0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Kátyúkárok elemzése szerint a Hondák futóműve a legmasszívabb

Melyik autó bírja legjobban a kátyúkat?

2011. december 26., hétfő 15:20 (5 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A hondásoknak mindössze 1,4 százaléka ment kátyúkár miatt szervizbe Angliában. Ez akár azt is jelentheti, hogy a Hondák a leginkább ellenállóak, de akár azt is, hogy sofőrjeik a legóvatosabbak.

Angliában legritkább esetben a hondások jelentenek kátyúkárt

Angliában legritkább esetben a hondások jelentenek kátyúkárt

Érdemes kerülni a kátyúkat, az általuk okozott defektek után az abroncsokat mindenképp, de sok esetben még a felniket, illetve a futómű egyes elemeit is cserélni kell

Érdemes kerülni a kátyúkat, az általuk okozott defektek után az abroncsokat mindenképp, de sok esetben még a felniket, illetve a futómű egyes elemeit is cserélni kell

Egy angol felmérés szerint átlagosan 309 angol font, azaz mintegy 115 ezer forint egy átlagos kátyúkár, melyre a felmérés szerint legkisebb eséllyel a hondásoknak, míg leginkább a Chrysler tulajdonosoknak kell számítaniuk.

Míg az angol hondásoknak mindössze 1,4 százaléka ment szervizbe kátyúkár miatt autójával, a Chrysler-t birtoklók 12,2 százaléka kényszerült műhelybe ugyanezen okból. Ez egyfelől jelentheti azt is, hogy a Hondák ennyivel masszívabbak, ellenállóbbak, de akár azt is, hogy a hondások ennyivel óvatosabban vezetnek és kerülik a kátyúkat. Utóbbi a sportos küldetésű márkánál esélyesnek is tartható, de a toplistán második Toyota, illetve a harmadik Hyundai alapján feltételezhető: lehetséges, hogy a távol-keletiek valóban az átlagosnál erősebb futómű-alkatrészeket építenek autóikba, ugyanis esetükben a kátyúkárok esélye alacsonyabb az átlagosnál.

A felmérés szerint a prémiumgyártók legalább olyan sérülékenyek, mint az összes többi, bár peres, alacsony oldalfalú abroncsaik miatt talán még sebezhetőbbek is.

A kátyúkároknak leginkább ellenálló márkák

  1. Honda
  2. Toyota
  3. Hyundai
  4. Nissan
  5. Kia
  6. Mitsubishi
  7. Mini
  8. Suzuki
  9. Ford
  10. Mazda

A kátyúkárra leginkább esélyes márkák

  1. Chrysler
  2. smart
  3. Mercedes-Benz
  4. Land Rover
  5. Jaguar
  6. Saab
  7. Fiat
  8. BMW
  9. SEAT
  10. Opel/Vauxhall

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Fárasztó gyalogolni? Honda Uni-Cub

Személyi közlekedési eszközt épített a Honda, de a Uni-Cub nem autó, nem is motor, hiába kétkerekű. Igazából egy guruló szék,


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (9 db)

írta: 5 hónapja

Szerintem érthető volt mire próbálok rávilágítani, főleg mert a végén össze is foglaltam, azaz nem értékelhető a cikk ilyen formában. Nincs mellé sem menetteljesítmény, sem az bizonyítva, hogy a Hondában nem cseréltek futóművet szakszervizen kívül. Így az eredményt sem lehet értékelni!
Ez tényleg mindentudó fröcsögés tőlem...
Ja és csak, hogy ne én magyarázzak el neked mindent, gúglizd ki mi az irónai.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Der Milan írta: 5 hónapja
írta: 5 hónapja

Nem gondolom ezt, irónia volt nem magyarázom tovább. A cikk egyébként az angol piacról szólt, ahol gondolom nem mindenki épített e30-as bmw-t vezet mint én. Amit még írtam, hogy a cikk a statisztikára épülve mutatja be melyik márkát átlagosan milyen gyakran szervizelik futómű problémával. Most ha jobban belegondolsz, ez rohadtul nem azt jelenti melyik bírja a legjobban. De legyek én a buta, te meg nyilván légrugós terep civik-et veszel legközelebb. Olyan jó lenne ha szövegértést is kérnének a regisztrációnál...


"Nem gondolom ezt, irónia volt nem magyarázom tovább."

Érdekes, kissé agresszív hangvételű mindent tudó fröcsögésnek tituláltam a hozzászólásod, és nem ironikusnak :), plusz megerősített ebben a hitben az, hogy szerinted az egész cikk baromság.

"Olyan jó lenne ha szövegértést is kérnének a regisztrációnál... "

Tanulj meg első körben fogalmazni és az ironikusnak szánt hozzászólásodat ironikus formában leírni, és ne másokat nézz hülyének ha képtelen vagy olyan formában előadni a mondandód mint, ahogy azt eredetileg szántad!
Innentől fogva nem érdekel a téma... erőlködj csak ha akarsz.

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 5 hónapja

Nem gondolom ezt, irónia volt nem magyarázom tovább. A cikk egyébként az angol piacról szólt, ahol gondolom nem mindenki épített e30-as bmw-t vezet mint én. Amit még írtam, hogy a cikk a statisztikára épülve mutatja be melyik márkát átlagosan milyen gyakran szervizelik futómű problémával. Most ha jobban belegondolsz, ez rohadtul nem azt jelenti melyik bírja a legjobban. De legyek én a buta, te meg nyilván légrugós terep civik-et veszel legközelebb. Olyan jó lenne ha szövegértést is kérnének a regisztrációnál...

A válaszoláshoz belépés szükséges
Der Milan írta: 5 hónapja
írta: 5 hónapja

Én csak azt mondtam, hogy a statisztikából még ez is kimagyarázható. Azért írtam ilyen durva hülyeséget, de látom fogékony vagy rá...


Ha fogékony lennék rá helyeselnék, de ez csak szimplán ökörség és nem tudtam szó nélkül hagyni, kijavítani nem foglak nem is akarlak, gondolt ezt ha jól esik az viszont tény, hogy a ferde szeműek gyárából kijövő kocsik általában a legjobbak között vannak és egyiket sem tudod sufniban szerelni műszerek nélkül ha valami baja van mivel egy Zsigához vagy egy 25 éves E30-as BMW-hez képest egy nagy talány a motortér, akárcsak egy Renault, Lancia stb EU típusoknál szintén.

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 5 hónapja

Én csak azt mondtam, hogy a statisztikából még ez is kimagyarázható. Azért írtam ilyen durva hülyeséget, de látom fogékony vagy rá...

A válaszoláshoz belépés szükséges
Der Milan írta: 5 hónapja
írta: 5 hónapja

Vagy akár az is lehet, hogy a Honda előbb fossa össze magát, mintsem futómű cserére kéne vinni. Esetleg az feltűnhetne, hogy a 4 "legjobb" keleti és mocskos drága hozzá minden, ezért nem cserélik benne rendszeresen a kopó alkatrészeket, vagy nem szakszervizben, amíg a "legszarabbak" európai márkák és köztudottan jó minőségűek. Csak ugye, ezekhez nem mert hozzányúlni Józsibá a sufniban... Ez a cikk, gáz! Kb. nulla következtetést lehet levonni belőle, vagy annak jobb a futóműve amelyik kevesebbet megy?:) Köszi Honda!


"Vagy akár az is lehet, hogy a Honda előbb fossa össze magát, mintsem futómű cserére kéne vinni."

Vagyis ha már kátyúba hajtott a tulaj inkább be is viszi azonnal bontóba, nehogy sokba kerüljön a javítás illetve úgyis egy rakás szerencsétlenség a Hyundaijal és a Kiával együtt, így a két márka közé beállíthatja a présgép szomszédságában... Ezen a teórián csak mosolygok :).

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 5 hónapja

Vagy akár az is lehet, hogy a Honda előbb fossa össze magát, mintsem futómű cserére kéne vinni. Esetleg az feltűnhetne, hogy a 4 "legjobb" keleti és mocskos drága hozzá minden, ezért nem cserélik benne rendszeresen a kopó alkatrészeket, vagy nem szakszervizben, amíg a "legszarabbak" európai márkák és köztudottan jó minőségűek. Csak ugye, ezekhez nem mert hozzányúlni Józsibá a sufniban... Ez a cikk, gáz! Kb. nulla következtetést lehet levonni belőle, vagy annak jobb a futóműve amelyik kevesebbet megy?:) Köszi Honda!

A válaszoláshoz belépés szükséges
saabracinghungary írta: 5 hónapja

hát szilenteket kb 10000 km ként cserélni kell mert mindig tönkremennek pedig csak gyári alkatrészt veszek. ez egyébként szerintem nem az autók vagy az autósok hobája hanem sokkla inkább az úthálózat fejletlensége illetve karbantartásának hiánya. 8 hónapja bejelentettem a megfelelő szervnél hogy az utcánkban egy tankcsapdának is simán jól funkcionáló kátyú van. le se szarják ki se javítják. eredmény?? én és a szomszédok összefogtunk és bebetonoztuk eggyütt. itt tartunk ez magyarország. de azért fizessem be az ijen olyan adót amit lenyúlnak. bár hiába is tépem a számat a mentalitás nem fog változni. szerencse hogy legalbb a kertvárosi közösségek összetartanak és próbálják élhetőbbé tenni a környezetüket

A válaszoláshoz belépés szükséges
Der Milan írta: 5 hónapja

Land Rover a 4. :). Érdekes, pedig az terepjáró, hogy van az megcsinálva akkor?!Ismerős srácnak is van egy Defenderje az is mindig a szervizben áll, végül is nem csodálkozom hogy ide is felkerült.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ob25kYQ==

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

HONDA tesztek

Honda CR-V 2.0 Exe és Honda kerékpár teszt

Honda CR-V 2.0 Exe és Honda kerékpár teszt

Három Honda egy áráért. A gyár kerékpártartót és Honda biciklit is kínál a CR-V szabadidő-autóhoz. Némi felár megfizetése után.


Honda CR-Z teszt

Honda CR-Z teszt

Újjászületett a CRX? Elsőként teszteltük a Honda CR-Z 1.5 GT hibrid sportkocsit.


Honda Civic teszt

Honda Civic teszt

Csak négyféle külső színben, és kizárólag fekete kárpittal rendelhető az ötajtós Honda Civic 1.8 Sport Special Edition, az összhatás mégis izgalmas.

Honda Accord teszt

Honda Accord teszt

Hallott már valaki Honda Accord nyerte összehasonlító tesztről? Én sem. És a Honda Accordját istenítő tulajokról? Én is. Akkor(d), hogy is van ez?

Honda Insight Teszt

Honda Insight Teszt

Az Insighttal a Honda a piac jelenleg legolcsóbb hibridjét hozta forgalomba.

Még több HONDA teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

HONDA CIVIC 1.6 ESi

Ár: 330.000 Ft

Évjárat: 1994 / 10

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

HONDA ACCORD 2.0 Comfo...

Ár: 1.999.999 Ft

Évjárat: 2003 / 9

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

HONDA CIVIC 1.8 Elegance

Ár: 4.990.000 Ft

Évjárat: 2012

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó