Mennyibe kerül a jogosítvány?
Mennyiért adnak ma jogosítványt?
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Jogosítványt gyorsan, nálunk a legolcsóbban! - valahogy így hangzik az autósiskolák reklámszlogenje, ám a legtöbb tanuló a végén meglepődik, mert magasabbak a költségek, mint amire számítani lehetett.
Az autó hétköznapjaink szerves része, mind a privát életünkben, mind a munkánkban. Manapság például egyre gyakrabban olvasni a különféle álláshirdetésekben, hogy egy-egy munkakör betöltésének alapfeltétele a B kategóriás, azaz személygépkocsira, illetve 3,5 tonna össztömegig tehergépkocsira érvényes jogosítvány. Kellemetlen, ha egy kedvező lehetőségtől olyan banánhéjon elcsúszva esünk el, hogy nincs a zsebünkben a rózsaszínű kis plasztikkártya, illetve fejünkben, kezünkben, lábunkban az autóvezetés tudománya. De vajon mennyibe is kerül megszerezni mostanság a jogosítványt? Tízezrekbe? Százezrekbe? Ennek néztünk utána. Az alábbiakban felvázoljuk, milyen hosszú az út a beiratkozástól a forgalmi vizsgáig, és legfőképpen mikor, mennyit kell fizetni.
A képzés menete iskoláktól függetlenül szabályozott. A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének, illetve vizsgáztatásának részletes szabályairól a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet határoz – aki szereti a jogi nyelvet, ide kattintva letöltheti a nevezett jogszabály hatályos változatát. A beiratkozás után először elméleti oktatást kapnak a tanulók, ennek időtartama 28 óra, az órák 45 percesek, és három, vizsgával számon kért tantárgy van: KRESZ ismeretek, szerkezeti és üzemeltetési ismeretek (a köznyelvben ez a műszaki), valamint vezetési elmélet. A tanfolyam díja intézménytől függő tétel, találtunk 20, de 60 ezer forintos ajánlatot is, az átlag 30 000 − 35 000 forint környékén húzódik, a vizsgadíj azonban egységesen 4 600 Ft – ha a vizsga nem sikerül, a további próbálkozás természetesen pótdíjas. Mielőtt autóba ülnénk, kötelező elvégezni az elsősegély-nyújtási tanfolyamot (ez jelenleg 6 000 Ft), ebből vizsgát kell tenni (újabb 5 500 Ft), és fizetni kell az orvosi alkalmassági vizsgálatért is (6 800 Ft), amelyet vagy helyben, az autós iskolában, vagy a körzeti orvosnál lehet elvégeztetni.
Ideális esetben zárt tanpályán teszi meg első métereit a kezdő vezető, de sok magánzó oktató a lakótelepi parkolókat részesíti előnyben a rutin oktatásánál
Az első akadály sikeres vétele alapfeltétel a továbblépéshez, amely szakszerű elnevezéssel járműkezelés, viszont mindenki rutinként ismeri. Az autóban eltöltött idő kötelezően 30 óra (1 óra = 50 perc). Ebből 9 óra alatt tanpályán kell elsajátítani a járművezetés alapjait, mint indulás, megállás, kormányzás, fékezés, parkolás. Akinek van némi érzéke, igazából ennyi idő alatt is eljuthat arra a szintre, hogy rutinvizsgára mehessen − ez a KRESZ vizsgához hasonlóan szintén követelmény a forgalomban, közúton tanuláshoz, a díja pedig 4 700 forint -, de a tanulók zöménél plusz órákra van szükség, amelyek nem szerepelnek a sztenderd árajánlatokban. Ha megvan a rutin, kezdődhet a forgalmi gyakorlat, aminek ugyancsak van előírt forgatókönyve: itt 20 órát kell minimum vezetni, ebből 14 órát városban, 4 órát országúton és 2 órát éjszaka. (Kérjük mindenki mellőzze a hangos kacagást! − a szerk.) Ez a rutinnal együtt összesen 29 óra, a fennmaradó idő (1 óra) a forgalmi vizsgára megy el, melynek költsége 11 000 Ft. Természetesen itt is szükség lehet pótórákra, és ez nagymértékben növelheti a jogosítvány megszerzésének költségét – az árkörkép során 1 800 és 3 900 Ft közötti óradíjakkal szembesültünk.
Mivel a jogosítvány megszerzése drága mulatság, egyre több iskola próbál extrákkal kedveskedni a tanulóinak: a vezetéstechnikai tanpályán gyakorlás azonban nem csak ügyfélszerző fogás, hanem rendkívül hasznos is
Akinek nagyon nem megy a kuplung és a manuális sebességváltó kezelése, kérheti, hogy automata sebességváltós kocsin tanulhasson, illetve vizsgázhasson. Ezt majd bejegyzik a jogosítványba, mint kitételt, és az illető csak automataváltós járművel vehet részt a forgalomban. Később bármikor lehetőség van „teljes értékű” jogosítvány megszerzésére, csak utólagos rutin és forgalmi vizsgára van szükség kézi váltós autóval (a gyakorlati órák száma nincs minimalizálva), és ha sikeres a megmérettetés, az új kártyán már nem lesz rajta a kitétel. Az automataváltós tanulóautók óradíjai általában 20-30 százalékkal magasabbak, de ez nem általános tendencia, iskolától, oktatótól függ.
Sok a türelmetlen ember, így az ő kedvükért, emelt árakon, léteznek intenzív, sőt expressz képzések is
A megkérdezett autósiskolák munkatársai egyöntetűen arról számoltak be, hogy a legtöbben „villámtanfolyamot” szeretnének, jogosítványt akár egy hónap alatt. Ennek elviekben nincs akadálya, mi is könnyen találtunk 4 hetes képzést (1 hét elmélet, 3 hét vezetés), ám az oktatók pontosan tudják, hogy az idő pénz, így ezeknél az ajánlatoknál eleve magasabb, közel 30 százalékos a felár egy kényelmesebb, akár négyszer hosszabb tanfolyamhoz képest. Azonban minden esetben pillanatok alatt fejre állhat a világ, ha kiderül, a tanulónak nem elegendő a minimális vezetési órakeret, és ketyegni kezdenek a rutin és/vagy a forgalmi képzés pótdíjai. Ha 2 500 forinttal számolunk, ami igencsak reális összeg, plusz 20 óra már 50 ezer forinttal karcsúsítja a tárcát.
B kategóriás jogosítvány megszerzésének kalkulálható költségei*
| Elméleti tanfolyam (28 óra) | 20 000 − 60 000 Ft |
| Elméleti tanfolyam vizsgadíja | 4 600 Ft |
| Elsősegély tanfolyam | 6 000 Ft |
| Elsősegély tanfolyam vizsgadíja | 5 500 Ft |
| Orvosi alkalmassági vizsgálat | 6 800 Ft |
| Vezetési gyakorlat (30 óra) | 52 000 − 117 000 Ft |
| Járműkezelés (rutin) vizsga | 4 700 Ft |
| Forgalmi vizsga | 11 000 Ft |
| Jogosítvány kiállítása (okmányiroda) | 4 000 Ft |
| Összesen | 114 600 − 219 600 Ft |
*: pótvizsgák és plusz óradíjak nélkül
Tekintettel arra, hogy komoly összegekről van szó, az autósiskolák különféle kedvezményekkel próbálnak a tanulókra hatni, hogy az ő szolgáltatásukat vegyék igénybe. Részletfizetés szinte mindenhol lehetséges, tehát megoldható a költségek apránként fedezése, de van olyan is, hogy profi vezetéstechnikai centrumban gyakorolhatnak a leendő autósok, amely szolgáltatásért nem kell külön fizetni, mert az része a képzésnek.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Zölden jobb - alternatív hajtású tesztnap a Hungaroringen
Az e hétvégi Széchenyi Futam felvezetéseként az Óbudai Egyetem diákjai mutatták be öko-versenyautóikat a mogyoródi tanpályán.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
ALFA ROMEO tesztek
Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt
Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.
Alfa Romeo GT teszt
Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.
Alfa Romeo 159 teszt
A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.
Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155
Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.
Alfa Brera 2.4 JTDM
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Még több ALFA ROMEO tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
- Miért érdemes használni az irányjelzőt?
- Új belépőmodellel gazdagodik az Alfa Giulietta kínálata
- Bertone Nuccio: születésnapi szupertanulmány
- Jégre vitték az Alfa Giuliettát
- Modern Alfa Romeo Giulia Franciaországból
- Gömbfej-javítás
- Scania Citywide autóbuszcsalád
- Mátyásföld kincsei: Ikarus 55 és 66
- Szupererős turbómotor az Alfa Romeótól
Használtautó.hu
|
Ár: 2.990.000 Ft Évjárat: 2008 / 12 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.000.000 Ft Évjárat: 2009 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 550.000 Ft Évjárat: 1990 / 1 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
































Hozzászólások (17 db)
A kurva anyjukat! Mindent meg kéne tenni azért, hogy ezeket a barmokat kirúgják és soha többet ne oktathassanak, vagy vizsgáztathassanak!
Ez nem kívánságműsor! Sajnos aki nem képes (alkalmas) hogy elsőre megértsen és gyakorlatba fektessen tudást, annak sokat kell fizetni.
Előzmények megtekintése
Sajnos itt valóban nem kívánságműsorról van szó: nem az a kérdés, hogy akar-e fizetni, hanem hogy mennyit!
Függetlenül attól, hogy tud, vagy sem, ahhoz,hogy átmenjen tejelni kell...!
Amiről nem szól a cikk: oktató vizsga előtt bejelenti x ezer Ft lesz a vizsga pluszban (a vizsgabiztos részére), ha egyáltalán eséllyel akar indulni... Ismerősnek szemtől szembe közölték hogy ha nem, akkor kár is nekimenni a vizsgának. Jah, és ez csak a beugró volt, utána még simán megbukhat.
Kedves po69 ! Az érvényben lévő szabályozás értelmében már nem kötelező az írni-olvasni tudás! ( lehet, hogy ez elsőre hihetetlenül hangzik.) A vizsgázó a vizsga megkezdése előtt ezt jelzi a vizsgaelnöknek, és kérheti az ennek megfelelő vizsgáztatását.
Egy-két jótanács:
Itt is, mint mindenhol érvényes az olcsó húsnak híg a leve elmélet.
De, ha van hivatásos sofőr a családban, a tanulóval egyeztetve, hogy hol tartanak, a gyakorlati oktatásban, KÖZFORGALOM ELÖL ELZÁRT MAGÁN ÚTON ( Tsz-út, gyárakon-üzemeken belüli terület,stb) gyakorolhatnak jogszerűen, súlyos ezreket megtakarítva. Itt kizárólag a jármű kezelésére gondolok, mert pl. egy szabályos elindulást egy 30 éve vizsgázott biztosan nem tud produkálni.
A "villám" tanfolyamok velejárója a villám felejtés is, ami sikertelen vizsga esetén adja ki magát, a harmadik vizsgára a tanuló szinte mindent elfelejtett. Kerüljük az ilyen ajánlatokat. Az anyag elsajátítása minimum 2-3 hónapot vesz igénybe.
Szintén kerüljük a közúton tartandó magán oktatásokat. Ezért jobb esetben is legalább feljelentés és büntipont jár az önjelölt "oktatónak" és minimum 3 hónap vizsgától való eltiltás a padavannak. Ami együttjár részéről a teljes felejtéssel is.
A sikeres gyakorlati vizsgaeredménnyel még nem lehet közúton vezetni!!!!!!! Kerüljük el, hogy mire legyártja az okmányiroda az új jogsit, mindjárt le is kelljen ott adni!
A frissen vizsgázott sofőr először még szülői vagy tapasztalt felügyelete mellett vezessen. A használható gyakorlati tudás megszerzése legalább egy-két évbe kerül. A két évig kezdő jogosítvánnyal kerüljön minden szabálytalankodást, utánfutó vontatást, mert pillanat alatt begyűjtik a jogsiját és kezdheti előröl.
És még valami. Minden tárgyból több bukás esetén érdemes elgondolkodnia a növendéknek, hogy tényleg akarja-e ezt a jogosítványt. Elhalasztani, a vizsgát, félretenni egy későbbi időpontra még mindig jobb, mint az első héten balesetet szenvedni. Valószínű, hogy a fiatalok itt találkoznak először ebben a modern világban azzal, hogy a GAME OWER a közlekedésben valóban a játék befejezését jelenti. Örökre. Itt az F2-vel nem lehet új életet kérni.
Egy kis adalék, az eddigi hozzászólásokhoz. Tavaly, jelentkezni akartam szakoktatói tanfolyamra. Amikor megtudtam, hogy nagyjából 1.000.000, azaz egymillió Ft-ba kerül, gyorsan letettem róla. Mennyi idő alatt is jön vissza ez az ár?
Nagyon sok homfitársunk írni olvasni nem tud, iskolába sem járt, de szerzett jogosíványt! Korupció és hamisítás! A rendőr egyik esetben sem tud, vagy akar intézkedni. Jellemzően fekete BMV, Mercedes sötét ablakokkal, sötét napszemüveg, vagy és repper kapucni. Rendőrnek túl sok probléma! Félelmetes!
Budapesten az oktatók nem kapnak a munkájukért 2500 Ft-ot ezt mindeki tudja, Még a tanulók is; és simán elfogadják, hogy az ötven perces óra helyett 25-30 percet vezetnek. A tanulók nagyobb része meg is érti, hogy 1200-1500Ft ból nem lehet többet kihozni.
Amennyiben az üzemanyag árak emelkednek - ami több mint, valószínű -, akkor a gyakorlati oktatás is távoktatás lesz.
Sajnos a Nemezti Közlekedési Hatóság nem írja elő oktatás-képzési engedélyek feltételei között, hogy minimum milyen áron lehet gyakorlati órát vállalni. Ezért az iskolák kölönböző trükköket alkalmazva csalják magukhoz a tanulókat, de lényegében Kedves Tanuló mindegy, hogy melyik iskolát választod, az oktatód nem tudja helyetted kifizetni a tandíjad.
"...és mennyit kíván áldozni arra, hogy biztosan átmenjen a vizsgán...?!"
Előzmények megtekintése
Ez nem kívánságműsor! Sajnos aki nem képes (alkalmas) hogy elsőre megértsen és gyakorlatba fektessen tudást, annak sokat kell fizetni.
Tudom, hogy lehetetlen mert a gazdasági helyzet olyan amilyen, de legalább 5000Ft/óra lenne az a minimum amiért normális, nyugodt és nem rohanó képzést lehet kapni.
A 2500Ft-os sőt ez alatti óradíjból nem lehet kijönni a pénzből, ergo nem kaphat a tanuló teljes értékű képzést. A taxis a saját autóját vezetve ezért elvisz 10-15 km-t átlag 20 perc alatt.
Mit is ér ma 2500Ft az oktatásban?
Megtesz mondjuk az oktató autó 15-20km-t amit egy nem feltétlenül ügyes ember vezet, és ott ül az oktató 50 percet. Tehát a 2500 üzemeltetésre elmegy, de akkor miből jut óradíjara az oktatónak.....!!!
Szóval ne álmodozzon senki, hogy puszira társadalmi munkában fogják oktatni.
Nevezhetjük bátran beszerzési ár alatti értékesítésnek az alacsony óradíjakat. Hasonló eseteket a multiknál büntetni igyekszik a hatóság de itt, különböző gazdasági és társadalmi okok miatt inkább nem meri ellenőrizni az alacsony árak realitását, tarthatóságát és hagyja, tűri a kialakult helyzetet.
Azt már meg sem merem említeni, hogy valójában nem is vezetni kell megtanulni, hanem közlekedni!!! ...
egyet értek, bár nekünk pont köztes árú volt egy vezetési óra, pontosan 3500Ft. Sajnos az a helyzet hogy sokan örülnek ha sikerül kinyögniük egy jogsira valót, és még nem is sejtik hogy meg is bukhatnak valamelyik vizsgán, ami + pénz.
Fincsi ötletek, üdülőövezetben lakom 17 éve, BÁRMIKOR előbukkan gyerek-kutya- lovas emberek(!) mindenféle méretű járművek, akik NINCSENEK tisztában még azzal sem, hogy földútról a szilárd burkolatú útra való ráhajtáskor elsőbbséget kell(ene) adni !!!
Csak tessék máshol gyakorolni, könyörgöm !!!
Hidd el nem fognak máshol gyakorolni, mivel csak azzal vannak tisztában hogy hol nem látja őket rendőr.
Nem árt tudni, hogy a vizsgadíjakat a hatóság kapja, abból egy fillért sem lát sem az oktató sem az iskola.
A hatóság az iskolákat a vizsgadíjak esetében csak plusz adminisztrációra kényszeríti, nehogy neki keljen közvetlenül az éppen be, vagy be nem fizetett tételekkel bajlódnia.
Pl. a forgalmi vizsgán az oktató hozza a kocsiját mondjuk 3500Ft-ért, ja meg magát is (és a vizsgán is az oktató a felelős személy), a hatóság meg adja a vizsgáztatót 11000Ft-ért.
Hol itt a realitás?
De mi van akkor ha az oktató elvezetteti veled az autót az oktatás helyszínére és vissza is neki kell vezetni? Tehát lehet hogy kedvez, de a városi vezetésből nem vetted ki a részed eléggé.
Ez sajnos így van! Hiába kecsegtetnek azzal hogy: Max 160 ezer lesz ne aggódj! Nekem pl. kb. 200 volt. Nem számoltam a bukást, ami sajnos + kreszvizsgánál 4600Ft forgalminál +11000Ft és a + 10 órát nem is említem ami még az első forgalmi vizsga előtt vettem. E-mellett a második forgalmi vizsga előtt + 10-15 ezer Ft. Tehát aki úgy érzi nem biztos a dolgában, elméleti vagy gyakorlati vizsgákat illetően, jobb ha felkészül arra hogy nagyon nagyra kell nyitni a pénztárcáját! Ezzel nem elrémíteni akarok senkit attól hogy jogosítványt szerezzen, csak egy kis kijózanítás az esetleges hátrányokról. Köszönöm! Janek voltam! :D
Nem árt tudni, hogy a vizsgadíjakat a hatóság kapja, abból egy fillért sem lát sem az oktató sem az iskola.
A hatóság az iskolákat a vizsgadíjak esetében csak plusz adminisztrációra kényszeríti, nehogy neki keljen közvetlenül az éppen be, vagy be nem fizetett tételekkel bajlódnia.
Pl. a forgalmi vizsgán az oktató hozza a kocsiját mondjuk 3500Ft-ért, ja meg magát is (és a vizsgán is az oktató a felelős személy), a hatóság meg adja a vizsgáztatót 11000Ft-ért.
Hol itt a realitás?
Fincsi ötletek, üdülőövezetben lakom 17 éve, BÁRMIKOR előbukkan gyerek-kutya- lovas emberek(!) mindenféle méretű járművek, akik NINCSENEK tisztában még azzal sem, hogy földútról a szilárd burkolatú útra való ráhajtáskor elsőbbséget kell(ene) adni !!!
Csak tessék máshol gyakorolni, könyörgöm !!!
Tudom, hogy lehetetlen mert a gazdasági helyzet olyan amilyen, de legalább 5000Ft/óra lenne az a minimum amiért normális, nyugodt és nem rohanó képzést lehet kapni.
A 2500Ft-os sőt ez alatti óradíjból nem lehet kijönni a pénzből, ergo nem kaphat a tanuló teljes értékű képzést. A taxis a saját autóját vezetve ezért elvisz 10-15 km-t átlag 20 perc alatt.
Mit is ér ma 2500Ft az oktatásban?
Megtesz mondjuk az oktató autó 15-20km-t amit egy nem feltétlenül ügyes ember vezet, és ott ül az oktató 50 percet. Tehát a 2500 üzemeltetésre elmegy, de akkor miből jut óradíjara az oktatónak.....!!!
Szóval ne álmodozzon senki, hogy puszira társadalmi munkában fogják oktatni.
Nevezhetjük bátran beszerzési ár alatti értékesítésnek az alacsony óradíjakat. Hasonló eseteket a multiknál büntetni igyekszik a hatóság de itt, különböző gazdasági és társadalmi okok miatt inkább nem meri ellenőrizni az alacsony árak realitását, tarthatóságát és hagyja, tűri a kialakult helyzetet.
Azt már meg sem merem említeni, hogy valójában nem is vezetni kell megtanulni, hanem közlekedni!!! ...
"...és mennyit kíván áldozni arra, hogy biztosan átmenjen a vizsgán...?!"
Nekem 2002-ben olyan 80 ezerből jött ki a B-s jogsi, igaz nekem EÜ vizsga és tanfolyam nem kellett, mert annó segédmotor kerékpárhoz már kötelező volt, valamint minden akadályt elsőre vettem..Tehát a majd 10 éves árakhoz képest nem vészes egy 120 ezres mostani tanfolyam.Ami pofátlan volt hogy 1997-ben a segédmotorkerékpár jogsi 40 ezerbe került, köszönhető ez az előtte bevezetett változásoknak miután kellett hozzá EÜ vizsga, rutinpálya plusz vizsga, országúti vezetés és vizsga, plusz a KRESZ tanfolyam és vizsga.Előtte elég volt egy gyorstalpaló KRESZ vizsga, plusz egy kis bólyakerülgetés 1500 forintért (1989-90-ben).
Tudom nem legális, de a B-s jogsinál érdemes előtte legalább a vezetést gyakorolni a plusz órák elkerülése végett.Éjjel kis faluban, vagy nappal egy üdülőövezetben jól kivitelezhető, így a gyakorlati oktatáson nem kell a kocsi vezetésére és a táblákra, környezeti dolgokra, és az oktatóra egyszerre koncentrálni.
És ne higyje senki hogy ha van illegális több éves gyakorlata már tud vezetni, és ismeri a KRESZT.Én is meglepődtem hogy 5 éves motorozás, és 2 éves illegális autóvezetés után az oktatóm nem igazán preferálta azt ahogy a KRESZT értelmeztem, bár a vezetéstechnikámmal nem volt problémája. :)