Luxus baleset Angliában, 150 millió forint a kár
Két luxusautó, egy Bentley és egy Lamborghini ütközött össze
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Vasárnap éjszaka motorhangtól, majd csattanástól lett hangos a London közeli Grays település, ahol egy Lamborghini Gallardo és egy Bentley Continental GT ütközött össze.
A Lamborghiniben ülő 21 éves sofőr a tulajdonos tudta nélkül vezette a szupersportkocsit, amely az éjszakai rodeózás során összeütközött egy Bentley Continental GT-vel. A kiérkező rendőrökkel szemben a Lambót vezető fiatalember ellenállást tanúsított, később letartóztatták (Fotó: Caters News Agency)
Az extrém magas anyagi kárral járó angliai baleset körülményeit még nem tisztázták, ezért nem állnak rendelkezésre részletes információk. Annyit biztosan lehet tudni, hogy az incidens megtörténtekor épp felszáradóban volt a vizes út, továbbá a fültanúk elmondása alapján a Lamborghini tempója is több lehetett a megengedettnél. Ennek ellenére egyik luxusautón sem látszik különösebb rongálódás.
[BANNER type="1"]
A Bentley-nek az eleje sérült, míg az olasz sportkocsinak a hátsó lökhárítója amortizálódott le. Szemrevételezéssel nem tűnik vészesnek a kár, számokban kifejezve ugyanakkor jelentős, 150 millió forintos javítási költséggel lehet számolni a két autónál összesen (Fotó: Caters News Agency)






Most ez így hogy? 150 millió? A két autó összesen nem ér annyit használtan, de talán még újonnan sem 🙂