Valami történt Räikkönennel

Idén eddig a Lotusról szól az F1

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megvolt az F1 idei első nagy, kollektív tesztje, amelynek eredményeiből sokat ugyan még nem lehet megállapítani, de tény, hogy a Lotus kellemes meglepetést okozott. A Ferrari viszont bajban lehet.


Február 7. és 10. között a spanyolországi Jerezben rendezték a Forma-1 idei első kollektív tesztjét, a négynapos gyakorláson a mezőny háromnegyede már az új autójával körözött. Kimi Räikkönen visszatért, a Renault-ból lett Lotus meglepően jól muzsikált. A Mercedes és a HRT még csak a tavalyi technika frissítésével jelentkezett, míg a Marussia egyelőre abszolút távolmaradásával tűnt ki.
Bő egy hónap múlva kezdődik a 2012-es F1-versenyszezon, addig három kollektív teszten készülhetnek fel a csapatok. Azaz már csak kettőn (február 21-24. és március 1-4. között Barcelonában), mert az első meg is volt a múlt héten - Jerezben. Ezek a gyakorlások persze még messze nem a valós erősorrendet mutatják, hiszen 1.: a csapatok folyamatosan fejlesztik autóikat, több módosítás csak az utolsó pillanatokban, sőt azután, már "menet közben" kerül be - s kerül ki a pályára a szélcsatornákból, a boszorkánykonyhákból és a szimulátorokból, 2.: az edzéseken nem feltétlen egymás és az óra ellen harcolnak, hanem "csak" a legkülönbözőbb alkatrészeket és beállításokat, a gumikat próbálgatják, gyűjtik az adatokat, s elemeznek ezerrel, 3.: egyesek már ekkor taktikáznak, altatnak, szándékosan lassúnak tűnnek pl. telitankkal kocsizva, +1: mások akár épp ellenkezőleg, könnyebb autóval száguldanak jól felfogott PR-érdekből, mert az előszezonban még megtehetik - minimális súlykorlát sincs.
Igen, lehet, hogy a Lotus "csalt" a kilókkal annak érdekében, hogy a leggyorsabb legyen, s ezáltal a címlapokon viríthasson, az is elfordulhatott, hogy a Red Bull vagy a McLaren például direkt "vánszorgott" - nem ez a lényeg. A lényeg, hogy az istállók a rendelkezésükre álló nem sok tesztnapot a lehető legproduktívabban töltsék, miközben azért nyilván árgus szemekkel fürkészik a riválisokat, mit találtak ki, mit lehet és mit kéne lemásolni, amíg még belefér az időbe. Mindazonáltal íme egy kis összesített lista az eredményekről, csak a miheztartás végett.
Jerez, összesített teszteredmények




helyezés pilóta csapat köridő (p) megtett kör/nap
1. Rosberg Mercedes* 1:17.613 174/2
2. Grosjean Lotus 1:18.419 212/2
3. Schumacher Mercedes* 1:18.561 174/2
4. Alonso Ferrari 1:18.877 106/2
5. Webber Red Bull 1:19.184 151/2
6. Vettel Red Bull 1:19.297 146/2
7. Hamilton McLaren 1:19.464 166/2
8. Ricciardo Toro Rosso 1:19.587 157/2
9. Vergne Toro Rosso 1:19.597 159/2
10. Räikkönen Lotus 1:19.670 192/2
11. Perez Sauber 1:19.770 116/2
12. Di Resta Force India 1:19.772 170/2
13. Kobajasi Sauber 1:19.834 182/2
14. Hülkenberg Force India 1:19.977 90/1
15. Senna Williams 1:20.132 250/2
16. Bianchi** Force India 1:20.221 46/1
17. Massa Ferrari 1:20.454 164/2
18. Button McLaren 1:20.688 147/2
19. Maldonado Williams 1:21.197 122/2
20. Kovalainen Caterham 1:21.518 167/2
21. De la Rosa HRT* 1:22.128 108/2
22. Trulli Caterham 1:22.198 117/1
23. Van der Garde** Caterham 1:23.324 74/1

* 2011-es autó
** tartalékpilóta
Hirdetés
[kepallojobb=413748]Räikkönennek először bejött a ralizás, mondván lazább a WRC-közeg. Majd kiderült, hogy képtelen kiemelkedő eredményt elérni, hát visszatért az F1-be. Elvileg mindenki örül neki, a Jégember pedig olvadni látszik...[/kepallojobb]
Látható, hogy az új autókat bevetők közül a mostantól névleg nem, már csak motorjával Renault Lotus volt a leggyorsabb - Grosjean, illetve a két év ralizás után az F1-be visszatérő, 2007-es világbajnok Räikkönen is "nyert" az adott napi gyakorláson. Az időkülönbségek nem igazán mérvadók, a nyilatkozatok alapján Kimire élharcosként, kétségkívül sztárként tekintenek, és állítólag változott is a korábban mogorvának, flegmának, az egész száguldó cirkuszt magasról letojónak látszó Jégember. Tudását eddig sem kérdőjelezte meg senki, ellenben már hozzáállását, alkalmazkodóképességét is példamutatónak tartják, motivációja, s így az enstone-iak munkamorálja is az egekben...
Lotusék nem csupán gyorsak, de szorgalmasak is voltak, ők tették meg a legtöbb kört. Egyébként majdnem mindenki, a tavalyi technikáját használó Mercedes is jóval gyorsabbnak bizonyult az egy évvel ezelőtti eredményekhez viszonyítva, s azt is jegyezzük még meg, hogy Schumacherék ugyanazon autóval tesztelhették az új Pirelliket, ami lehet, hogy előnyükre válik a későbbiekben. A 2012 Mercedes várhatóan február 21-én, Barcelonában debütál.
Ami a világbajnoki trófeákért küzdőket illeti: a címvédő Red Bull munkásai szépen csendben végezték a melót, velük kapcsolatban csak a szokásos "jaj, a befújt diffúzor tiltásával idén biztos nem lesz akkora a fölényük" sirámok/találgatások hangoztak el. A lépcsős orrmegoldással egyedül nem élő McLarent és a forradalmian új technikával egyelőre szenvedni barátkozni látszó Ferrarit máris megtalálták szabálytalannak tűnő kipufogója okán, de a felügyelők hamar zöld utat adtak a leszorítóerő visszanyerésére talán alkalmas rendszereknek. Akkor erről ennyit? Na nem - bátran mérget vehetünk arra, hogy lesz még ebből és/vagy a szárnyak flexibilitásából és/vagy másból botrány... A botrány jó, cirkusz kell a népnek.
Két lényegi változás
A tavalyihoz képest sok mindenben nem változtattak a Forma-1 technikai szabályain, csak két, jelentősnek mondható módosításról döntöttek: csökkent az orrkúp megengedett maximális magassága (a pilóták védelmében), illetve betiltották a motorból áramló nagyenergiájú gázt a padlólemez alá vezető kipufogókat. Meghatározták a kipufogóvégek helyét és dőlésszögét, hogy ne lehessen aerodinamikai előnyt szerezni, mint korábban a befújt diffúzorral.

Címszavakban még néhány történésről/tudnivalóról/pletykáról: nem ment át a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) töréstesztjén a HRT új autója, ezért a mezőny egyik leggyengébbike csak az utolsó teszten próbálhatja majd ki, ha addigra elég biztonságosnak bizonyul. A Pirelli új gumikeverékei között csökkent a különbség, amitől a szakemberek szorosabb, de legalábbis stratégiában gazdagabb versenyekre számítanak, továbbá könnyebb lesz felmelegíteni a közepes és a kemény keveréket. A Lotus hasmagasság-állítós reaktív futóművét elmeszelte az FIA. A Red Bull - egyik - titka a Renault-motor alacsony fogyasztása lehet, hiába izmosabb 10-15 lóerővel a Mercedes vagy a Ferrari, ha a Red Bull rajtsúlya kisebb a kevesebb üzemanyag miatt - nyilatkozta a Renault F1 Sport elnöke.
Különben a Renault szállítja a legtöbb motort, hiszen Vettelen és Webberen túl ilyet használ a Lotus, a Williams és a Caterham is. A legizmosabbnak tartott Mercedes-motor Schumiék gyári, nevében már AMG-autóján kívül a McLarent és a Force Indiát hajtja, ahogy a Ferrari is két helyre adja ki még "szívét": a Toro Rossónak és a Saubernek. A Hispania és az első tesztet kihagyó Virgin Marussia autója Cosworth-motoros.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?