Mazda MX-5 Spyder
Szerves anyag hajtja a vászonkalapos Mazdát
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A népszerű Mazda MX-5 roadster legújabb változatának fura teteje a szokott módon kezdődik, de hátsó felén két pántra szakadva rögzül a csomagtérajtón.
Némi súlycsökkenést leszámítva semmi értelme a Spyderként bemutatott legújabb MX-5 változatnak, viszont igen jól néz ki a csomagtérajtó első élén két ponton rögzített vászondarabka az autó tetején.
Ráadásul ezen túl is ment a Mazda észak-amerikai részlege, és igényes tuningalkatrészekkel szerelték fel a kiállítási modellt. Kapott látványos aerodinamikai kiegészítőket az átszabott első lökhárító, a módosított küszöbök és a diffúzor személyében, az ültetett Mazdaspeed futómű végén szélesen trónoló 17 colos tízküllős Advan RS felnik pedig kifejezetten agresszív kiállást adnak.
Brutális felnijeivel, átszabott légbeömlőjével és LED-es fénysorával új arcát mutatja az MX-5, melyből a kiállított Spyder az egész évben kabriózók vágya lehet, de nem kerül gyártásba
A sorozatgyártású kétliteres motort az Amerikai Le Mans sorozatban versenyző Mazda/Dyson versenyautó mintájára úgy alakították át, hogy a BP által előállított, növényi eredetű izobutanollal legyen üzemeltethető. Ennek előnye, hogy más növényi eredetű üzemanyagokkal szemben használatával nem csökken a motor teljesítménye, és nem nő fogyasztása sem. Az új üzemanyaghoz lecserélték a hengerfejet, a kipufogórendszert, Brembo fékeket és Braille Battery által gyártott könnyű lítium-ion akkumulátort szereltek az MX-5 Spyderbe.
Hasznos részlet a kormánykerék felső részét felező bordó csík: rápillantva mindig tudjuk, hányadán állunk kanyargás közben
Az utasteret fekete bőr-hasított bőr kombinációval burkolták finom szürke betétekkel, az átalakítást pedig a megszokottnál is rövidebb utakon járó Mazdaspeed váltókar felszerelése koronázza meg. A Spydernek bizonyára lennének rajongói, ám gyártásáról egyelőre nincs hír.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
G-POWER M3 E46 - öregen is teper
Ezúttal egy két generációval korábbi BMW 3-ast tuningolt a G-POWER. A koros hármas kellemetlen meglepetéseket okozhat, ugyanis tempója 300 km/óra feletti lehet.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
MAZDA tesztek
Mazda RX-8 Revolution teszt 
A Mazdánál komolyan hittek abban, hogy meg tudják oldani a Wankel-motor problémáit. Nem jött össze, így sajnos eljött a szomorú pillanat, hogy a Mazda RX-8 elbúcsúzzon tőlünk. Azért utoljára még tartogatott egy meglepetést.
Mazda5 1.6 CD115 TX teszt
Két tolóajtó, hét ülés, nyolc szelep - a számok tükrében így fest a Mazda kompakt, 1,6-os dízelmotorral szerelt egyterűje, amely az 5-ös jelzést kapta.
Mazda2 1.3 TE Plus teszt
Megújult a Mazda2, ezért az elsők között megnéztük, hogy mit változtattak a japánok, és mit nyújt az 1,3 literes motorral szerelt TE Plus csúcsmodell.
Mazda3 1.6 CD TX Plus teszt
A Mazda3-kínálat egyetlen dízelje az 1.6 CD, amely az árlista közepén helyezkedik el. A TX Plus csúcsmodellt próbáltuk.
Mazda CX-7 teszt
A teszt során egyértelműen kiderült, hogy a dízel Mazda CX-7 2.2 CD Challenge kényelmes, méreteihez és tömegéhez képest remekül vezethető autó.
Még több MAZDA tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Autók, amik mosolyognak, s amik nem
- Még egy sornyit gyártanak a Mazda RX-8-ból
- Hogyan működnek a különféle motorok?
- Trabarna ausztrálul
- Így tankolnak az újságírók
- Összehasonlító teszt: Mazda6 2.0 GTA és Mazda6 2.2 CD163 GTA
- Piaci körkép: kabriók átlagáron
- Mazda3 Sport CD150 TX Plus teszt
- Hogyan mérik az autó étvágyát?
- Kiderült, mit tud a Mazda CX-5
Használtautó.hu
|
Ár: 3.950.000 Ft Évjárat: 2008 / 1 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 960.000 Ft Évjárat: 1999 / 3 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 896.000 Ft Évjárat: 1992 / 11 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Benzin |

































