0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Turbómotorral jön a következő Mazda MX-5

Két év múlva jön a kisebb, könnyebb, turbós Mazda MX-5

2011. december 7., szerda 5:28 (5 hónapja)
Címkék: autó, Mazda MX-5, Mazda, MX-5, turbó

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ambiciózus célt tűzött ki az MX-5 fejlesztőmérnökei elé a Mazda: legyenek szívesek 275 kg-mal csökkenteni a jelenlegi modell 1075 kg-os önsúlyát a következő generációval.

A tömegcsökkentéssel a múltat igyekszik felidézni a Mazda, a kis 1,3-as turbómotorral pedig a modell jövőjét alapozzák meg

A tömegcsökkentéssel a múltat igyekszik felidézni a Mazda, a kis 1,3-as turbómotorral pedig a modell jövőjét alapozzák meg

Jó esély van rá, hogy a várhatóan 2014-ben piacra kerülő negyedik generációs Mazda MX-5-ös az eddigieknél kisebb, de turbófeltöltéses motorral érkezik. A korábbi 1,8 és kétliteres szívómotorokat a nemrég bevezetett SkyActiv motorcsalád 1,3 literes, négyhengeres turbóváltozata válthatja, és a mérnökökre az autó többi pontján is méret- és tömegcsökkentő módosítások várnak.

1989-ben 955 kg-os saját tömeggel jelent meg a világ legnépszerűbb roadstere, és állítólag a mérnökök most úgy állnak neki a munkának, hogy összesen 275 kg-ot faragnak le a jelenlegi modell 1075 kg-os saját tömegéből. A negyedik MX-5 így csupán 800 kg-ot nyomna a mérlegen, ami azt jelenti, hogy akár gyengébb motorral is szórakoztatóbb lehetne elődjénél. Ennek ellenére nem valószínű, hogy az 1,3-as turbó ne lenne képes 150-160 vagy akár több lóerő leadására is, de ettől függetlenül az autó minden pontját igyekeznek könnyebbé tenni. A váltóművet is megpróbálják olyan könnyeddé tenni, mint az első modellben volt, és a többi alkatrész is erre a sorsra jut, így a könnyebbé váló komponensek mellé a többi kiegészítőből is könnyebeket alkalmazhatnak: ezt a poént már a harmadik generációnál is ellőtték, de a mostani ambiciózus célkitűzés teljesítéséhez nem adódik más út.

Az SkyActiv padlólemez hátsókerék-hajtású változatára, avagy az S-platformra épülő kétüléses keskenyebb is lesz elődeinél így kisebb homlokfelületének köszönhetően is csökken majd légellenállása. Megjelenés szempontjából az előző három generáció továbbfejlesztését várhatjuk, elsősorban a Tokióban most bemutatott Takeri által elsőként prezentált Kodo formatervezési irány alapelveit követve.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

Erősebb és takarékosabb lesz a szentgotthárdi Opel motor

Év végén friss motor bevezetésével kezd termelni az Opel megújult hazai motorgyára.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (1 db)

AMV írta: 5 hónapja

Gyönyörű!!!!

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1tYXpkYQ==

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

MAZDA tesztek

Mazda RX-8 Revolution teszt

Mazda RX-8 Revolution teszt 

A Mazdánál komolyan hittek abban, hogy meg tudják oldani a Wankel-motor problémáit. Nem jött össze, így sajnos eljött a szomorú pillanat, hogy a Mazda RX-8 elbúcsúzzon tőlünk. Azért utoljára még tartogatott egy meglepetést.


Mazda5 1.6 CD115 TX teszt

Mazda5 1.6 CD115 TX teszt

Két tolóajtó, hét ülés, nyolc szelep - a számok tükrében így fest a Mazda kompakt, 1,6-os dízelmotorral szerelt egyterűje, amely az 5-ös jelzést kapta.


Mazda2 1.3 TE Plus teszt

Mazda2 1.3 TE Plus teszt

Megújult a Mazda2, ezért az elsők között megnéztük, hogy mit változtattak a japánok, és mit nyújt az 1,3 literes motorral szerelt TE Plus csúcsmodell.

Mazda3 1.6 CD TX Plus teszt

Mazda3 1.6 CD TX Plus teszt

A Mazda3-kínálat egyetlen dízelje az 1.6 CD, amely az árlista közepén helyezkedik el. A TX Plus csúcsmodellt próbáltuk.

Mazda CX-7 teszt

Mazda CX-7 teszt

A teszt során egyértelműen kiderült, hogy a dízel Mazda CX-7 2.2 CD Challenge kényelmes, méreteihez és tömegéhez képest remekül vezethető autó.

Még több MAZDA teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

15 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

MAZDA MX-6 2.0i 16V

Ár: 1.250.000 Ft

Évjárat: 1993 / 6

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

MAZDA MX-6 2.5i V6 24V

Ár: 250.000 Ft

Évjárat: 1992 / 1

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

MAZDA MX-6 2.0i 16V

Ár: 150.000 Ft

Évjárat: 1993

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

Még több autó