    Közölte velem a rendőr, hogy akár meg is bírságolhatna, mert hangjelzést, lakott területen belül, csak baleset elkerülése érdekében szabad adni, meg egyébként is, azért állt ott, mert a másik autóst meg kellett bírságolni.

    Erre azt mondtam, hogy úgy tudom, hogy útkereszteződés után, öt méteren belül tilos megállni és, mivel az autón nem volt megkülönböztető jelzés, nem tudhattam, hogy rendőrautó, úgyhogy kiegyezhetünk egy döntetlenben.

    Erre csak annyit mondott, hogy “viszontlátásra”.

    Nagyjából felmérte, hogy megbüntethet engem pár ezerre, de ha a felettesének jelentem az igazoltatási módszerét, akkor rosszabbul jár, mint én.

    Tudnék persze, pozitív példát is mondani.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    egy balatoni “kis” faluban vagyok polgárőr…de a szuperzsarukról: a körzeti megbízott kapott két újonc őrmestert…3 vagy 4 év után főtörzsök voltak, a körzeti megbízott meg törzszászlós(törzsörmesterként került hozzánk KMB-ként)…ennyit a kivárási időről.és igazad van a beosztás is számít.
    Ja GPS van a rádiókban..lehet hogy a gazdagabb rendőrörsökön, ugyanis sokszor saját autójukkal mentek szolgálatba mert nem volt pénz tankolni a szolgálatiba, a saját mobilhasználatot meg ne is említsem, meg a kerékpáros vagy gyalogos járőrözést EGYEDÜL :))))
    A szolgálati kocsival napi 20!! km-t autózhattak…És hidd el nekem hogy volt éjjelente pihi is.Sokszor nyomtam velük én vagy öcsém is 12 vagy 24 órás szolgálatot.(Öcsém még jutalmat is kapott mert megtaláltak egy eltünt kisgyereket)
    Túlórát tényleg nem fizettek, de hát ki kötelezi őket túlórára?Ha nincs olyan esemény amikor nem kötelező dolgoznia akkor tipli haza..ennyi.Vagy lehet perelni mint a Tűzoltók, és sokan meg is nyerték a pert.
    A korrupcióval kapcsolatban igazad van, de megéri e kockáztatni a jelenlegi 35-40 évesen elmegyek nyugdíjba felállást?

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Azért annyira mégsem vagy képben, nem tudom milyen karrierista, szuperzsaru ismerőseid vannak. Rendfokozatot soron kívül nem annyira dobálják, amúgy + egy csillag kb 3-6 év sorosan, de egy rendfokozat az bruttó 400, azaz négyszáz Ft emelkedést jelent, tehát az őrmester és a főtörzszázlós fizetése rendfokozatban kb 3 rugó /bruttó/ közben eltelt hozzá 20 év, de elkanyarodtam. A beosztás számít. Én a pesti viszonyokat ismerem. Jelenleg 3 évet kell lenyomni kezdőként utánna a következő beosztással már felugrika fizetés kb 110.000 Ftra. Éjszaka nem alszik senki ugyanis GPS van a rádiókban, amit a góré ellenőriz továbbá az ügyelet is óránként ellenőrzi őket, amúgy rengeteg meló van, Van amikor pihenésre sincs idő. 8 éve nem volt fizetésemelés, túlórát nem fizetik.
    Félre ne értsd mindenki maga vállalja mit dolgozik, bármikor le lehet szerelni és keresni mást, de az alapcikkben írt téma, hogy tisztelegni, panaszjog stb egy baromság. A korrupció meg igenis összefügg az alacsony bérekkel. Amúgy merre felé vagy polgárőr?

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Nos sok olyan hely van aho dolgozhatsz éjjel nappal, melegben hidegben, a főnökök azzal csesztetnek hogyha nem hajtasz akkor mehetsz a fenébe 500-an várnak a helyedre, a bérezés pedig minimálbér, plusz pótlék.Polgárőr lévén azért van pár rendőr ismerősöm, és igen az első pár évben xarul keresnek, de ha jól megnyomják hamar, 4-5 év alatt jönnek a rendfokozat emelések, sőt ha jól nyomják soron kívül is kapnak rendfokozat emelést..onnantól pedig nem keresnek sz@rul…Éjjel meg alszanak valamelyik sötét utcában…Én 5 éve dolgozom egy olyan cégnél ahol létezik 4 kategória a munkakörömben.Mindenhez értek, a főnök ha szabin vagy táppénzen van én helyettesítem, de nem sikerült kiharcolnom hogy ne a legalacsonyabb kategóriába legyek…Akit felvesznek az utcáról és semmihez sem ért ugyanannyit keres mint az aki mindenhez ért.Szóval ne sajnáljuk annyira “szegény” sünöket.
    Maradjunk annyiban minden szakmának megvan az előnye, hátránya, szépsége, és árnyoldala…

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Tényleg jó ez a cikk. Nézzük meg a másik oldalt is. Egy kezdő zsaru kb 90.000 Ftot kap a kezébe, ezért dolgozhat éjszaka nappal -10 vagy 35 C ban, esőben stb… Erkölcsi, társadalmi megítélése = 0. A főnökei általában csak kritizálják, csesztetik hiszen parancsuralmi rend van. Ezek után, kint ellenőriz egy becsületes állampolgárt, akkor közölje vele az alsógatyája színét is, tisztelegjen /ez mekkora baromság/ sőt még világosítsa fel a személyt a panasz lehetőségeire is. ha panasz van a főnök nem fog kiállni érte. Ha jogtalan a panasz a panaszost semmi szankció nem éri, csak megállapítják, hogy alaptalan. Még jobban hogyan alázkodjon meg?
    Na ezért nem intézkedik rendesen a rendőr.
    A másik téma, hogy a közélet tisztasága nem itt kezdődik.
    Javaslom a T szerzőnek, hogy nyomjon le pár hónap szolgálatot valamelyik pesti kerületben zsaru fizetésért. Utánna kiváncsi lennék a véleményére.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Én azzal nem értek egyet,hogy Magyarországon minden ember ismeri a jogait.Van egy bizonyos réteg,akik tényleg fújják a jogaikat(na de pont nekik nincs fogalmuk a kötelezettségekről).,de ez nem az átlagos dolgozó magyar emberre érvényes,akik viszont a kötelezettségek java részét ismerik.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Ha a rendőr igazoltat miközben gépjárművet vezetek, és esetleg szóvá teszem hogy nem igazás szabályos a dolog, legyen szíves kezdje elölről szabályosan, akkor számíthatok rá hogy 40-60 percig b@szkurál engem, a gépjárművet, az utasokat, majd ha nagyon a szívére veszi a dolgot akkor nem helyszini bírság lesz a dologból, mert tuti talál valamit, hanem feljelentés.Vagy a legnagyobb helyszini birságot szabja ki, amit persze nem fogadok el és ismét feljelentés, majd utána hivatalos bíróságra járás, igazolt fizetetlen nap a munkahelyen stb…kell ez egy kis alaki szabálytalanságért?
    A korrupcióra a következő a helyzet:
    Csak olyan dologkor megy bele egy korrupt rendőr a csúszópénz elfogadásába ha tudja hogyha feljelent vagy helyszini birságol akkor a neki jutó összeg többszörösét kell kifizetnem, ergo én is hibás vagyok, mert az olcsóbb utat választottam.Ha meg utána lebuktatom ismét bíróságra járás, rettegés a családdal hogy mikor tűnik fel egy két nehéz fiú a környéken…

    Jártam már úgy hogy mentem a kietlen útonfényes nappal,majd a semmiből egy szirénázó rendőrautó.Oké, menjél csak, lassítok hogy meg tudjon előzni, aztán bevág elém, és satufék!Majdnem belecsúsztam…Most akkor kezdtem volna reklamálni hogy hol marad a kézjel, vagy tárcsa amivel integet az ablakon hogy álljak meg, ellenőrizni akar?
    Így megúsztam egy nagy fékkel és ennyi.Amúgy meg a kietlen pusztán beindult volna a szivatás….

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Én a következőt szoktam tenni: lassítok, közben felmérem a terepet, most már a sünöknek függőlegesen piros csíkos a láthatósági mellénye, a “szokásos” megkülönböztetések egyikét adva. Ha nem áll mellette sok társa, vagy fényhidas (nem mágnestalpas villogós!), matricázott fehér autó, vagy motor, lehetőleg a pillanatnyi flottából, akkor diszkréten kikerülöm, ha utánam indul kék lámpával, félreállok, ha fontos, és nem kamu, utánam jön, ha mégsem, azonnal hívom[b] kihangosítón[/b] keresztül (nem vicc, már rákérdeztek, ez a legfontosabb!) a 112-t, és hangrögzítő bekapcsol! Bevallom a “bűnömet”, ha igazi sün van ott, félreállok, és megvárom.Mérgesek szoktak lenni, de lesz@rom!

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Komolyan mondom szánalom ez a cikk.
    Most már ott tartunk, hogy aki megvéd az lesz az ellenségem.
    A demokrácia földjén(USA) a rendőr úgy közelíti meg a járművet, hogy jobb keze a fegyverén, ellenben itt tisztelegni kell.
    Magyarországon mostanság aki rendőrnek áll, az a legnagyobb idióta, mivel itt a törvény csak a civilek jogait biztosítja.

    A “tudja, hogy miért állítottam meg” kérdés pedig tényleg szánalom úgyse tudják soha, legalábbis 10/9 nem.
    A “szánalmas” cikk írójának üzenem, hogy ha olyan biztos az általa leírt dolgokban akkor említse meg a legközelebbi rendőri ellenőrzésekor, vagy csak szúrja be a cikke végére a fényképét.

    A rendőrök többsége tudja azt, hogy Magyarországon minden állampolgár tisztában van a jogaival, de sajnos a kötelezettségeiket csak kevesen ismerik.
    De sajnos ez van, nem tehetek ellene semmit összeszorítom a fogaimat és bízok.

  • 2017.10.31. at 18:37
    Permalink

    Ez idáig rendben is volna. Én a következő dologra lennék kíváncsi. Amikor éjjel vezetek a sötét országúton és valaki zseblámpával integet, hogy álljak meg, honnan a csudából állapítsam meg, hogy rendőr-e, vagy rabló?
    Én ugyanis jártam már így, és komolyan fontolóra vettem, hogy meg merjek-e állni. Megálltam, rendőr volt. De ha nem az lett volna?

Vélemény, hozzászólás?