Hirdetés

Teflonos kárpit: először a megújuló Renault Espace egyterűben

Új emblémát és frissítést kap a Renault Espace

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komolyabb frissítés nélkül, de az eddigieknél komolyabb mértékben módosított arccal fut tovább a mostani, negyedik generációjával 10 éve érkezett Renault Espace.

Leginkább orrával frissül a 10 éve érkezett Espace IV

Nem kevesebb, mint 28 év és 1,2 millió eladott példány után újul meg a Renault, 1984-ben forradalmi újdonságként érkezett középkategóriás egyterűje, az Espace. Új generációról azonban nincs szó, a 2002-ben debütált, azaz 10 éves negyedik generációst reszelik tovább a gyáriak. A Renault által eddig is nem egyszer eszközölt apró, gyári nyelven fázisváltásnak nevezett frissítésnél azonban most komolyabb mértékben nyúltak a családi autóhoz.

Az új, természetesen növelt méretű rombuszemblémát hordó hűtőmaszk, valamint a dinamikusabbra rajzolt bumfordibb lökhárítók a gyáriak szerint jobban képviselik a márka mai formavilágát, s annak érdekében, hogy a középkategóriás egyterű a jövőben is kellően rangosnak tűnjön, új felnik is megjelentek a kínálatban. Az Initiale verziók hasonló okból bőrbe varrt műszerfalat kapnak, az üléskárpitok között is szerepel természetesen bőr és Alcantara is.

Alapformái helyett kárpitozásával újul meg az utastér

A frissítés nem csak a megjelenésre a motorokra is kiterjedt, a dízelpaletta fogyasztása átlagosan 0,8 l/100 km-rel, a benzineseké 0,3 literrel apadt, a 130, 150 és 175 lóerővel is elérhető 2.0 dCi motor étvágya manuális váltóval 5,7 l/100 km, CO2-emissziója 150 g/km alatti, automatával 6,4 l/100 km, illetve 169 g/km a két megfelelő érték, a 20 g/km-es emisszió-apasztás Franciaországban 550 euró (~150 000 forint) adókedvezményt jelent. Aki az Espace legerősebb, 175 lóerős dízelét automatával választja, az a 170 lóerő feletti konkurensek köréből a kategória legtakarékosabbját vásárolja.

Navigálásban a TomTom, parkolásban színes kamera segít

A 170 lóerős 2,0 literes turbós benzinmotort választók a korábbiaknál 0,3 literrel kedvezőbb, 8,5 l/100 km vegyes fogyasztással számolhatnak. A fogyasztáscsökkentésben a padlóburkolat által 3 százalékkal javított légellenállási együttható, az alacsonyabb gördülési ellenállású abroncsok, valamint az új, elektrohidraulikus kormányszervó minden modellnél szerepet játszik, a dízelek esetében adaptív olajpumpa, új EGR-szelep és vezérlés, valamint motorféküzemre időzített gerjesztésű generátor is apasztja az étvágyat.

A teljes hosszúságú panorámatetővel is rendelhető, 7 teljes értékű, mindegyik sorban sínen tologatható üléses utastér legfőbb újdonsága a teflonos szövetkárpit, mely a családi autók között fontos jellemzőként állítólag a víz- és még az egyéb üdítőket is folt nélkül viseli el, s még a kifejezetten makacs szennyeződéseket is az átlagosnál könnyebben takaríthatóvá teszi. Parkolni színes tolatókamera segíthet, hosszú utazásokon az első fejtámlákba épített 7 colos kijelzőkön keresztül DVD-lejátszó szórakoztathatja a hátul ülőket.

Teljes hosszúságú panorámatetővel is kérhető

Nem csoda, hogy még Alain Prost is e modellt ajánlja, feltéve, hogy családi vagy akár egyszemélyes kirándulásról van szó. “Amikor kiruccanok az Espace-szal, úgy érzem, hogy egy különleges, egyedi autóban ülök. Nincs másik személyszállító, szabadidő-autó vagy terepjáró, ami ilyen egyedi atmoszférát és kezelhetőséget adna. Sokszor úgy tűnik, hogy az Espace gigászi méretű autó, pedig valójában nem hosszabb, mint egy hagyományos középkategóriás szedán, s ugyanolyan jól is megy, akár autópályán is. Kiválóan vezethető és igazán kényelmes, számomra az Espace olyan autó, ami remekül vezethető higgadtan, nagypapás stílusban, de akár még sportosan is, ha épp úgy kívánom – nyilatkozta az autóversenyző.

Hirdetés

Az új, egészen pontosan frissített Espace várhatóan még a nyáron megjelenik a hazai piacon is, mivel 130 lóerős dízele újdonság – eddig a 150 lóerős volt a belépő, a legolcsóbb dízel ára a mostaninál kedvezőbb is lehet, ám mivel a legolcsóbb verzió (8,09 millió forintért) eddig is a benzines volt, az alapár vélhetően nem fog komolyabb mértékben változni.

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?