Nem kellett az ausztráloknak a drága Opel

Magyarország nagyobb piac, mint Ausztrália

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Opelék megpróbáltak - jó drágán - autót eladni Ausztráliában, de nem jött nekik össze, így egy év után csukhatják is befelé a boltot.


Tavaly augusztusban kezdett az Opel a nem apró, gépjárműpiacilag sem utolsó Ausztráliában, csak hát tavaly 541, az idei első 6 hónapban meg 989 autó (Corsa, Astra és Insignia) ment el, ami édeskevés. Ennél Magyarországon is többet adott el a villámos márka. Az eredeti tervek hároméves távlatban évi 15 ezres darabszámról szóltak, azonban a vezetőség úgy látta, hogy képtelen még csak meg is közelíteni a célkitűzést. Mint az egy szóvivő elmondta, termékeiket nem tudták versenyképes áron kínálni - az Astra például nagyságrendileg 600 ezer forintnak megfelelő ausztrál dollárral volt drágább a konkurenseknél.
Hirdetés
Kedvezőbb árazásra, (a 20-nál) több kereskedésre, komolyabb marketingre lett volna szükség a sikeres és rentábilis szerepléshez, de a befektetés nem látszott kifizetődőnek. A hamarost mindenestül megszűnő Opel Australia a természetesen ugyancsak GM-tulajdonú helyi Holdennel folytat tárgyalásokat arról, hogy esetleg Holden-emblémával értékesítsék a Corsát és társait.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:31
    Permalink

    Nem ertem en a GM manovereit. Olyanok, mintha szandekosan benaznanak. Ott vannak Ausztraliaban a helyi markakkal (Saturn, Holden es nem tudom maradt-e meg valami korabbrol), eleg draga piac, tehat az Opel is eladhato lett volna, de nem ertem minek??? Nem tok mindegy nekik, hogy milyen neven nyomjak a kocsikat? A vegeredmeny nem valtozik = GM! Egy kassza. A Ford mar egeszen jol alkalmazza ezt, arulja Amerikaban a Fiestat, Focust, Kuga/Escape, Mondeo/Fusion. A GM meg ott tart, hogy most keveri az Opelt/Buickot/Chevrolet markakat, de csak foldreszenkent. Siman Europaba kellene hozni a nagykocsikat is, gondolom lenne kapacitas a motorburkolatokat, kormanyt es a hutoracsot lecserelni a szoftverkeppel egyutt, aztan mar kesz is lenne modellkinalat bovitese. Amugy nem is szeretem a GM termekeit, pedig nem rosszak csak mast akarnak elhitetn imagukrol, mint amik valojaban.

  • 2017.10.30. at 00:31
    Permalink

    Én sem értem, mert a cikk olvasása közben ugrott be, hogy az Opel régóta van Ausztráliában, csak Holden és Saturn néven, mindkettő sportosabb kivitelű

  • 2017.10.30. at 00:31
    Permalink

    Az Opelnek eddig is volt olyan modellje ami Holden néven szerepelt nem? Előző Corsa, Astra és az Antara talán. Sőt az Antara vegyesen is szerepelt a Captivával. Nem is igazán értettem a márka politikáját, hogy az astrától kezdve a Chevy Aveo-Lacetti/Cruze-ig minden volt náluk, a saját típusaik mellett.

Vélemény, hozzászólás?