Vese helyett szív, BMW-ből Alfa lett
Furcsa transzplantáció
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A meglehetősen egyedi kreáció alapja a bajorok X1 jelű szabadidőjárműve.
Az Alfa Romeo tervezőcsapata 2003-ban, a Kamal tanulmánnyal már megmutatta, miként képzeli el a márka szabadidőjárművét. A 159-es platformjára épült próbálkozásból nem lett szériagyártmány, viszont 2012-től, Jeep Cherokee alapokon valóban új terület felé nyithat az Alfa, köszönhetően a FIAT-Chrysler házasságnak. Egy cseh rajongó azonban úgy gondolta, elfogyott a türelme, nem vár még két évet, és BMW X1 típusú autóját átmaszkírozta Alfa Romeónak. A kék-fehér emblémát gondosan leragasztotta, a jellegzetes vese-alakú hűtőmaszkot Alfa-pajzzsal helyettesítette, és nem hagyta érintetlenül a kocsi hátulját sem. A tulajdonos teljesen komolyan gondolhatja tettét, mert a márka 100. évfordulós ünnepségén is megjelent a gépháztetőn Kamal feliratot viselő különlegességgel.
A hírt szerkesztette: Krepsz Zoltán
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
BMW tesztek
BMW 320d Modern Line Automata teszt 
Jól is megy és takarékos is, de nem csak ezen jellemzőivel ígérkezik kategóriája etalonjának a legfrissebb 3-as BMW jelenlegi csúcsdízele. Csak az árát ne kérdezzék!
BMW 118i és 120d miniteszt 
Hivatalosan csak a még most is nyitva tartó Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a BMW új 1-es sorozata, de e héten már próbára is tehettük. Szülőföldjén, Németországban, a sebességkorlát nélküli autópályák birodalmában.
BMW 740d xDrive teszt 
Hallottuk már ezerszer, hogy a pénz nem boldogít. Lehet, de akinek módja van egy BMW 740d xDrive birtoklására, az többé nem akar a fülébe engedni ilyen bugyuta népi bölcsességeket. Megértjük.
BMW 640i Cabrio és K 1600 GT teszt 
Mind a BMW 640i Cabrio, mind a BMW K 1600 GT kategóriája legjobbjai közé tartozik. Bár a luxus még fokozható, az autózás és a motorozás új dimenzióját ismertük meg a párhuzamos teszt során.
BMW 520d Automata teszt
Kiváló példa arra az ötös BMW, hogy ami jó, az nyugodtan megvásárolható belépő változatával. Én mindenképp az alapmotort javasolnám, de az opciós, nyolcfokozatú automatát kár lenne kihagyni.
Még több BMW tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Turbós hathengeres a következő BMW M3-asban
- Villanyhajtású BMW-vel bővül a Pikes Peak idei mezőnye
- WTCC: újabb privát BMW-siker
- Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
- Ujjmozdulatokat közvetít a szupertextil
- Újabb plusz lóerők a G-Power BMW M5-jében
- Új háromajtós BMW 1-es: akár 320 lóerővel
- Bemutatkozott a BMW 3 Touring
- Jövő héten várhatóan csak a gázolaj ára csökken
- BMW 320d Modern Line Automata teszt
Cikk ajánló
Alfa Romeo MiTo MultiAir QV teszt
2 éve – Teszt
Alapvetően az lenne a kis méregzsák MiTo QV feladata, hogy éreztesse az emberrel: nem csak a milliomosoknak áll a világ, egy Alfa Romeo volánja mögött ülve is mindig azúrkék az ég. Igen, az lenne...
Alfa Romeo 4C GTA
Tavaly – Autósvilág hírei
Csak annyit tudunk, hogy Genfben ott lesz egy olyan Alfa Romeo, a 4C GTA, amely végre felkavarhatja a márka körüli állóvizet.
Vezetői hiba áldozata lett a legújabb Ferrari
2 éve – Autósvilág hírei
Kés, villa, olló - gyerek kezébe nem való. Akárcsak a Ferrari 458 Italia, amit felnőtt fejjel sem elég birtokolni, vezetni is tudni kell...
-
Sergio Marchionne megmondta: az Alfa nem eladó!
2 éve – Autósvilág hírei -
Takarékosabb Alfák Párizsban
2 éve – Autósvilág hírei -
Alfa Romeo Giulietta G430 iMoove Marangoni
Tavaly – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 9.290.000 Ft Évjárat: 2011 / 1 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 9.999.990 Ft Évjárat: 2012 / 2 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 8.899.000 Ft Évjárat: 2010 / 4 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Dízel |



























Hozzászólások (1 db)
A BMW ára, plusz amennyit rákölthetett az átalakításra, simán vehetett volna inkább egy Alfát. Jobban is nézne ki, mert így bivalypusztulatosan fostosan ótvarul néz ki...