A 140 és a 306 lóerős benzinesek közti űrt tölti majd be a 128ti
Az új 1-es BMW kissé megosztóra sikeredett, új külső dizájnja és az elsőkerék-hajtás nem minden rajongó tetszését nyerte el egyöntetűen. Próbáltuk mi is több motorral,
pozitÃv és
negatÃv tapasztalatokat egyaránt szerezve. Az elÅ‘zÅ‘ generáció hátul hajtó méregzsákja után immár összkerékhajtás jár az M135i xDrive-hoz, a többi kivitel pedig mind elöl hajt, de ez ma már nem akkora tragédia, a konkurencia egyik tagja sem hátsókerekes. SÅ‘t, van köztük olyan, ami még csak nem is összkerekes (például a
Civic Type R), több-kevesebb sikerrel bizonyÃtva, hogy egy sportkocsi elsÅ‘kerék-hajtású is lehet. Ezt a kategóriát célozza meg most a BMW egy új 1-essel, a 128ti-vel.
Nem vitték túlzásba az álcázást, de a külső megkülönböztetését sem
A megnevezést illetÅ‘en a BMW ti modelljei már korábban is szerepeltek a kÃnálatban, ám az E46 Compact 316ti óta nem láttunk rá példát. A régebbi modellek esetében is a sportosabb verziókat jelölte, már a 02-es sorozat esetében is, majd késÅ‘bb az E36 Compact 140 lóerÅ‘s négyhengeres modelljére is rákerült. Bár a BMW manapság az M jelöléssel látja el sportosabb modelljeit, mindenképp érdekes, hogy visszatér a ti megjelölés a kevésbé sportos, de az alapverzióknál mindenképp erÅ‘sebb modelleknél. Az 1-es sportverziója jelenleg az M135i, emellett pedig eddig csak a háromhengeres 118i szerepelt benzines modellként. A 128i jelöléssel ellentétben a 128ti tehát egy sportosabb, vélhetÅ‘en az M Sport futóműhöz hasonlóan kemény futású modellt fog takarni.
Sportos vezetési élményt Ãgér a BMW
A dizájn minden bizonnyal nem lesz forradalmi, de szépen mutatnak a nagy felnik, mögöttük pedig az M sport fékek, amik alapáron járnak a kompakthoz. Az erÅ‘forrás egy négyhengeres, kétliteres turbós benzines 269 lóerÅ‘vel, ami csak az elsÅ‘ kerekeket hajtja. A futóművet 10 mm-rel megültették, illetve kifejezetten a 128ti sportos karakterisztikájára hangolták a BMW Performance Control nevű rendszer segÃtségével, csakúgy, mint a kormányzást. Önzáró Torsen differenciálmű és egy nyolcfokozatú Steptronic automata sebességváltó is gondoskodik a dinamikus vezetési élményrÅ‘l, aminek jót tesz még az M135i-nél 80 kg-mal kisebb tömeg, illetve a nagytestvértÅ‘l származó kanyarstabilizátorok. SÅ‘t, ingyenes extraként még sportgumik is kérhetÅ‘k a Volkswagen Golf GTI-t erÅ‘sen célzó 128ti-hez. Mindezekkel együtt 6,1 mp-es 0-100 km/h-s gyorsulást Ãgér a gyártó, kicsivel több mint 6 liter körül fogyasztással. Az M-es változatnál ezek az értékek 4,8 mp, illetve 7 liter, ez itthon 15 millió Ft körül indul, a gyengébbik sportmodell ára egyelÅ‘re ismeretlen, mi 10-11 millióra tippelünk. Jelenleg a Nürburgringen és környékén tesztelik a kis BMW-t, novemberre várható a bemutatója.
Jól állnak a 18 colos felnik és a sportfékek