0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Szén-dioxid csúcs Európában

Dúsgazdag szénégetők

2011. április 12., kedd 4:41 (tavaly)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szén-dioxid kibocsátást tekintve a kicsi, takarékos motorokat nagy számban használó Fiat megelőzi a hibridekkel operáló Toyotát, bizonyítván, az alacsony emisszióhoz nem kizárólag alternatív hajtásra van szükség.

Az emberi természet nehezen változik: a tehetősebb európaiak egyszerűen belebetegednének a gondolatba, hogy kisebb autóba üljenek, ehelyett inkább otthoni szelektív hulladékgyűjtéssel és energiatakarékos izzókkal nyugtatják a lelkiismeretüket. Persze ez is valami, de elég egy pillantást vetnünk a reggeli berlini csúcsforgalomban araszoló autótömegre, és máris kiderül, hogy van még mit változtatni szemléletünkön.

Egyedül Portugáliában sikerült a 130 g/km alatti érték alatt maradni. A negatív listavezető Svájc, toronymagasan megelőzve az egy kategóriával kedvezőbb besorolás határán egyensúlyozó, de még 150 g/km feletti Svédországot és Németországot. Magyarország 147,7 g/km értékkel nincs előkelő pozícióban, de 2,7 grammnál nagyobb leszorítással a középmezőnybe kerülhetne

Egyedül Portugáliában sikerült a 130 g/km alatti érték alatt maradni. A negatív listavezető Svájc, toronymagasan megelőzve az egy kategóriával kedvezőbb besorolás határán egyensúlyozó, de még 150 g/km feletti Svédországot és Németországot. Magyarország 147,7 g/km értékkel nincs előkelő pozícióban, de 2,7 grammnál nagyobb leszorítással a középmezőnybe kerülhetne

Szélesedik a Toyota hibridválasztéka, a kompakt Auris után hamarosan a Yaris is megjelenik a palettán

Szélesedik a Toyota hibridválasztéka, a kompakt Auris után hamarosan a Yaris is megjelenik a palettán

Meglepő tény derül ki a JATO legfrissebb, 21 európai országot felölelő tanulmányából: 2010-ben a kontinens leginkább környezettudatos autóvásárlói a portugálok voltak, akik a tavalyi újautó-eladási statisztikák szerint 130 g/km alá szorították autóik széndioxid-kibocsátását. Most persze kellemesen megdicsérhetnénk a portugálokat, és követendő példaként állíthatnánk őket Európa elé, de félő, hogy nem az elhivatott környezetbarát szemlélet terelte őket a kisebb és takarékosabb autók felé, hanem a fenyegető államcsőd. Ennek fényében sokkal komolyabbnak tűnik a franciák és a dánok 130,8 illetve 131,8 g/km-es értéke, és még szomorúbbnak Németország, Svédország és Svájc teljesítménye; e három ország polgárai az elmúlt évben következetesen olyan autókat választottak, amelyek szén-dioxid kibocsátási átlaga meghaladta a 150 g/km határértéket.

Modellkínálatát tekintve a Fiat a legzöldebb márka, ha a szén-dioxid kibocsátás alapján kell sorrendet felállítani

Modellkínálatát tekintve a Fiat a legzöldebb márka, ha a szén-dioxid kibocsátás alapján kell sorrendet felállítani

Ha összeurópai szinten szemléljük a széndioxid-kibocsátást, akkor azt tapasztaljuk, hogy az tavaly 5 g/km-rel csökkent. A statisztika azonban megtévesztő, mert míg néhány ország tényleg nagyot lépett előre e téren, addig Kelet-Európa igencsak rontja az átlagot: a Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és Szlovéniában eladott új autók szén-dioxid terhelése öt év alatt mindössze 10 g/km-rel mérséklődött. A JATO jelentése az autógyártókat is értékeli termékeik súlyozott szén-dioxid kibocsátása szerint. A lista élén továbbra is a Fiat áll, bizonyítva, hogy az alacsony emisszióhoz néha nem alternatív hajtás kell, hanem apró motorokkal hajtott kiskocsik. A Toyota került a második helyre − és itt már tényleg sokat számított a hibrid hajtás széles körű bevezetése -, a dobogó harmadik helyét pedig a SEAT foglalja el. A JATO egyébként arra figyelmeztet, hogy a közeljövőben ez a sorrend jelentősen megváltozhat, hiszen a következő években mindennapossá válhatnak azok a fogyasztáscsökkentő csúcstechnológiák, amelyeket mostanában egymás után mutatnak be az autógyárak.

forrás: ECO Hírügynökség

Krepsz Zoltán

Ez is érdekes lehet:

Egy hét múlva megismerhetjük: Toyota RAV4 EV

Régóta rebesgeti elektromos RAV4 szabadidő-autóját a Toyota, melyet május 7-én, Los Angeles autószalonján mutat majd be.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1tZXJjZWRlcy1iZW56

Friss tesztek

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt

Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 

Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?


Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.

Még több teszt

MERCEDES-BENZ tesztek

Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt

Mercedes-Benz C 220 CDI BlueEfficiency Automata teszt 

Frissítésével biztonságosabb és gazdaságosabb lett a C-osztály. Kipróbáltuk a kínálat legtakarékosabbját.


Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt

Mercedes-Benz CLS 350 CDI Blue Efficiency teszt 

Első generációjával kategóriát alapított a CLS Merci, a tavaly év végén kigördített második pedig tökélyre fejlesztette a luxuskupé műfaját.


Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt

Mercedes-Benz R350 CDI 4MATIC teszt 

Öt méter hosszú, üres tömege 2,25 tonna, 265 lóerős motor mozgatja, és szinte csak az különbözteti meg egy tanktól, hogy nincs lövegtorony a tetején.

Mercedes-Benz E 250 CDI teszt

Mercedes-Benz E 250 CDI teszt

A következő években a taxisok kedvence lehet a Mercedes-Benz E 250 CDI Elegance, mert kényelemben és fogyasztásban remekel a W212 E-osztály kisfiúja.

Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell

Mercedes-Benz E 220 CDI Avantgarde T-Modell

Az épp generációváltását élő E-osztályos Mercedes kombi kapcsán merült fel a kérdés: kell ennél több autó?

Még több MERCEDES-BENZ teszt

Címlapon


Friss cikkek

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket

2 napja – Sztori

Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?


Láthatatlan autók Magyarországon

Láthatatlan autók Magyarországon

2 napja – Sztori

Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.


Drift OB: nagypályások csatája következik

Drift OB: nagypályások csatája következik 

3 napja – Sztori

A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Levetette tetejét a BMW i8, itt a Spyder

Levetette tetejét a BMW i8, itt a Spyder

2 hónapja – Autósvilág hírei

Egy évvel a 2+2 üléses kupé után érkezik az i8 kétüléses jövőautó Spyder, azaz nyitott változata is.


620 lóerős hibrid a jövő Lotusa

620 lóerős hibrid a jövő Lotusa

2 éve – Autósvilág hírei

Sorozatgyártásra szánt tanulmány a Lotus Elite, és még négy évet kell várnunk a piacra dobására. Úgy tűnik azonban, megéri.


Lexus CT 200h a belvárosban

Lexus CT 200h a belvárosban

Tavaly – Újdonság

Már tavaly december óta rendelhető a Toyota Auris HSD alapjaira épülő Lexus CT 200h, az első példányok most érkeztek az országba, egyet rögtön ki is próbálhattunk, legfőbb életterén, a belvárosban.


Használtautó.hu

MERCEDES-BENZ E 320 CD...

Ár: 6.745.000 Ft

Évjárat: 2009 / 4

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Dízel

MERCEDES-BENZ A 140 Cl...

Ár: 1.450.000 Ft

Évjárat: 2004 / 4

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

MERCEDES-BENZ ML 430 A...

Ár: 1.499.999 Ft

Évjárat: 2000 / 11

Kivitel: terepjáró

Üzemanyag: Benzin

Még több autó