Ahogyan a Vauxhall, úgy az Opel is néhány éven belül átáll kizárólag villanyautókra - ennek első és fájó lépése, hogy Combo és Vivaro Life sem kapható már belső égésű motorral
Az elmúlt években sorra jöttek a gyártóktól az Ãgéretek, hogy néhány éven belül csakis elektromos modelleket fognak kÃnálni. Ez jól hangzik, ugyanakkor sokkal drágább modelleket hoz. És itt nem a jövÅ‘rÅ‘l van szó, hanem a fájó jelenrÅ‘l, a hazai konfigurátorokból, márkaoldalakról is eltűnt a belsÅ‘ égésű motorral szerelt Peugeot Rifter és Traveller, az Opel Combo Life és Vivaro Life, illetve a Citroën Berlingo és SpaceTourer, ezek már kizárólag 100%-ig elektromos meghajtással rendelhetÅ‘k - nem néhány éven belül, még csak nem is a következÅ‘ hónapoktól, hanem már most, azonnal.
A Peugeot platformjain a PSA többi márkája is versenyképes villanyautókat gyárthat
Angliában a döntést azzal indokoltak, hogy, hogy a brit autóiparosok szövetsége szerint 2021-ben 74%-kal nÅ‘tt a villanyautók iránti kereslet az országban az elÅ‘zÅ‘ évhez képest, és a tavaly eladott összes autó 19%-a már emissziómentes volt (nálunk 6% az arányuk), ami rekordérték. Mindhárom modellpáros városi használat mellett élhetÅ‘ hatótávot nyújt, az egyterűek 280 km-t tudnak, a kisbuszok 230-at, amivel talán szintén magyarázható a sűrű töltÅ‘hálózattal ellátott Egyesült Királyság vásárlóinak érdeklÅ‘dése a PSA modelljeit tekintve. A Stellantis az EU piacán ugyanakkor a hÃres CO
2 korlát miatt is kénytelen a villanyautók felé menjen. A villanyautók terjedését mind a gyártók, mind az egyes államok számos helyen segÃtik, hiszen az elektromos hajtással már a kisebb modelleknél is 13-14 (!) millió forint körüli alapárakkal kell számolni. Hazánkban jelenleg nincs, villanyautó-vásárlási támogatás, december közepén csökkentették a brit támogatás összegét és szigorÃtották az arra jogosult autók követelményeit is. Ez utóbbinak eleget téve mindhárom márka lejjebb is árazta egyterűjét és kisbuszát, hogy még éppen beférjenek a támogatásra jogosult sávba. Ezáltal a gyártók és a kereskedÅ‘k vállalják magukra a kisebb arányú nyereséget a vásárlók javára, csakúgy, mint amikor hazánkban is jelentÅ‘s árkedvezményekkel szolgáltak a szalonok a frappánsan alacsonyra belÅ‘tt villanyautó-támogatási árhatár alá csökkenés érdekében. Az egyterűk kapcsán jó hÃr a magyar nagycsaládos vevÅ‘vknek, hogy az idei év végéig a 2,5 millió forintos támogatás hajtásmódtól függetlenül igényelhetÅ‘ a 7-9 üléses verziókhoz, ezzel és a márka saját kedvezményével a 15,1 millió forintról startoló Peugeot e-Rifter L2 Active Pack például 15,1 millió forint helyett 10,838 millió forintért vihetÅ‘..
Ahogyan hazánkban és az EU piacain is már csak tisztán elektromosan és zöld rendszámra jogosultan kapható, a kék ë betű (és a rendszám kis zöld csÃkja) nélkül az Egyesült Királyságban nem lehet már utasszállÃtós SpaceTourert kapni
A hat modell esetében mindegyiknél csak a személyautó változatokra érvényes a zöldÃtés, amelyikbÅ‘l létezik áruszállÃtó dobozos kivitel, ott továbbra is elérhetÅ‘ a robbanómotor, és ugyanez igaz néhány speciális átalakÃtásra is a személyautós verzióknál, például a kerekesszékesre. Mindhárom márka elektromosÃtási stratégiájának követését hozta fel a döntés magyarázataként, legtöbb modelljükbÅ‘l már kÃnálnak tisztán elektromos vagy konnektoros hibrid kivitelt, és ez csak bÅ‘vülni fog a közeljövÅ‘ben. A Vauxhallnál például jön idén az új Astra kombijának konnektoros hibridje, jövÅ‘re pedig az Astra-e villanyautó, ugyanÃgy a Peugeot-nál a 308-ból is lesz emissziómentes változat.
Mekkora értelmetlenségeket szül az EU co2 flotta szabályozása…..
Egy 7-9 személyesben nyilván többen is utaznak, azért vesznek ilyet, Ãgy fajlagosan kifejezetten jó egy ilyennek a kibocsátása, jobb mint egy kis autó 2 fÅ‘s használata..
Másik hogy egy ilyen jármű multifunkciós célú, egy szakember használhatja a munkájához úgy h párhuzamosan a családi autó szerepét is betölti egyszerre