Sainz varázsolt Szingapúrban, vége a Red Bull sorozatának

A Ferrari kis híján ismét hülyét csinált magából, de Sainz megmentette a napot az olaszoknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Red Bull idén nem látott mélységben körözött Szingapúrban, Sainz Monza után az utcai pályán is kimagasló formában versenyzett, és megérdemelt rajt-cél győzelmet aratott.

Az átalakított szingapúri utcai pályán már a pénteki napon némi kavarodás rajzolódott ki a mezőnyben, és nem csak az aszfaltra tévedő gyíkok miatt. A városállam futamától életbe lépő technikai direktíva már a gyakorlások napján éreztette hatását, ugyanis az idei évet leuraló Red Bullok sehogysem találták a tempót, míg a Monzában remeklő Ferrarik ígéretesen szerepeltek. A szombati szabadedzésen szintén a Ferrarik domináltak, az újonnan kiváló formát mutató Carlos Sainz ugyanis az időmérő előtt is a leggyorsabbnak bizonyult, csakúgy mint a pénteki második gyakorláson, míg az elsőt csapattársa, Chalres Leclerc nyerte.
Hirdetés
Az időmérő pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ugyanis az év legizgalmasabb kvalifikációját futotta a mezőny Szingapúr utcáin. Már a Q1 végén látszott, a Red Bull tényleg nem altatott, és valami nagyon félrement a beállításokkal, ugyanis a Ferrari a Mercedesekkel, és Norisszal viaskodott, de azért Verstappen is közel járt az élmezőnyhöz, viszont a korábban megközelíthetetlennek hitt előnye eltűnt. Az első szakasz végén rohamosan javulni kezdett a pálya, és Tsunoda állt az élre, a két Haas szintén maga mögé utasította az élmenőket, azonban még mielőtt a top csapatok versenyzői is megfutották volna a saját körüket Lance Stroll miatt villant a piros, aki az utolsó kanyarkombinációban brutális balesetet szenvedett. A kanadai túl optimistán tette rá a külső rázókőre az autóját, ami megvezette az Aston Martint, a kandai pedig már csak pánikszerűen tudott ellenkormányozni, aminek következtében egyenesen a falba vezette a versenyautóját. Az időmérőt 40 percre félbe szakították, de Stroll szerencsére a saját lábán szállt ki a ripityára tört Astonból. A bombameglepetés azonban az időmérő középső szakaszában következett. 102 futam után először fordult elő ugyanis, hogy egyik Red Bull sem tudta beverekedni magát a Q3-ba. Pérez az utolsó próbálkozásnál már az első kanyarban megforgott, míg Verstappent hét ezredmásodperccel ütötte ki az a Liam Lawson, aki jelenleg is a sérült Daniel Ricciardo helyén versenyez az Alpha Tauriban.
Hirdetés
Az utolsó szakaszra így már csak egyetlen kérdés maradt: újabb Ferrari pole következik vagy valaki meglepi a maranellói alakulatot? Ehhez legközelebb George Russell állt, aki mindössze 72 ezreddel futott lassabb kört, mint a zsinórban második rajtelsőségét szerző Carlos Sainz. Charles Leclerc újra kikapott csapattársától, igaz, mindössze 79 ezreddel, de így is ez most csupán a harmadik helyet jelentette a monacóinak. A vasárnapi futamra mindössze 18 autó állt fel a rajtrácsra, ugyanis Stroll később visszalépett a versenyzéstől a szombati balesetére hivatkozva, míg Zhou a Parc Fermé szabályok megsértése miatt a boxutcából kényszerült indulni. A piros lámpák kialvása után Sainz remekül jött el, csakúgy, mint csapattársa, hiszen Leclerc már az első kanyarban átugrotta Russellt. Az első körökben a két Ferrari meglógott a mezőny elől, míg Russell, Norris, és Hamilton utóbbi kanyarlevágásával foglalatoskodott, amit még a rajtnál követett el a hétszeres világbajnok. Verstappen eközben csupán a nyolcadik helyig tudta magát feltornázni, miután körökre beragadt a két Haas közé. Pérez még ennél is gyatrábban állt, a mexikói a 13. helyen körözött a futam első néhány fordulójában.
Hirdetés
A Ferrari időközben arra kérte Leclerct, hogy legalább 3 másodpercre maradjon le csapattársa mögött, hogy Sainz el tudjon lépni az üldözőktől, de a lágyakon köröző monacói nem igazán akart hallgatni a csapatra, és folyamatosan két másodperc körül autózott a spanyolhoz képest, igaz a második helyen haladó Ferrarit szorosan követte a Russell-Norris-Hamilton trió, így saját csapata kényszerítette patt helyzetbe Leclerct. Az első hibára egészen a 19. körig kellett várni, Sargeant rakta a falba az egyik jobbos kanyarban a Williamset, a rengeteg törmelék miatt pedig a pályára küldte a versenyirányítás a biztonsági autót. Sainz kapva kapott az alkalmon, és azonnal kereket cserélt, Leclerc-rel egyetemben, viszont a forgalom miatt a monacói rengeteget veszített, és egészen a hatodik helyig esett vissza. Vertsappen a keményeken rajtolt, így a világbajnoki ranglista éllovasa nem állt ki cserélni, ezért hirtelen a második helyen találta magát. Az újraindítás után idén nem látott képek játszódtak le a szingapúri éjszakában, ugyanis az élmezőnybe keveredett Red Bullok nyeletlen baltaként süllyedtek el a mezőny sűrűjében, így a Ferrari baklövése miatt Sainz mögé keveredett Russell, a brit versenyző pedig nagy erőkkel rohamozni kezdte a spanyolt, őket pedig Norris követte tisztes távolságból a harmadik helyen. A 30. körre a Red Bullok a 6.-7. helyre csúsztak vissza, és az egész mezőnyt feltartották, míg az első ötös - továbbra is Sainz vezetésével - kezdte leszakítani magáról az üldözőket. Hiába várták a bikások a biztonsági autót, az végül nem érkezett meg, így bő tíz körrel később kénytelen-kelletlen mindkét Red Bull kiállt, és a 15. valamint 17. helyre jöttek vissza. Két körrel később viszont mégis bekövetkezett az, amire vártak, ugyanis Ocon alatt megadta magát a technika, így érvénybe lépett a virtuális Safety Car. Az élmezőny legnagyobb pechjére éppen akkor, amikor elhaladtak a bejárat mellett, így az első ötből senki sem tudott friss abroncsokért kiállni. Egy körrel később csak a két Mercedes cserélt az elsők közül, a két Ferrari és Norris is kint maradt, így a csillagosok 13 másodperces hátrányt szedtek össze a kiállással, de jóval fiatalabb abroncsokkal rohamozhattak a győzelemért. Az újraindítás után Russell szélsebesen közeledett Leclercre, a csapat pedig Sainzra is rászólt, hogy csipkedje magát, ahogy csak tudja, ugyanis a Mercedes fiatalabb brit versenyzője gyorsan közelít. Az 54. körre aztán utol is érte Russell a harmadik helyen köröző Leclerc-t, majd könnyedén előzte, néhány kanyarral később pedig Hamilton is áthámozta magát a monacói versenyzőn. Négy körrel később a Sainz-Norris párosra is megérkezett a Mercedes kettőse, amikor már csak öt kör volt hátra a futamból. A Mercedesek elképesztő nyomást gyakoroltak a hátralevő fordulókban Norrisra, ám végül Russell tette falba a Mercedesét, így Sainz "könnyedén" gurulhatott be a célba mögötte Norrisszal, és a nevető harmadikként ünnepelő Hamiltonnal. Leclerc közel húsz másodperces lemaradással futott be negyedikként, Verstappen az ötödik helyig kapaszkodott vissza. A csapattársa Pérez a nyolcadikként végzett, kettejük közé Gasly és Piastri fért be, míg az újonc Lawsont a kilencedikként intette le a zászló, nem kis meglepetésre az utolsó pontot pedig az egyik Haas szerezte meg Magnusennel. Folytatás egy hét múlva Japánból!
Hirdetés
Az Szingapúri Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Sainz 25
2. Norris 18
3. Hamilton 16
4. Leclerc 12
5. Verstappen 10
6. Gasly 8
7. Piastri 6
8. Pérez 4
9. Lawson 2
10. Magnussen 1

Hirdetés

A bajnokság állása tizenöt hétvége után:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 374 1. Red Bull 597
2. Pérez 223 2. Mercedes 289
3. Hamilton 180 3. Ferrari 265
4. Alonso 170 4. Aston Martin 217
5. Sainz 142 5. McLaren 139
6. Leclerc 123 6. Alpine 81
7. Russell 109 7. Williams 21
8. Norris 97 8. Haas 12
9. Stroll 47 9. Alfa Romeo 10
10. Gasly 45 10. Alpha Tauri 5
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?