Teflonos kárpit: először a megújuló Renault Espace egyterűben
Új emblémát és frissítést kap a Renault Espace
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Komolyabb frissítés nélkül, de az eddigieknél komolyabb mértékben módosított arccal fut tovább a mostani, negyedik generációjával 10 éve érkezett Renault Espace.
Nem kevesebb, mint 28 év és 1,2 millió eladott példány után újul meg a Renault, 1984-ben forradalmi újdonságként érkezett középkategóriás egyterűje, az Espace. Új generációról azonban nincs szó, a 2002-ben debütált, azaz 10 éves negyedik generációst reszelik tovább a gyáriak. A Renault által eddig is nem egyszer eszközölt apró, gyári nyelven fázisváltásnak nevezett frissítésnél azonban most komolyabb mértékben nyúltak a családi autóhoz.
Az új, természetesen növelt méretű rombuszemblémát hordó hűtőmaszk, valamint a dinamikusabbra rajzolt bumfordibb lökhárítók a gyáriak szerint jobban képviselik a márka mai formavilágát, s annak érdekében, hogy a középkategóriás egyterű a jövőben is kellően rangosnak tűnjön, új felnik is megjelentek a kínálatban. Az Initiale verziók hasonló okból bőrbe varrt műszerfalat kapnak, az üléskárpitok között is szerepel természetesen bőr és Alcantara is.
A frissítés nem csak a megjelenésre a motorokra is kiterjedt, a dízelpaletta fogyasztása átlagosan 0,8 l/100 km-rel, a benzineseké 0,3 literrel apadt, a 130, 150 és 175 lóerővel is elérhető 2.0 dCi motor étvágya manuális váltóval 5,7 l/100 km, CO2-emissziója 150 g/km alatti, automatával 6,4 l/100 km, illetve 169 g/km a két megfelelő érték, a 20 g/km-es emisszió-apasztás Franciaországban 550 euró (~150 000 forint) adókedvezményt jelent. Aki az Espace legerősebb, 175 lóerős dízelét automatával választja, az a 170 lóerő feletti konkurensek köréből a kategória legtakarékosabbját vásárolja.
A 170 lóerős 2,0 literes turbós benzinmotort választók a korábbiaknál 0,3 literrel kedvezőbb, 8,5 l/100 km vegyes fogyasztással számolhatnak. A fogyasztáscsökkentésben a padlóburkolat által 3 százalékkal javított légellenállási együttható, az alacsonyabb gördülési ellenállású abroncsok, valamint az új, elektrohidraulikus kormányszervó minden modellnél szerepet játszik, a dízelek esetében adaptív olajpumpa, új EGR-szelep és vezérlés, valamint motorféküzemre időzített gerjesztésű generátor is apasztja az étvágyat.
A teljes hosszúságú panorámatetővel is rendelhető, 7 teljes értékű, mindegyik sorban sínen tologatható üléses utastér legfőbb újdonsága a teflonos szövetkárpit, mely a családi autók között fontos jellemzőként állítólag a víz- és még az egyéb üdítőket is folt nélkül viseli el, s még a kifejezetten makacs szennyeződéseket is az átlagosnál könnyebben takaríthatóvá teszi. Parkolni színes tolatókamera segíthet, hosszú utazásokon az első fejtámlákba épített 7 colos kijelzőkön keresztül DVD-lejátszó szórakoztathatja a hátul ülőket.
Nem csoda, hogy még Alain Prost is e modellt ajánlja, feltéve, hogy családi vagy akár egyszemélyes kirándulásról van szó. "Amikor kiruccanok az Espace-szal, úgy érzem, hogy egy különleges, egyedi autóban ülök. Nincs másik személyszállító, szabadidő-autó vagy terepjáró, ami ilyen egyedi atmoszférát és kezelhetőséget adna. Sokszor úgy tűnik, hogy az Espace gigászi méretű autó, pedig valójában nem hosszabb, mint egy hagyományos középkategóriás szedán, s ugyanolyan jól is megy, akár autópályán is. Kiválóan vezethető és igazán kényelmes, számomra az Espace olyan autó, ami remekül vezethető higgadtan, nagypapás stílusban, de akár még sportosan is, ha épp úgy kívánom" − nyilatkozta az autóversenyző.
Az új, egészen pontosan frissített Espace várhatóan még a nyáron megjelenik a hazai piacon is, mivel 130 lóerős dízele újdonság − eddig a 150 lóerős volt a belépő, a legolcsóbb dízel ára a mostaninál kedvezőbb is lehet, ám mivel a legolcsóbb verzió (8,09 millió forintért) eddig is a benzines volt, az alapár vélhetően nem fog komolyabb mértékben változni.
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
Piaci körkép: koros, de stílusos kupék 1 millióért
Az árfolyam sem gátolta a használtautó-behozatal növekedését
Érdekes eset az autósok és a kamionosok öröknek tűnő viszályából
Ijesztő, de nem tragédia, ha szükséges a motorgenerál
"Az nem tetszett a te BMW-dben, hogy megelőztél"
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
RENAULT tesztek
A profi - Renault Trafic Passenger teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Drága jegy a vidámparkba - Renault Twingo teszt 
Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.
Megtaláltuk a tökéletes családi autót? Renault Scénic teszt
Csendes, erős, kényelmes, tele van hasznos ötletekkel, az összeszerelési minősége korrekt, és mindezt értékarányos áron nyújtja: ez a Renault Scénic 1.6 dCi 130 Privilége.
Mit tud a legolcsóbb dízel Scénic? Teszt
Legolcsóbb dízel kivitelével járt nálunk a Renault Scénic. A költségtakarékos családi autót keresők jó eséllyel e verziót választanák a szerteágazó kínálatból.
Mondd, kis Koleos, hol van a mamád?
Francia és japán mérnökök szüleménye a Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 Exception, amelyet Európától távol, Dél-Koreában szerelnek össze. Hiába, az ipari globalizáció már csak ilyen.
- Renault Latitude 3.0 V6 dCi - első teszt
- Drága, de jó játék – Renault Wind 1.6 Exception teszt
- Renault Master 2.3 dCi L3H2P3 teszt
- Renault Fluence teszt
- Renault Mégane Grandtour teszt
- Renault Clio Grandtour teszt
- Renault Kangoo Be Bop teszt
- Renault Laguna Coupé teszt
- Renault Laguna 2.0 dCi Grandtour
Címlapon
Friss cikkek
Új korszak a luxusautóknál: íme a vadonatúj Mercedes-Benz S
2 napja – Újdonság
Az Airbus hatalmas hamburgi átadó-csarnokában, 4,4 l/100 km vegyes fogyasztással mutatkozott be a Mercedes-Benz S-osztály.
Új prémiumkabrió 6,99 millióért - már rendelhető az Opel Cascada
2 napja – Újdonság
Prémiumos jellemzőkkel, 4,7 méteres hosszal és nem is eltúlzott, 6,99 millió forintos alapárral rendelhető az Opel Cascada. Meglestük milyen.
Bóják közt a faceliftes Peugeot RCZ
4 napja – Újdonság
Megújult az RCZ, az a trendi sportkupé, amelyet a Peugeot három éve főképp az Audi TT ellenfeleként mutatott be. Sok nem fogyott belőle, pedig nem csak szép, de élvezetes is.
-
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
5 napja – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori -
Miért vannak gigadugók? Egy szép pesti reggel margójára
2 hete – Sztori -
Itthon próbáltuk az akár hétüléses Kia Carens kompakt egyterűt
2 hete – Újdonság -
Több ponton is egyszerűsödnek a közlekedési eljárások
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Hova pakolhatunk a legolcsóbban?
- Itthon próbáltuk ki a frissített Renault Fluence limuzint
- 0-300 km/h-n világelső lett a Hennessey Venom GT
- Videón a Hennessey Venom GT gyorsulása: észvesztő látvány
- A vaskalaposok helyett a vászonsapkásoké a jövő - véli a VW is
- 1200 helyett 1500 lóerővel jön a Hennessey Venom GT
- Sok-sok adat a Toyota Auris második generációjáról
- Európában is kapható lesz a következő generációs Ford Mustang
- A Lotusnál reális esélyt látnak a vb-címekre
- Vettel nyerte a Bahreini Nagydíjat
Használtautó.hu
|
Ár: 1.190.000 Ft Évjárat: 2003 / 12 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 890.000 Ft Évjárat: 2004 / 5 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 550.000 Ft Évjárat: 1992 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |



























Hozzászólások (1 db)
Szebb lett az biztos, de ideje volna már előhozni az utódját a Renault-nak, mert 10 év az nagyon hosszú idő egy modell életében.