Életveszélyes a GPS-függés?

GPS-függés: nagy a veszély lehetősége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Brit mérnökök figyelmeztettek nemrégiben, hogy a műholdas navigációs rendszerek - például a Global Positioning System (GPS) - iránti túlzott bizalom miatt egyre nagyobb veszély leselkedik a fejlett államokra.

A brit királyi mérnöki akadémia álláspontja szerint a technológia alkalmazása olyan széles körben terjedt el – a gépkocsik fedélzeti navigációs rendszereitől a pénzügyi tranzakciók időbélyegzőiig –, hogy megfelelő biztonsági mentések nélkül bármilyen hibájuk komoly zavarokat okozhat. Egy friss európai bizottsági tanulmány arra mutatott rá, hogy a nyugati államok gazdasági növekedésének már hat-hét százaléka – ez mintegy 800 milliárd eurót jelent az unió államaiban – függ a navigációs rendszerektől, és a túlzott mérték komoly veszélyeket hordoz magában. Az esetleges üzemzavarnak lehetnek technológiai okai, de a szándékos beavatkozásra is fel kell készülni. Egyes bűnözők például kis méretű zavaró jeladókat használnak, hogy elkerüljék az úthasználati díjak megfizetését, vagy hogy követhetetlenné tegyék a rakományok útvonalát. Maga a teljes rendszer terroristák célpontjává is válhat. A bizottsági jelentés a politikai beavatkozás lehetőségére is figyelmeztet, példaként azt az esetet hozva fel, amikor Észak-Koreának állítólag sikerült megakasztania a dél-koreai hadsereg kommunikációját.
Hirdetés

A GPS-rendszer komolyabb meghibásodása számos szolgáltatást lehetetleníthet el egy időben, köztük sok olyat, amelyekről azt gondolnánk, hogy teljesen függetlenek egymástól – mutatott rá Martyn Thomas, a brit mérnöki akadémia kutatásvezetője


A GPS rendszer használata jelenleg általánosnak tekinthető: a polgári repüléstől a rakományok követésén át az állomásokon várakozó vonatok ajtajainak bezárásáig egy sor szolgáltatás épül rá. A jelentés szerint ezek mindegyike veszélybe kerülhet, a skála az utastájékoztató rendszer meghibásodásából fakadó kényelmetlenségektől az emberéleteket fenyegető tragédiákig terjedhet – ha például zavar keletkezik a segélyhívó rendszerek működésében. Mindez nagyobb tudatosságot követel meg a kulcsfontosságú szolgáltatások biztonsági kockázatainak területén. Keményebb fellépést az olcsó zavaró jeladók értékesítése ellen – bár használatuk már ma is illegális az Európai Unióban –, és olyan erőfeszítéseket, amelyek révén növelhető a GPS-antennák és vevők használatának rugalmassága.

Az alternatív műholdas navigációs rendszerek, mint például az európai Galileo-rendszer vagy az orosz Glonass, szélesebb körű alkalmazása segítség lehet ebben a folyamatban – mutatott rá a brit akadémia kutatásvezetője. Következményeit tekintve a GPS-sérülékenység nagyfokú rokonságot mutat a pénzvilág által leküzdendő kihívásokkal – erre a meglepő összefüggésre már a Financial Times írása világít rá. A cikk egy napkitörés víziójából indul ki. Alig egy óra leforgása alatt a hálózatüzemeltetők képernyőiről eltűnnek a vonatok, az időzítő és jelzőszerkezetekben kommunikációs hibák jelentkeznek, az autók és teherautók navigációs rendszerei „megbolondulnak”, rossz útvonalakat adnak meg a vezetőknek, és megszakad a kapcsolat a segélyhívó rendszerek diszpécsereivel…
forrás: AutoPRO[/url]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?