kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
KezdőlapAz okosautók először nem Budapestről mennek a Balatonra

Az okosautók először nem Budapestről mennek a Balatonra

Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között már az önvezető autókkal is kompatibilis gyorsforgalmi út épül.




Májusban teszik le a már korábban beharangozott zalaegerszegi, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas járműipari tesztpálya alapkövét, amelyhez kapcsolódva Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között is „okos autóútként épül meg az R76-os gyorsforgalmi út – közölte a tesztpálya kormánybiztosa pénteken, több tárca államtitkárával közösen tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azt mondta: a Zalaegerszegen mintegy 40 milliárd forintból megvalósuló járműipari tesztpálya az egyik eleme lesz a tervezett „közép-európai tesztzónának. Ennek része az M7-es autópálya és Zalaegerszeg között tervezett R76-os gyorsforgalmi út, amely „okos elemekkel kiegészítve épül meg, illetve a zalai megyeszékhely Smart City, vagyis okos város programhoz kapcsolódó fejlesztése.
[BANNER type="1"]
A R76-os az elképzelések szerint olyan út lesz, amely többet nyújt majd „az út és az autó közötti kommunikációnál. Egyebek mellett az intelligens közvilágítás és forgalomirányító lámpák, a leválasztható sávok és olyan területek is a kísérlet részei lehetnek, ahol például megszűnik az autók és a műholdak közötti jel, Zalaegerszegen pedig „világító utak, innovatív térburkolat egészíti majd ki a tesztkörnyezetet.


A tesztpálya fejlesztésének első részeként a jövő év tavaszára elkészül az autonóm járművek vizsgálatára alkalmas pálya, a következő lépésként pedig – legkésőbb 2018 végére – a nagysebességű tesztelésekre szolgáló, továbbá a különböző útviszonyokat és egy intelligens várost szimuláló terület is készen lesz. A leendő felhasználók közül eddig a járműgyártók európai szövetségével, illetve 22 céggel írt alá megállapodást a kormány, a partnerek között járműipari vállalatok, alkatrészbeszállítók és telekommunikációs cégek is szerepelnek.


Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára ezt azzal egészítette ki, hogy így Zalaegerszeg lehet az új generációs távközlési szolgáltatások, az 5G-hálózat első magyarországi helyszíne.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Arról meg nem is nagyon van értelme nyilatkozni hogy miért valószínű hogy nem lesz Tesla gyár Magyarországon (mert már nem nyerő Orbán politikája nekik sem) Mitsubishi motorgyár meg a Francia kapcsolat véget nem valószínű.

  2. Ép ésszel fel nem tudom fogni, hogy mire fel már megint az autóipari butaság.
    ÓTÓIPARON kívül nem is létezik más technika a világon. :))))

    Ilyen olcsó betanított munkások lassan már sehol sem lesznek a Európában az Unioban meg pláne nincsenek is.
    Megroppan az autóipar a következő válságkor, sőt addig sem kell elmenni, az usa ha zárkózik nem kell annyi német audi mercedes, a peugeot meg a német kormánynak garantál opel munkahelyeket.
    Marha nagy értelme van mint mindig olyanba befektetni a magyar gazdaság nagy volumenét ami marketingnévből él ráadásul nem magyar tulajdon, elavult technikát gyárt, jó most próbálkozik valami mással, de akkor is egy idegen alkalmazottai a CSAK magyarok.

  3. Miért lesz R76? Ilyen betűjel eddig nem volt az utak jelölésében. Vagy csak simán szám volt, vagy M betű. Ez az R azt jelenti, hogy okos út?
    Az új közvilágítás nemrég épült ki Zalaegerszegen EU-s forrásból. Elég sokat foglalkoztak vele különböző tévéműsorok, hogy minden jó, minden szép, csak egy hibája van, mégpedig, hogy nem nagyon világít.

  4. [i]Egyebek mellett az intelligens közvilágítás és forgalomirányító lámpák, a leválasztható sávok … is a kísérlet részei lehetnek,[/i]

    Huh, szóljon már valaki a fijjugnak, hogy már vagy 20 éve működnek ilyen „kísérleti” utak nyugaton. Mondjuk ott nem kísérletként, hanem a napi forgalomirányítás részeként. Btw, nem lehetne esetleg párezer forintból olyan űrprogram bonyolultságú forgalomirányítási feladatot megoldani az ilyen baromság közlemények publikálása helyett, mint pl. a Szerencs utcai lámpa átállítása a délutáni csúcsban, hogy ne ott duguljon fél Kelet-Magyarország hazafelé menet? Vagy ehhez már ész kéne?

- Hirdetés -

Friss hírek