Subaru Impreza WRX STI S206
Brutális kiadással búcsúztatja a jelenlegi Imprezát a Subaru
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A hagyományos S-szériával távozik a mostani generációs Impreza WRX, 320 lóerővel, pályára optimalizált futóművel.
Már hagyomány, hogy a Subaru ultrabrutális limitált szériával búcsúztatja az aktuális Impreza generációt, az eddigi S202, S203, S204 és S205 után Tokióban bemutatkozik az Impreza WRX STI S206.
Ezután már nem készül új változat a jelenlegi modellből, egészen addig, míg 2013-ban meg nem jelenik az új, várhatóan 300 lóerő alapteljesítményű WRX-generáció, melynek alapmodellje az Egyesült Államokban és Japánban már kapható.
Az igazi csemegét a mindössze száz példányban készülő NBR Challenge kiadás jelenti. Már a bemutató előtt elkelt az összes
A Subaru szerényen csak az “STI tuningmodellek koronájának” nevezi az S206-ot, mely számtalan ponton eltér a sima WRX STI-től. Kétliteres turbós boxere az alapnál 20 lóerővel erősebb, a 320 lovas teljesítmény mellé 430 Nm-es nyomaték párosul a nagyobb turbónak, az STI által hangolt motorvezérlő elektronikának és a sportkipufogó rendszernek köszönhetően. Bár számokkal nem támasztották alá, állítólag jobbak a gázreakciók és nagyobb a nyomaték közepes fordulatszámon, amitől jobban vezethető az autó.
A nagyobb turbóval és intercoolerrel szerelt S206 320 lóerős teljesítménnyel és 430 Nm-es nyomatékkal támadja az aszfaltot
A futóművet egyedi Bilstein gátlókkal és STI rugókkal frissítették, a rugalmas toronymerevítő pedig az egyenesek mellett a kanyarokban is segít a stabilitás megőrzésében. A 19 collos BBS felnikre Michelin Pilot Super Sport gumikat szereltek. Új, légellenállási szempontból hatékonyabb első spoilert és a hűtőrácsot alakítottak ki, és az első lökhárító is mélyebben húzódik, a nagyméretű hátsó szárnyat pedig eltávolították.
Az S206-hoz a Subaru nürburgringi 24 órás versenyen elért kategóriagyőzelmét ünneplő NBR Challenge csomagot is kialakítottak, mely karbonszálas tetővel és hátsó szárnnyal kerül piacra. Az aktuális generációt búcsúztató S206-ból összesen háromszáz példányt készítenek, és ennek egyharmadát szerelik fel az NBR csomaggal (például versenyautós hátsó légterelővel), de ezeket a modelleket már el is adták.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Igazi buliautó az Audi Q3 red track Woerthersee
A nemrégiben Kínában debütált Audi RS Q3 némiképp átszabott verzióját viszi a Wörthi-tó tuningfesztiváljára az Audi. Ezúttal a teljesítmény helyett az egyediség a lényeg.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
SUBARU tesztek
Subaru XV 1.6 Active teszt 
A Subaru XV nem más, mint egy emelt hasmagasságú Impreza. A kompakt szabadidő-autó 1,6 literes benzinmotorral, okos stop-start rendszerrel és összkerékhajtással nem csak a márkafanatikusoknak opció.
Subaru Outback 2.0 D Comfort teszt
Mindazt tudja, amit egy Subarutól elvárunk: boxermotoros, összkerékhajtású és ráadásul dízel is. Tényleg álomautó az Outback?
Subaru Legacy Kombi 2.0D teszt
Elméletben az új Legacy is kilóg a sorból: boxer dízel állandó összkerékhajtással – és a gyakorlatban? Teszten a Subaru Legacy 2.0D Kombi Active.
Még több SUBARU tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Felfrissül a Subaru Legacy és Outback
- Subaru XV 1.6 Active teszt
- Megkezdődött a Subaru BRZ / Toyota GT 86 sorozatgyártása
- Suzuki Swift Range Extender
- Nyersen a legfinomabb a Toyota
- Forestereket és Imprezákat hív szervizbe a Subaru
- Hova menjünk egy napra csúszkálni?
- 600 lóerős versenyautó Scion FR-S alapon
- Itthon, forintért a Subaru Trezia
- A BRZ motorjának turbós verzióját kapja az új Subaru WRX
Használtautó.hu
|
Ár: 1.299.000 Ft Évjárat: 1996 / 5 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.490.000 Ft Évjárat: 1996 / 12 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 369.000 Ft Évjárat: 1997 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |




























Hozzászólások (1 db)
Érdekes ez a 4 ajtós,eddig még nem is láttam.Oldalról és hátulról kiköpött Lada Granta Sport.