Erősebb és takarékosabb lesz az Audi A8

Félidős frissítést kap az Audi A8

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A luxusautók vevőiért folytatott harcból az Audi sem marad ki, Frankfurtban bemutatja a frissített A8-ast.

Kegyetlen napokat élhetnek meg azok, akik épp luxusautó vásárlásán törik a fejüket. Vajon érdemes elcsábulni az új S-osztályos Mercedes által, netán megéri várni a csak három év múlva érkező következő 7-es BMW-re vagy a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó frissített A8-as lehet a befutó? Utóbbit még mindenképp érdemes megvárni, hiszen a 2010-ben érkezett, most félidős frissítését megkapó harmadik generációs A8 ezúttal minden eddiginél erősebb és takarékosabb, valamint persze halkabb és fényűzőbb lesz.
Alapja természetesen változatlan: zömében alumíniumból összegyúrt Audi Space Frame (ASF) térvázra alumínium karosszériaelemekből épül az 5,14 x 1,95 x 1,46 méteres, 2,99 méter tengelytávú karosszéria, ami tengelytávolságával és hosszával 13 centiméterrel nyújtott "L" verzióként is kapható. Mindkét változatnál nőtt a csomagtér nyílása, a főnöki limuzin poggyásztere tehát könnyebben pakolható lett.
Újdonság, hogy a V8-as motorokhoz immár alapáron jár a LED fényszóró, felárért pedig Matrix-LED egységek is kérhetők, utóbbiakban az oldalanként 25-25 diódából vetített fénynyalábok vakítás nélküli reflektort adnak. Módosult egy kevéskét a fényszóróházak alakja, s a LED menetfény is: utóbbi immár nem ír hullámot, ezáltal jól elkülönül a többi Audiétól. Természetesen frissek a hátsó, szintén LED-es lámpatestek, s módosultak a lökhárítók is, a 12 árnyalatból felépülő színkínálatban 5 új.
A motorpalettán immár 310 lóerős a benzines alapgép, mely a kompresszoros 3.0 TFSI egységet jelenti, a "polgári" A8-asok között 435 lóerős, (dupla turbós, V8-as) 4.0 TFSI a benzines csúcs. Gázolajosból szintén két verzió érhető el, a 3.0 TDI clean diesel 258, a 4.2 TDI 385 lóerős. Előbbi 5,9 l/100 km kombinált fogyasztásával a paletta és minden eddig A8-as legtakarékosabbja, az Euro6-os emissziós normákat pedig mindegyik egység teljesíti. A takarékosságot a V8-as 4.0 TFSI hengerlekapcsolással célozza, részterhelésnél csak négy hengerrel hajt. A "cylinder on demand" (COD) technológia a sorozat csúcsát jelentő 6,3 literes W12-es (500 LE) motorral hajtott A8 L W12-ben is szerepel, ha nincs minden lóerőre szükség, az is felezett hengerszámmal jár, csendes futása érdekében aktív zajkiegyenlítést is bevet.
Hirdetés

A főnöki A8 L W12 mellett jön az S8 is, ami a 4.0 TFSI V8-asból hoz ki 520 lóerőt és 4,2 másodperces 100 km/órára gyorsulást adhat, miközben, illetve ami mellett hengerlekapcsolással 10,1 l/100 km vegyes üzemi fogyasztási normát is produkál. Nem marad ki a kínálatból a korábbról már ismert hibrid, ami a 2.0 TFSI benzin- és villanymotorral 245 lóerős rendszerteljesítményt és 480 newtonméteres nyomatékcsúcsot, valamint 6,3 l/100 km fogyasztási normát ad. Marad a kínálatban az összes motorhoz társított 8 fokozatú ZF automata váltó és a legtöbb variánshoz kérhető (vagy alapból járó) quattro összkerékhajtás, ami hátsó sport, azaz önzáró differenciálművel is kiegészülhet. Alapáras az Audi drive select, ami az elektromos kormányrásegítést és a motorvezérlést, valamint az opcióként elérhető adaptív légrugózást is hangolhatja.
Opcióként gyakorlatilag sok egyéb is van - csak néhány példával kerámiafék, araszolófunkciós, távolságtartós tempomat, az L verzióknál elektromos állítású "nyugágyülés", óhaj szerinti kárpitozás, wifi, Bang & Olufsen hifi és szinte minden, amit ma az autógyártás ismer. Hazánkban várhatóan október végén fog a márkakereskedőkhöz érkezni a 2014-es modellévű új A8, amelyből az első megrendelők még idén, 2013-ban hazavihetik majd saját - nyilán kellően személyre szabott - példányukat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?