280 lóerővel jön az Opel Astra OPC
Jövőre érkezik a 280 lóerős Astra OPC
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Minden idők legerősebb gyári Astrája lesz a jövőre érkező 280 lóerős, 400 Nm csúcsnyomatékú, de továbbra is, elsőkerék-hajtású OPC-változat.
Tipikus OPC-stílusjegyek teszik azonnal felismerhetővé a legerősebb Astrát
Az Opel azonban nem retten meg a kihívásoktól, ugyanis a jövőre érkező új Astra OPC-ben nem kevesebb, mint 280 lóerőt és 400 Nm-t teljesít a közvetlen befecskendezéses, turbós Family II elnevezésű kétliteres benzinmotor, és ezzel megszületik minden idők legerősebb gyári Astrája, ami 250 km/órás végsebességével szintén rekordot dönt. Hatalmas légbeömlőkkel tűzdelt első lökhárítójáról könnyű lesz felismerni, de a kerékjáratokat teljesen kitöltő 20 colos kerekek is árulkodók lesznek, míg belsejében az integrált fejtámlás kagylóülések és a sportos OPC kormánykerék jelzik a modell kiemelkedő jellegét.
Sportos megjelenés kívül-belül egyaránt
A jóval hét másodperc alatti 0-100 km/h-s gyorsulás borítékolható, kérdés, hogyan viselkedik majd kanyarokban az Astra OPC
A futóművet az F1-ben sikertelen, de Le Mans-t nyerő, majd DTM-ben versenyző Joachim Winkelhock segítségével hangolták ideálisra a Nürburgringen, és a versenyző úgy nyilatkozott, hogy az autó “nem csak a Nürburgringen lesz meggyőző a vezetésért rajongó sofőrök számára.”










