kedd, február 24, 2026
  • Benzin: 565 Ft
  • Dízel: 575 Ft -
KezdőlapÚj Mustang jönni Európa

Új Mustang jönni Európa

A hír csöppet sem meglepő, eddig is pletykáltak róla, most azonban már megvan a hivatalos bejelentés is, a 2014-ben bemutatkozó következő generációs Ford Mustang Európában is kapható lesz.


Miként azt a Boss 302 hazai vezetésekor tavasszal megtudtuk, a Mustang 50. évfordulóján bemutatkozó legújabb, szám szerint hatodik generáció – mint amerikai legenda – Európában is kapható lesz. Hogy az újdonság pontosan milyen lesz, arról egyelőre nincs sok információ, Alan Mulaly, a Ford elnöke mindössze annyit nyilatkozott a cég jövőbeni terveit és új modelljeinek egy részét – egyebek mellett az immár nem csak négyajtósként, de ötajtósként és kombiként is látott negyedik generációs Mondeót is – bemutató prezentáción, hogy hamarosan Európában is elérhető lesz az Egyesült Államokban már csaknem fél évszázada hódító modell. [BANNER type="1"]A részleteket – nem meglepő módon – csak későbbre ígérik, ám az alapokat vélhetően a tavalyi Frankfurti autószalonon látott Evos koncepció adhatja, s a mostaninál akár kompaktabb – de minden bizonnyal továbbra is szigorúan hátsókerék hajtású pony carba nem csak V elrendezésű nyolc- és hathengeres motorok, de soros négyhengeres is kerülhet. Ha pedig nagyon komolyan gondolja a downsizingot, azaz a motorok méretcsökkentését a Ford, akár még a Nürburgringen 205 lóerővel a 11. legjobb köridőt adó 1,0 literes háromhengeres EcoBoost-ot is beleteheti a Mustangba. Mindez persze csak feltételezés, az viszont biztos, hogy 2 év múlva hozzánk is jön az új Mustang!

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek