SEAT Exeo teszt
Second hand
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ez a modell tipikus példája a régi nóta, új hangszerelés trükknek, de higgyék el, nem hamisak a hangok, az Exeo zenéje nagyon is tisztán szól.
Viszonylag alacsony, 1750 1/min fordulatszámtól − kis túlzással − egy mozdony erejével húz a 2.0 CR TDI
Egy ideig mást sem hallottunk a SEAT márkával kapcsolatban, minthogy a Volkswagen-birodalmon belül ez lesz a spanyol Alfa Romeo, az emóciók kerekeken gördülő megtestesítője, aztán valahol pici hiba csúszott a számításba. Az egypetéjű Altea-Leon-Toledo trió alkotta sorfalból az utóbbi igencsak kilógott az értelmezhetetlen hátsó fertályával − úgy is mondhatjuk, hogy a korábbi csapotthátú-limuzin Leon-Toledo páros utódlása nem igazán sikerült -, a gazdasági világválság azonban közbeszólt; a SEAT megérezte az eladások visszaesését, és a szép csöndben háttérbe szorult Toledo lecserélése finanszírozási zsákutcába került. A szorult helyzet szerencsére csiszolja az elmét, valamit mindenképpen ki kellett találni, és ekkor valakinek a fejéből isteni szikraként pattant ki a zseniális ötlet: hölgyeim és uraim, üssünk két legyet egy csapásra! Bármilyen furcsa, az Exeo minden bizonnyal a világ legolcsóbban kifejlesztett autója, és egyben a világ legdrágább mozgó Audi reklámja, mert gyakorlatilag arról van szó, hogy az előző generációs A4 tovább él, csak új emblémát visel a megszokott négy karika helyett. És micsoda reklám ez, kérem szépen! Ingolstadban ezt az autót kidobták a szemétbe, az új A4 új vívmányok bevezetését diktálta, a haladás technikájának gépezete nem állhat le, ám úgy tűnik, a régi volt annyira jó, hogy egy kategóriával lejjebb még presztízs és prémium szavakkal lehessen illetni – őrület. A spanyolok nem tettek mást, mint hazavitték a komplett Aud-gyártósort, laza ráncfelvarrással márkaarculatba illő frontrészt és hátfalat biggyesztettek a kocsira -és voilá, elkészült a vadonatúj SEAT Exeo, méghozzá fillérekért.
Kizárólag oldalnézetben vehető észre az Audi A4-rokonság, amúgy az Exeo eleje és hátulja tipikusan SEAT
Jobb, ha a tudatlan sznobok messzire elkerülik. Ismeretégi körömből is meglepően sokan cikiztek, hogy mennyire gáz egy reciklált Audi volánja mögött feszíteni, pedig ezzel a nézettel én személy szerint nem értek egyet – igaz, az exhibicionizmus tőlem roppant távol álló fogalom, és a jó kocsi nálam nem a magamutogatás elsődleges kelléke. A formai rokonság csak oldalnézetből, és csak hivatásos autóbolondoknak szúr szemet, az Exeo eleje és hátulja hibátlanul hozza a SEAT-család aktuálisan kötelező márkajegyeit (szemből érdemes összevetni az Ibizával); és ami a legfontosabb, az összhatás egyáltalán nem tűnik olcsónak, sem barkácsoltnak. Az összeszerelési minőség nagyon meggyőző, pontosak az illesztések, szép a fényezés, illetve az ajtók tompa, széfajtós dörrenése is bizalomgerjesztő. Mivel a Style az arany középút az alap Reference és a csúcsot jelentő Sport változat között, sok tartozék alapáras (16 colos könnyűfém felni, hátsó tolatóradar, keréknyomás-ellenőrző stb.), de a 7,3 millió forintos áron felül van lehetőség két kézzel extrákra szórni a pénzt – csak viszonyításképpen, az új Audi A4 ugyanezzel a 2.0 CR TDI motorral, alapfelszereléssel indul 8,5 millióról.
Az utastérben két dolog nem tetszett, rögtön ezekkel kezdem. Az első tőrőlmetszett Audi-származék, a kormány bal oldali küllőjén tekerőgombbal vezérelhető a hifi (rádióállomások keresése, számok léptetése a CD-n), de a megoldás nem szerencsés, mert sokszor több számot is ugrik, túl érzékenyen pörög – hangerő-szabályozáshoz viszont jóformán ideális. A második az ajtókárpit, amely sötét színnel nem lenne feltűnő, de a tesztautóban bézs Torrone bőrgarnitúra pompázott (opcionális tétel), és így feltűnő volt a jelenség. A műszerfal fekete, és színben ehhez illeszkedik az ajtóperem felső része, csakhogy a fémhatású dekoráció feletti és alatti rész közös egységet alkot, ezért a könyöklőnél is fekete a burkolat. Alul, a térképzsebnél, a vezető térdénél és a kesztyűtartónál már bézs található, ezzel alaposan felborul a színharmónia, és higgyék el, zavaró, még akkor is, ha a fekete praktikusabb a gyorsan piszkolódó felületen. Az első ülések egyébként nagyon kényelmesek, egy Budapest-Debrecen-Budapest kör után hát- és derékfájás nélkül szálltam ki az autóból, a kormány minden irányban kellően sokat mozog, a vezetői pozíció felvétele nem jelent gondot.
Árulkodnak a középső szellőzők: ez bizony az Audi A4 Cabriolet komplett műszerfala. A minőség négykarikás
A műszerfal − a kormányt leszámítva − kompletten a kifutott Audi A4 hagyatéka, azzal a furfanggal, hogy az A4 Cabriolet szerelvényfala került az Exeo utasai elé – erről árulkodnak a SEAT sportos stílusához jobban illeszkedő kerek szellőzők, míg a normál A4 téglalap alakú fúvókákkal rendelkezett. Az MP3-as, 8 hangszórós hifi a jobbak közül való, és jó hír, hogy a Style kivitelnél ez jelenti az alapot. A minőség belül is négykarikás, az anyagok színvonalasak, még a keményebb plasztikokat sem érheti kritika, a zörgések, a nyöszörgések, a rezonálások pedig vadidegen fogalmak. A helykínálat nem az Exeo erőssége, az első sor kellemes, de hátul szűkös az utastér, 175-180 cm fölött szorítani kezd a nagy SEAT, ráadásul az első ülések támláját sem úgy alakították ki, hogy kedvezzenek a térdeknek. A csomagtér 460 literes térfogata, ha nem is kiugróan dicséretes, mindenképpen használható üreget takar, viszont a rakodónyílás kicsi, nagyobb bőröndökkel, dobozokkal meggyűlhet a bajunk. Az ajtó térképzsebe keskeny, kulcsoknak, telefonnak, más apróságnak jobb választás a kartámasz puha filccel bélelt rekesze, míg a kesztyűtartó csak akkor használható érdemben, ha a beépített hűtőrekesz nem foglalja el a helyet.
A gépházban érdekes leletre bukkantunk, itt ugyanis olyan fémszív dobog, amilyen anno az Audiban soha, kvázi hiába second hand termék az Exeo, ezen a területen fejlődött a donorhoz képest. Persze, kétliteres TDI dízellel korábban is létezett A4, csakhogy ez már PD helyett CR TDI, azaz nem adagolófúvókás (pumpe düse), hanem common-rail. Felidézve a régi Audi teszt emlékeit, a SEAT hajtóműve kulturáltabbnak tűnt, bár még így is azonnal beazonosítható a jellegzetes, kattogó hang alapján, ami köszönhetően a jó szigetelésnek, nem lépi át a tolakodás zajszintjének a határát. A 143 lóerő és a 320 Nm forgatónyomaték voltaképpen minden forgalmi szituáció kezelésére elegendő (0-100 km/h: 9,2 sec, végsebesség 215 km/h), aki többre vágyik, 170 lóerővel is hazaviheti, de szerintünk nem lehet akkora különbség, hogy a vételi felárat (600 ezer Ft), valamint az adózás együttes terhét feledtetni tudja az élmény. Az Exeo mind városban, mind autópályán elemében van: a kormány visszajelzése az útról kissé határozatlan, de az irányítás pontos, a futómű németesen feszes, a váltó remek, egyszóval kívánatos dolog az autó vezetése. Minden kezelőszerv precízen működik, és ebben a légkörben inkább pihenés, mintsem fárasztó munka az utazás. A fogyasztás kedvező, városban 8 literrel jártunk, városon kívül pedig kamatozott a hosszú hatodik fokozat, így a teljes tesztátlag bőven hét liter alatt maradt (6,6 l/100 km).
Kinek lehet jó vétel a SEAT Exeo? Röviden: minden normális embernek. Úgy tűnik, a korábbi négykarikás technika tisztességgel helytáll ma is, a karosszéria átalakítása nem sufnituning szüleménye, a minőség pedig tényszerű jelenség, és ez valóban dicsőség az Audi szemszögéből. Ha ár alapján vizsgáljuk a konkurenseket, akkor a spanyol versenyző egyedül a helykínálat vonatkozásában támadható komolyabban, a hátsó szűkösség az idő múlásának igaz tükre, de ez is relatív, hiszen nem mindenki születik langalétának. Szerintünk a legnagyobb siker a flottavásárlóknál vagy a céges autóknál kacsintgathat az Exeóra, és boldog lehet az a középvezető, aki alá ilyen autót varázsolnak, mondjuk éppen ezzel a 2.0 CR TDI motorral. Az irigy sznobokkal pedig nem kell foglalkozni, különben is, a bulvárlapok szerint a gazdagok legújabb hóbortja a second hand üzletekben való vásárlás.
Méretek
| Hosszúság: | 4,66 m |
| Szélesség: | 1,77 m |
| Magasság: | 1,43 m |
| Saját tömeg: | 1430 kg |
| Össztömeg: | 1990 kg |
| Tengelytáv: | 2642 mm |
| Karosszéria-kivitel: | limuzin |
| Csomagtér: | 460 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | Euro 5 |
| Hengerűrtartalom: | 1968 cm³ |
| Sebességváltó: | mechanikus - 6 fokozatú |
| Teljesítmény: | 105 kW (143 LE) |
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Citroën Jumpy 1.9 D Confort, 2003 - használtteszt
Olcsó, de tágas családi autót keres? Megtaláltuk a megoldást: 9 ülés, alacsony futás, vezetett szervizkönyv, és az ár sem magas, 1,599 millió forint.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
SEAT tesztek
SEAT Alhambra 1.4 TSI Eco Style teszt
Volkswagen-emblémával szinte ugyanezen autó járt már nálunk, ám most a spanyol márka égisze alatt is kipróbálhattuk a hétüléses, tágas, de kicsiny motoros egyterűt.
SEAT Exeo ST 2.0 CR TDI Style teszt
Habár felül a gálya - jelen esetben a SEAT Exeo ST 2.0 CR TDI Style -, s alul a víznek árja, azért az ár az úr. A vételár.
SEAT Ibiza teszt
Komfortos Stylance, valamint izgalmasnak tűnő Sport felszereltséggel járt nálunk két 1.4-es, benzines SEAT Ibiza, utóbbi SportCoupe karosszériával.
Még több SEAT tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Tuningtalálkozón debütálnak az új SEAT versenygépek
- Faceliftes SEAT Ibiza Cupra Pekingben
- SEAT Leon FR Supercopa
- Genfben mutatkozik be az új generációs SEAT Toledo
- A HRT tesztelhet, a Marussia nem
- Megérkezett az ötajtós VW up! harmadik, spanyol variációja
- SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt
- Új frontot kapott a SEAT Ibiza
- Seat Leon 2.0 T FSI FR, 2006 - használtteszt
- Kivárás vagy felpörgés - mi folyik a használt autók piacán?
Cikk ajánló
Mazda3 MPS teszt
2 éve – Teszt
Maradt a 260 lóerős turbómotor és az elsőkerékhajtás, de teljesen új karosszériát kapott a Mazda3 MPS. Látványosabb lett a japán forró ferdehátú, de jobb is?
SEAT Ibiza 1.2 TSI DSG Copa teszt 
4 hónapja – Teszt
A SEAT Ibiza nálunk bizony a konszerntestvér VW Polo és a Skoda Fabia mostohatestvére. Benzines turbómotorjával, DSG automata váltójával és Copa limitált szériában azzal együtt tüneményes kisautó, hogy ára a csillagos eget verdesi.
BMW X5 xDrive40d teszt
Tavaly – Teszt
Régen a 40d V8-as dízelmotort jelentett a BMW berkein belül. Az X5 xDrive40d-ben azonban csak háromliteres, soros hathengeres motor dolgozott, igaz, két turbóval hergelve.
-
Renault Latitude 2.0 dCi Automata Initiale teszt
11 hónapja – Teszt -
Mazda5 1.6 CD115 TX teszt
Tavaly – Teszt -
Renault Kangoo Be Bop teszt
2 éve – Teszt
Használtautó.hu
|
Ár: 3.299.000 Ft Évjárat: 2010 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.750.000 Ft Évjárat: 2010 / 9 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.290.000 Ft Évjárat: 2009 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
















































