Pályán is pusztító a Lexus új sportkocsija
A frissítés elérte a Lexus RC F-et is, valamint itt az új Track Edition
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Húzták az időt kicsit a frissített V8-assal, de a Lexus most lerántotta a leplet az új RC F-ről, valamint megmutatták a minden tekintetben átdolgozott verziót, a Track Edition-t is.
Feltűnő változáson ment keresztól a Lexus RC, az F sportmodellnek is jól állnak az új fényszórók
A Lexus frissített sportkupéját a Párizsi Autószalon óta ismerjük, ám az RC V8-as verziója egészen eddig nem mutatkozott be, most viszont megismerhetjük a friss RC F-et. Külsőre ugyanazokon a pontokon változott, akárcsak a 200t és 300h, vagyis új, az LC-hez hasonló hűtőmaszkot kapott és egybe olvadtak a fényszórók a nappali menetfényekkel. Hátul is változtak a lámpák, amit viszont a Lexus fontosnak tart, hogy az orr kiképzése letisztultabb lett, ezt hiányolták eddig a vásárlók is, valamint kapott egy lökhárító toldatot is előre, amivel alacsonyabbnak hat az RC F elölről.
Az LS és az LC tükreit is megkapja, valamint egy karbonszálas légterelőt az első lökhárító aljára
Kompaktabb szívórendszert, alumínium toronycsapágyakat és pedálokat, valamint üreges féltengelyeket kap, ezzel könnyebb az elődnél
Minimális változtatások érték az 5,0 literes szívó V8-as motort, vélhetően a károsanyag-kibocsátási normákra válaszolva. Ennek ellenére is öt lóerővel és 6 Nm nyomatékkal erősebb lett, vagyis 482 lóerő és 536 Nm nyomaték a végeredmény. A nyolcfokozatú automata váltó végáttételét megemelték, de java részt ez is változatlan, újdonság és alapfelszereltségként viszont érkezik a rajtprogram, mellyel 0,3 másodperccel hamarabb futja a 100 km/h-t, vagyis 4,5 másodpercről 4,2-re javul az alap sprintidő. Michelin Pilot Sport 4S utcai sportabroncsokat fejlesztettek hozzá, valamint némi súlycsökkentést is sikerült eszközölni. Alumínium pedálokat és toronycsapágyakat kapott, kisebbre tervezték a szívórendszert és a klímakompresszort is, valamint öregesre cserélték a korábban tömör féltengelyeket. Ezekkel 65 kilót faragtak a súlyából, így épp becsúszott 1,8 tonna alá, 1795 kilót nyom az RC F.
[BANNER type="1"]
A Track Edition karbonszálas géptetőt és tetőlemezt kap, valamint könnyebb felniket és karbon-kerámia féktárcsákat
Track Edition. Egy további modellt is hozott a Lexus, melyet korábban kémfotókon már láthattunk. Ez a pályára felkészített RC F Track Edition, melynek legfontosabb újdonsága, hogy még a frissített RC F-nél is könnyebb 79 kilóval. Bár még így is nehezebb, mint a konkurens modellek, a Lexus azt ígéri, így is kiváló élményt és remek köridőket nyújthat versenypályán. A további súlycsökkentés a karbonszálas elemeknek köszönhető, mint a géptető, a tetőlemez, valamint a hátsó üléssort is száműzhetik, helyére szintén karbonszálas burkolat kerülhet. 19 colos kovácsolt könnyűfém kerekeket kap, mögéjük pedig karbon-kerámia féktárcsákat a Brembótól, a csökkentett rugózatlan tömeg összesen 24 kiló mínuszt jelentett. A motor ereje itt is csak annyit változott, mint az RC F-nél, a kisebb önsúly miatt viszont javult a gyorsulás, 3,96 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h-t az új rajtprogrammal.
Tisztességes karbon szárny biztosítja a leszorítóerőt, Michelin Pilot Sport 4S abroncsokat szerelnek rá
Külsőre egyértelmű lesz, melyik a Track Edition, a hatalmas, karbonszálas műanyagból készült hátsó szárny azonnal elárulja, ez természetesen hatékonyan növeli a leszorítóerőt a hátsó tengelyen. A különleges Track Edition modellből állítólag egészen kevés darabszámot készülnek gyártani, azt ugyan nem árulták el, hogy mennyit, de az alap RC F-ből készülő 10th Anniversary kivitelből csupán 240 példány készül.
Alapáron kap mostantól rajtprogramot minden RC F, mellyel a Track Edition sprintideje 3,96 másodpercre javult

















