Ellopták a duplakereklámpás Zsigulit
Zsenge 26 évest loptak Budapesten
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Rákócza Richárd egy dél budai használtautó kereskedés udvarán lelte meg Angélát, az 1985-ös, duplakereklámpás Zsigulit, magáévá tette, óvta, de most elszakították tőle szerelmét.
Ködbe vész már a gyönyörű duplakereklámpás Lada, a gyári állapotú, a veteránvizsgától már csak 4 évvel elválasztott példány minden bizonnyal pótolhatatlan
A Veterán Zsiguli Egyesülettől kapott hírhez sajnos nincs nagyon mit hozzátenni, a kívánatos autókat bizony a tolvajok, illetve megrendelőik is ki szokták nézni maguknak.
Az 1985-ös 2106-os tulajdonosa saját maga írta le aprólékosan az esetet, hogyan fosztották meg minden igyekezete ellenére autójától:
Budapest XIII. kerületében, a Róbert Károly krt 12/a szám hátsó kijáratánál tettem le az autót – Angélát – mely cím valójában a Jakab József utca (zsákutca) végének felel meg.
A kocsin egy légypiszok nem volt, makulátlan, teljes. Hiánytalan állapotban egy lámpa alatt parkolt, egy fehér Suzuki Swift mellett.
A kocsiból minden leállítás alkalmával kiszedem a trafót a gyújtáselosztóval összekötő kábelt, valamint az egyik henger kábelét is. Az alapjárati mágnesszelepből is kihúzom a drótot, ha már megindul vele a rohadék, álljon le neki az alapjárat, bőgesse csak a pedállal, hátha kifogy belőle az üzemanyag és /vagy a nyugdíjasok figyeljenek fel a motorbőgetésre, esetleg nézzenek ki az ablakon. Most is minden “óvintézkedést” megtettem.
Különösebb ismertetőjelek:
- A jobb első dekli kicsit meg lett padkázva, az feltűnő
- Kavicsfelverődés a vezetőülés előtt, szemmagasságban
- A szélvédőn jobb felső sarokban Bacsó Tibor autószerelő műhelyének matricája (XIII. Reitter Ferenc utca 157 ha jól emlékszem)
- A bal első műanyag lökhárító vég kicsit felfelé áll, egy korábbi kisebb koccanás miatt, csak így sikerült kijavítani
- A Vezetőülés támláját nem lehet lehajtani
- LG Hifi, 4db Pioneer hangszóróval
- CD tárolós könyöktámasz, benne kb 100 cd-vel
- A kesztyűtartóban egy fényvisszaverő
- Lada irodalom, kezelési útmutatók, egy csatos üveg. Régi pénzek, kiváló dolgozó kitüntetés a műszerfalon
- Minden díszléc, króm a helyén, rendben karbantartva
- Eredetiség vizsga matricája a hátsó szélvédőn: “Metál 99 KFt”
- Egy – egy kezdetleges kisebb rohadás, de semmi vészes
- Hátul kicsit kopog a futómű, sajnos nem volt pénzem még rendberakatni
Adatok
Lada BA3 21061 1500s
Gyártási év/hó: 1985/07
Színe élénkpiros (összetéveszthetetlen Lada-Ferrari piros)
Alvázszám: XTA 210610F1318750
Motorszám: 210338286911
1452ccm
Műszaki 2012.03.24-ig
Első forgalomba helyezése 1985 09 03
54 kw teljesítmény
Forgalmi rendszáma: CXD – 503
Országos körözést ma reggel (09.01) rendelték el
Telefonszám: 06 70 9 313 621 0-24-ig hívható az éjszaka közepén is megyek érte, akárhol van.
Ha bárki bármilyen információval rendelkezik, lekötelez egy életre ha megosztja velem.
Az Egyesület weboldalán Richárd korábban a következőket írta autójáról
BA3 21061, Lada 1500s 1985/6 − Magyarországra 1985 nyarán szállították. Színe Lada-tűzpiros (eredeti fény). Az autó eredeti állapotának helyreállítása 98 százalékban kész. Sajnos egyre nehezebb alkatrészeket szerezni (különös tekintettel gondolok itt az apróbb kiegészítőkre). Mint a képekből is látszik, az autó így is gyönyörű. Hosszan tartó aprólékos munka eredménye. 2 évvel ezelőtt láttam meg Angélát egy dél budai használtautó kereskedés udvarán. Az idős tulajdonos 81 éves korában vált meg tőle. Azonnal lefoglalóztam. Kissé ramaty állapotban találtam rá: első sárvédők szétrohadva, elektromos rendszer megbuherálva. Folyamatosan égő indexlámpák és társaik. Lyukas kipufogó dob. Elöl − hátul megnyomott lökhárítók, rozsdásodó felnik, szétkopott gumialkatrészek, lógó futóművek − mind javításra kerültek. A lámpáknál várakozva jobbról − balról fürkésző tekintetek 1.1-es szuszkákból, fehér opel asztrákból, a zebrán idős bácsik (ex − pártfunkcionárius 21061 tulajdonosok?) mosolya mindennapos látvány. Az autót heti rendszerességgel használjuk. Bárhová (szó szerint bárhová) elvisz. Szerintem ha Togliattiban szárnyakat szereltek volna rá, a holdig meg sem állna! 35 000 km-nél jár a km számláló. Sokan egészen addig vitatják ezt, amíg bele nem néznek a motortérbe, és meg nem látják a háborítatlan, teljesen száraz 1500-ös blokkot.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Balek vagy nem, de a BMW-t elvitte
Autót lopni kulccsal könnyű, viszont remélhetőleg tolvajt fogni sem nehéz fotó alapján, ugyanis őt pedig kamera rögzítette.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Csecsemőblokád Oroszországban
- Stasys Brundza Lada VFTS-ével megy a Velodrom Millenárisra
- Mégis él, ami már nincs - letűnt korokat elevenít az Oldtimer Expo
- Finisben a Granta WTCC-projekt
- Bigfoot kelet-európai módra GAZ-ból és Ladából
- Rendezett vagy véletlen a videó, amelyen egy Lada motorja robban?
- Ablakmosó-fúvóka bénította az indulást
- Itt az új Granta utcára és pályára
- Rögtön jövünk! - elszánt csapat készül Bamakóra az ELTE-ről
- Bikázás helyett: berántó-kötél Ladához
Cikk ajánló
Lada Granta, a Kalina utódja
Tavaly – Autósvilág hírei
Új, a Kalina alapjaira épülő négyajtósával mindent bevet az orosz gyártó.
Ebben egyetértünk az Autóklubbal!
3 hete – Autósvilág hírei
Április vége óta nem kétséges, hogy jövő nyártól lesz budapesti dugódíj, melynek kapcsán a Magyar Autóklub Országos Elnöksége is állást foglalt.
Lada Projekt R90 – a Dacia Logan újjászületése
2 éve – Autósvilág hírei
Egészen biztosan nem fogják az Unióban forgalmazni a Lada R90-est, az ugyanis nem teljesíti majd a 2012-től érvényes törvényi előírásokat.
-
Lopott kocsikat is visznek P-s rendszámmal
2 éve – Sztori -
Veszélyes, ha az útburkolati jelek nem láthatók
11 hónapja – Szívató -
Bikázás helyett: berántó-kötél Ladához
7 hónapja – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 95.000 Ft Évjárat: 1993 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 119.000 Ft Évjárat: 1993 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 99.000 Ft Évjárat: 1994 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |





















Hozzászólások (4 db)
Sajnálom!!!
Áttudom érezni a dolgot, az ember sokkal jobban ragaszkodik ahoz az autóhoz, amit saját maga hoz rendbe, és bütyköl éveken keresztül.
Remélem meglesz!!!!!! Nem sokat ilyet látni manapság az utakon, főleg nem ilyen állapotút, talán ebben lehet bízni.
Szép piros Lada, tanácsolom hogy a putrisorban nézzen körül a gazdája...
kérdésem: kik lopnak Ladákat a mai világban?
Na az ő házuk táján kell körülnézni, mert tuti valahol egy szakadt garázsba van eldugva :)
Remélem nem a méh telepre szánta a tolvaj.A megtaláláshoz több szerencsét kívánok,bár nem hiszem,hogy meglesz...