Kína Európát ostromolja: jön a NIO Norvégiába

Európában a villanyautó-fanatikus Norvégiában lesznek először megvásárolhatóak a NIO modelljei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak SUV-jait és szedánját hozza az öreg kontinensre a NIO, hanem egyedülálló ügyfélélményét és a töltésre való várakozást megszüntető akkucsere technológiáját is.

A világ számos országából, de sok esetben konkrétan Kínából hallhatunk időről időre felbukkanó innovatív, start-upként működő autógyártókról, melyek futurisztikus, néha kissé esetlen stílussal, és a már lassan elcsépeltté váló kulcsszavakat (digitalizáció, önvezetés, mesterséges intelligencia) minden esetben bedobó modellekkel csábítják a vásárlókat. Egy új autómárkát felépíteni persze óriási befektetést igényel, a Tesla részvényeinek árrobbanását követően pedig sok befektető keresi a következő nagy, jövedelmező márkát, ezt kihasználva pedig sajnos sokan inkább csak a pénz begyűjtésére fókuszálnak, értékelhető autót nem tesznek le az asztalra. Ilyennek is indulhatott volna a kínai NIO, aztán mégsem ilyen lett. 2014-es indulásuk óta már bemutattak négy modellt, melyek közül hármat már árulnak is. A világ számos országában összesen 9000 alkalmazottjuk van, ráadásul az autóipar számára leginkább meghatározó helyszíneken: Németországban, az Egyesült Királyságban és a Szilikonvölgyben, a kínai gyárukon kívül persze. De hiába számít az utóbbi években az egyik legfontosabb piacnak hazájuk, egy valamire való autómárka modelljeit Európában is árulni kell.
Hirdetés
Úgy tűnik, ezt is sikerül meglépnie a NIO-nak, még idén elkezdik modelljeik értékesítését Norvégiában. Nem meglepő, hogy a skandináv országot választották belépőjüknek a kontinensre, a norvégoknál az összes villanyautó nagyot megy, így a Teslák vagy a Porsche Taycan is. Júliustól lesz náluk rendelhető az ES8, az opcionálisan hétüléses, jelenlegi zászlóshajó elektromos SUV, melynek első példányai már szeptemberben meg is érkezhetnek. Jövőre pedig a nemrég bemutatott szedán, az ET7 is elérhető lesz. A norvégoknál a rengeteg elektromos autó miatt már jelentős töltőhálózat áll rendelkezésre, ettől függetlenül azonban a NIO hozza saját technológiáját. Superchargereikkel felveszik majd a versenyt a Teslával, de az akkucsere-állomásaikkal talán le is hagyják. Ilyet egyik másik versenytárs sem kínál, a néhány perc alatt kicserélhető akkumulátor, melynek köszönhetően nem kell órákat várni a nyilvános töltőállomásokon, eddig csupán ötletkén merült fel több gyártónál is, legközelebb a Renault került hozzá, de ők sem tudták elterjeszteni. Négy ilyen pont még idén felépül, később pedig összesen öt norvég városban is megjelennek majd. Hasonlóan elterjedtek lesznek a hivatalos NIO szervizek, ahova ráadásul igény szerint el is viszik járművünket a házunktól, vagy akár az út mentén is végeznek kisebb javításokat. Oslóban lesz NIO House is, ami nem csak egy kereskedés, hanem egy "életstílus" központ étteremmel, játszótérrel, konferenciatermekkel és egyéb közösségi terekkel. Emellett viszont nagy hangsúlyt fektetnek az interneten keresztül történő értékesítésre, autónkat meg lehet rendelni például a NIO okostelefonos alkalmazáson keresztül. Bár modernnek hangozhat ez, sok vevő bizonyára nem egy kis képernyőn fogja konfigurálni és néhány kattintással megvenni tíz-húszmilliós autóját, de a lehetőség adott. Európa többi országáról egyelőre nem ejtett szót a NIO, de feltételezhető, hogy Norvégia csak az első lépés lesz, néhány éven belül talán hazánkban is megjelenhet a kínai márka.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?