0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

A hajóval együtt az autó is vízbe került

Mustang a vízben, autómentő a homokban, és mindez egy vitorlás miatt

2010. augusztus 25., szerda 12:07 (2 éve)
Címkék: Ford, mustang, MONDEO

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

New Hampshire-ben egy Ford Mustang lett vízkáros a gondatlan tulaj miatt. Két autómentő kellett, hogy kihúzzák a hullámsírból.

Eltartott egy darabig a vontatókötél megfelelő rögzítése Eltartott egy darabig a vontatókötél megfelelő rögzítése Eltartott egy darabig a vontatókötél megfelelő rögzítése

Eltartott egy darabig a vontatókötél megfelelő rögzítése

New Hampshire-ben egy Mustang tulajdonos vízre akarta ereszteni vitorlását, ezért Rye kikötőjében a partra tolatott utánfutóstul. Hogy ezt miért a homokos tengerparton, és nem egy betonrámpánál tette, nem derül ki a rövid hírből, csak annyi, hogy történt, aminek ilyenkor történnie kell: az autó elmerült az óceánban. Meglehetősen méretes autómentőt hívtak segítségül, amelynek sofőrje a Mustang tulajdonosával együtt nagyjából öt perc könnyű búvárkodással rögzíteni tudta a vontatókötelet. Azonban a csavar csak most jön, az autómentő nem tudott nekiindulni, hogy kihúzza a sportos Fordot a vízből, mert a hátsó kerekei elsüllyedtek a felázott homokban. Hívni kellett egy második autómentőt, amely először kihúzta az elsőt, majd együttes erővel kiszabadították a Mustangot a tengerből. Úgyhogy tessék vigyázni, ha a közeljövőben egy gyanúsan olcsó, amerikai papíros Mustang bukkan fel a Használtautó.hu-n, lehet, hogy egy vízkáros autóról van szó. A nagy mentőakciót kiváltó vitorlás egyébként azóta is békésen ring a hullámokon, a tulajdonosa ugyanis nem tudja mivel elszállítani...

A csörlő nem bírta, az autómentő elásta magát. Egy második autómentő húzta ki a két bajba jutott járművet A csörlő nem bírta, az autómentő elásta magát. Egy második autómentő húzta ki a két bajba jutott járművet A csörlő nem bírta, az autómentő elásta magát. Egy második autómentő húzta ki a két bajba jutott járművet

A csörlő nem bírta, az autómentő elásta magát. Egy második autómentő húzta ki a két bajba jutott járművet

A hírt szerkesztette: Lővei Gergely

Ez is érdekes lehet:

Megálljt parancsolt az F-150 kínai másolásának a Ford

A Ford megfelelő szabadalmak kínai kiváltásával tudta megakadályozni, hogy a JAC piacra dobja legnépszerűbb pickupjának másolatát.

A cikk galériája


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

FORD tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Ford Mustang Boss 302 villámteszt

Ford Mustang Boss 302 villámteszt 

A 4000 példányra limitált Ford Mustang Boss 302 szériából hivatalosan csak egy példány hajózott át Európába - az a példány, amit röpke fél órára mi is meghajthattunk.


Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt

Ford Grand C-Max 1.6 SCTi EcoBoost Titanium teszt 

Tavaly második generációjába lépett, és egyben kétfelé ágazott a Ford C-Max palettája. Nálunk a nagyobbik, hét üléssel is rendelhető Grand járt.

Ford Mondeo 2.0 SCTi Powershift Titanium Luxury teszt

Ford Mondeo 2.0 SCTi Powershift Titanium Luxury teszt

Csúcsmodelljével, 2,0 literes, 240 lóerős, turbós, EcoBoost benzinesével járt nálunk a tavaly megújult Ford Mondeo, jó is volt!

Ford Metal-Ka 1.2 teszt

Ford Metal-Ka 1.2 teszt

Háromféle színben rendelhető a Ford Metal-Ka, amely a jól ismert kisautó egyedi külsejű változata. Nálunk 1,2 literes benzinmotorral járt a Fiat 500-assal szoros műszaki rokonságban álló modell.

Még több FORD teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Ford Transit próba Euro5 dízellel, a kínálat közepéből

Ford Transit próba Euro5 dízellel, a kínálat közepéből

3 hónapja – Haszonjármű

Tavaly Euro5-ös dízeleket és némi, leginkább a fogyasztás apasztását célzó frissítést kapott a Ford Transit. Kipróbáltuk, milyen lett.


Hibridszövetséget kötött a Ford és a Toyota

Hibridszövetséget kötött a Ford és a Toyota

9 hónapja – Autósvilág hírei

Pickupokhoz és teherautókhoz fejleszt közösen hibridrendszereket a Ford és a Toyota.


Genfi Autószalon: Ford Fiesta ST 180 lóval

Genfi Autószalon: Ford Fiesta ST 180 lóval Genf 2012

3 hónapja – Autósvilág hírei

Bemutatta a Ford az új Fiesta ST-t, amely csak 2013-ban lesz kapható Európában. Adatai alapján érdemes rá várni.


Használtautó.hu

FORD FOCUS Kombi 1.6 T...

Ár: 2.690.000 Ft

Évjárat: 2008 / 11

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Benzin

FORD FIESTA 1.25 Fun

Ár: 365.000 Ft

Évjárat: 1997 / 5

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

FORD ECONOLINE E 350 E...

Ár: 6.000.000 Ft

Évjárat: 1994 / 11

Kivitel: kisbusz

Üzemanyag: Dízel

Még több autó