Hangszóróból jön a motorhang – gyalogos vigyázz, jövök!

Figyelmezteti a gyalogosokat az Infiniti M35h

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Infiniti M35h lesz a világ első hibridje, amely a lökhárítóba épített hangszórón keresztül figyelmezteti a gyalogosokat, hangtalan, elektromos üzemmódjában.

Jövő tavasszal kezdik árusítani az M35h-t, amellyel az Infiniti a felsővezetők piacára akar betörni, ahol a német gyártók ellen minden fegyvert be kell vetni.
Ezért fontos az olyan látványos kiegészítő rendszer, mint az autóhang a gyalogosoknak – angol eredetiben Vehicle Sound for Pedestrians (VSP).
A felmérések szerint a hibrid autók elektromos hajtással leginkább a 30 km/h-s sebességhatár alatt veszélyesek a gyalogosokra, akik - miután nem hallják a közeledő járművet - könnyen elé léphetnek. Ezért speciális hangot fejlesztett ki a gyár, amelyet egy számítógép automatikusan játszik, az első lökhárítóba épített hangszórón keresztül. A hang 30 km/h-s sebesség felett kikapcsol, de amint az autó 25 km/h-ra lassul, újra megszólal.
Bár a hangot magát nem tette közzé a gyár, annyit elárultak róla, úgy kísérletezték ki, hogy az minden korosztály számára figyelemfelkeltő legyen, ugyanakkor ne okozzon a közvetlen környezetében hangszennyezést.

A gyár ígérete szerint az Infiniti M35h hosszabb ideig és gyorsabban lesz képes haladni pusztán elektromos hajtással, mint bármelyik jelenleg kapható hibrid. Az autót 306 lóerős, 3,5 literes, V6-os benzinmotor, illetve 68 lóerős elektromotor hajtja. Vegyes használat során állítólag az üzemideje felében képes lesz pusztán elektromos hajtással működni, amellyel akár 80 km/h-s végsebességet is elérhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?