Hamarosan bárki átélheti a Ferrari-élményt
Jövőre készül el a Ferrari európai vidámparkja
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Várhatóan 2016 év végéig elkészül Európa első Ferrari Land névre keresztelt élményparkja. Ha ki akarjuk próbálni, akkor elég Spanyolországig utaznunk.
Akik figyelemmel kÃsérik a Forma-1-es versenyeket, bizonyára már nem elÅ‘ször hallottak az Abu Dzabiban működÅ‘ Ferrari World kalandparkról. Az attrakciók annyira népszerűek, hogy úgy döntöttek, Európában is létrehoznak egy hasonló komplexumot. A spanyolországi PortAventura szórakoztató központ idén ünnepli 20 éves fennállását, itt fog megépülni 100 millió eurós költségvetésbÅ‘l az európai Ferrari Land.
A létesÃtmény 75 ezer négyzetméteren terül majd el, és itt fogják megépÃteni azt a hullámvasutat, melynek legmagasabb pontja 112 méter magas lesz. A legnagyobb tempó 180 km/órának Ãgérkezik, amely bizonyára kellÅ‘en visszaadja majd a Forma-1-es fÃlinget. A park ünnepélyes alapkÅ‘letétele a napokban zajlott le, ahol Maurizio Arrivabene, a Forma-1-es csapatvezetÅ‘ és Sebastian Vettel is részt vett. Az elÅ‘zetes tervek alapján 2016 végéig elkészül a park, ezt követÅ‘en pedig a nagyközönség számára is megnyitják.