Újra szövetkezik a BMW és a Wiesmann
Visszatérhet a Wiesmann, ismét M-es BMW motorokkal dolgozhatnak
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ahogy a TVR, úgy a Wiesmann is eltűnt egy darabig, de úgy tűnik, a visszatérések korszakát éljük. A Wiesmann ismét a BMW-vel szövetkezik.
Újabb nagy visszatérésrÅ‘l lehet hallani, a TVR után egy szintén rossz helyzetbe került manufakturális sportautógyár kelhet életre. A német Wiesmann még 2013-ban került szorult anyagi helyzetbe, és állÃtották le a termelést, azóta nem sokat hallottunk felÅ‘lük. Most újabb hÃrek kaptak szárnyra, miszerint megkötöttek egy szerzÅ‘dést a BMW-vel, a bajor gyártó pedig az M divÃzió által tuningolt motorokat fogja szállÃtani a cégnek. Ez nem meglepÅ‘, hisz a Wiesmann sportkocsijai mindig is a BMW M részlegének kihegyezett motorjai köré épültek, ezek szerint ezt a hagyományt továbbra is tartják, amit a BMW is támogat.
Annyit tudni lehet, hogy V8-as motor volt a szerzÅ‘dés tárgya, ami vélhetÅ‘en az új M5-ben debütált alaphangon is 600 lóerÅ‘s 4,4 literes biturbo lesz. A BMW-nél 8 fokozatú automata váltót csatolnak hozzá, a Wiesmann terveirÅ‘l még nincsenek hÃrek. Ahogy arról sem, milyen sportautóba kerül majd az új motor, errÅ‘l a Wiesmann emberei csak annyit árultak el, hogy maradnak a hagyományoknál, tehát egy újabb kétüléses, klasszikus vonalakat követÅ‘ sportautóra kell számÃtanunk. A könnyű karosszériás új Wiessmann az M5 hajtásláncával valódi utcai versenyautó lesz, a csinos vonalak bitang erÅ‘t rejtenek majd.