Lengyel hétvége: a legolaszabb lengyel, Fiat 132 teszt
Polákmérgezés: lengyel prémiumautó teszt, Fiat 132
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Miként a 125-ös lengyel gyártása, úgy a 132-esé is olasz elemek összeszerelésével indult, így igazából lengyel összeszerelésű olasznak számítottak.
Ez a Fiat a hetvenes években Nyugat-Európában is előkelő nagyautónak számított, hát még a vasfüggöny ezen oldalán. Ma is jó vezetni, jórészt azért, mert kicsit megszépíti a múltat: Ladaszerű érzés, komoly motorral
Míg a kereklámpás Lada igen komoly, 17 centiméteres hasmagassággal rendelkezett, az utazóautó 132-es hasa csak 12,5 centiméternyire van a földtől
Magyarországra még épp csak egy éve érkezett meg az első Fiat 124 alapú Zsiguli, amikor a Fiat, 1972-ben már az annál előkelőbb 125-öst is leváltotta az akkor bemutatott 132-essel. A műszaki alapok persze azonosak: elöl kettős keresztlengőkaros futómű, hosszában épített orrmotor, közvetlenül a váltókar alá épített váltómű, hátsókerékhajtás, hátul merev tengely, laprugó. A 125-ösnél picit nagyobb karosszéria azonban friss vonalakat és opcióként akár 3 fokozatú, GM automata váltót, kormányszervót és légkondicionálót is kaphatott – csaknem a Fiat csúcsmodelljének számított, megjelenésével is a márka zászlóshajójának számító 130-asra hajazott.
Világos műbőr kárpit, hamutartó elöl-hátul, süppedős ülések és bőséges tér − nem kellett ennél több a hetvenes években!
Lengyelországban 1973-ban készült el az első 132-es, a kínálatban pedig igazából 1974-ben jelent meg, első szériájával még minden elemével olaszként. A lengyelek ugyanis csakis az összeszerelést végezték, egyedül az akkumulátor került a kezdeti Polski 132-esekbe Lengyelországból. Az első szériás, lengyelországi 132-esek ennek megfelelően még nem is viselték magukon a Polski nevet, azt csak később, 1977-től kapták meg.
Hiába gyártották tehát helyben, az első lengyel 132-es igazi nyugati autónak számított. Akárki nem kaphatott ilyet, csakis a legelitebb vezetők. Árát zlotyi helyett dollárban tartották számon, az alapverzióért 2500-at kértek. Nem csak ára, ritkasága miatt is igen különleges jelenség volt.
Szögletes a műszerfal, óriási átmérőjű, de vékonyka a kormánykarika, hosszú pálcával, de precízen kapcsolható az alapesetben négyfokozatú váltó
Az általunk vezetett példányt első tulajdonosa 34 évig őrizte, állítólag otthon nem is igen mutatkozott vele, csak nyugat-európai nyaralásaihoz vette elő, ennek megfelelően nem egész 40 ezer kilométerrel, szinte gyári állapotában került mostani tulajdonosához, aki nem titkoltan gyűjtő, ő is csak egy-egy kiránduláshoz veszi elő az órájában ma is kevesebb, mint 50 ezer kilométert mutató diplomatakék limuzint.
Aki látott már Ladát, annak ismerősek az arányok, bár felismerhető egy kis Alfettás áthallás a 132-es vonalaiban, de itt azért mindenről sugárzik, hogy ez bizony más, 40 éve ez az autó prémiumosnak számított. A 4,4 méter hosszú karosszéria belterében sehol sincs burkolatlan lemez felület, mindent műanyag és műbőr borít. Az ülések korhűen süppedősek, de egy picit méretesebbek annál, mint amihez a „köznép” szokhatott. A hátsó támla nem véletlenül erősen döntött, a 132-esek jelentős része sofőrös autóként szolgált.
A műszerfal három karikája közül a jobb szélső az analóg óráé, a kesztyűtartó fedelén büszkén olvasható a modelljelzés, apró beltéri fény a hátsó tetőoszlopokra is került
Szögletes műszerfalával, gyári kardánboxjával és automata első biztonsági öveivel a 132-es valóban forradalmár volt a maga idejében, ma azonban a túlzottan harapós övreteszelő miatt a biztonsági hevedert becsatolni sem könnyű, sőt, a passzív utasvédelem origója akár vezetés közben is gátolhatja a mozgást. Noha a lengyel 132-esek csakis az olasz alapmodelleket, az 1,6 literes, ám DOHC vezérlésű, azaz két felülfekvő vezérműtengelyes, 98 lóerősöket jelentették, ennek a vezetése is komoly élmény. Sajnos a vezetett Polonézhez hasonlóan ez a példány is lehetett volna jobban karburálva, azonban ezt azzal szemben egyértelműen jó volt hajtani. A 165 km/órás végsebességet természetesen ezúttal sem tapasztaltuk meg, városban azonban egészen élénken, egészséges olasz orgánummal lehetett autózni az öreg Fityóval.
Szívesen és egészségesen forgott, de alapjáratról kissé dadogott az 1,6 literes kétvezérműtengelyes motor. A hűtővíz tágulási tartálya és az ablakmosó "zacskója" a hetvenes évek Ladáiból, Polszkijaiból ismerős
Ismerős elvű futóművével hasonlóan ringat, mint bármely Lada, ám első-hátsó, itt már szervóval könnyített tárcsafékeivel jobban lassít. A csak opcióként szervós kormánymű az ismert csigagörgős, ebben a példányban alighanem a nagy holtjáték ellensúlyozására túl volt feszítve, így kis tempónál elég nehezen forgatható. Tény, hogy ma már elszoktunk a rásegítő nélkül tekerendő volántól, de ez a példány tényleg extra izomerőt, utcanyelvvel "kenyérszervót" igényelt. Menet közben azonban a szerény futásteljesítmény ellenére is kopott rendszer holtjátéka sem zavaró − ez hozzá tartozik a régiautó-fílinghez.
Fölösleges lenne nekünk mutogatni az olasz csúcsverziót, azaz az 1977-től gyártott, 2,0 literes, elektromos befecskendezésű 122 lóerőst, az már nem a mi világunk lenne. Ám ez a 98 lovas 1,6-os arcunkra önelégült mosolyt csalva visz a múltba: „tisztességesen húz, jó érezni mit hajthatott a valahai felső tízezer!”
Épp csak nekik készült a 132-es, Lengyelországban 1980-ig mintegy 15 ezer, világszerte azonban 600 ezer példányban. Így aztán nem csak jópofa hobbiautó a lengyel 132-es, az évek múlásával növekvő értékű relikvia. Köszönjük, hogy kipróbálhattuk!
Méretek
| Hosszúság: | 4,38 m |
| Szélesség: | 1,64 m |
| Magasság: | 1,36 m |
| Saját tömeg: | 1070 kg |
| Össztömeg: | 1470 kg |
| Terhelhetőség: | 400 kg |
| Tengelytáv: | 2557 mm |
| Karosszéria-kivitel: | limuzin |
Motor és váltó
| Motor: | Otto motor |
| Hengerűrtartalom: | 1592 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 4/8 |
| Sebességváltó: | mechanikus - 4 fokozatú |
| Teljesítmény: | 72 kW (98 LE) 6000 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 165 km/h |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 9,0 l/100km |
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
FIAT tesztek
Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
Amerikai génekből mexikói munkások által összerakott, olasz családi autót teszteltünk. Lehet jó egy ilyen multikulti kombináció?
Fiat Dobló Panorama 1.6 Mjet Emotion teszt
Hét ülést és csöppnyi poggyászteret vagy öt ülést és óriási csomagteret egyaránt adhat a Fiat Dobló, melyet legésszerűbb motorjával kaparintottunk próbára.
Fiat Scudo 2.0 Mjet Executive teszt 
Gazdag alapellátmányával furgonként és egyterűként is helytállhat a Scudo. Összességében mégis melyik skatulyába illik jobban?
FIAT 500C 1.3 MJet Lounge teszt
Extra méretű napfénytetővel faragtak nyitott autót a FIAT 500-ból. A végeredmény egy nem teljes értékű kabrió, de ez így van jól.
FIAT Punto Evo MultiAir teszt
Sokat ígérő Racing kivitelben fogtuk vallatóra a FIAT Punto Evo 1.4 16v MultiAir változatát, amelyben a hozzáillő MultiAir Turbo-hoz képest a 30 lóerővel gyengébb új szívó alapmotor dolgozott.
- FIAT Grande Punto teszt
- Fiat 500 1.2 8V Dualogic Lounge
- Fiat Fiorino 1.3 Multijet
- Fiat Bravo 1,4 T-Jet
- Fiat Linea 1,3 Multijet Emotion
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Láthatatlan autók Magyarországon
- Kisokos külföldi járgány honosításához
- Új arcot ölt a Fiat Linea
- Ismét olcsóbb lesz a benzin
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
- Az ittas vezetés ellen kampányol a Fiat
- Fiat Viaggio, egy amerikai Kínában
- Láttuk és hallottuk: Iveco Daily Natural Power CNG
- Fiat Grand Siena - lépcsőshátú Brazíliából
- Itt az új Fiat Panda 2,6 millió forinttól
Használtautó.hu
|
Ár: 400.000 Ft Évjárat: 1998 / 7 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 420.000 Ft Évjárat: 1997 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 595.000 Ft Évjárat: 1999 / 9 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
























































