Hamilton immár hétszeres F1 világbajnok
Megtréfálta a mezőnyt Törökországban az időjárás, ám ez kedvezett a nézőknek. Már az időmérőt is megkavarta az eső, így Lance Stroll rajtolt az élről és megtartotta a vezetést pályafutása első pole-pozíciójából. Max Verstappen viszont beragadt a második rajtkockából, és vissza is esett a hatodik helyre. A rajt utáni tömörülésben Valtteri Bottas és Esteban Ocon is megforgott az 1-es kanyarban, Lewis Hamilton pedig feljött a harmadik helyre. Ezek után a 13. körben jött az újabb csavar, Giovinazzi kipörgő autója miatt virtuális biztonsági autós szakasz következett.
Sorozatban 4. világbajnoki győzelmét aratta Lewis Hamilton
Később, a 18. körben Verstappen forgott meg, amikor Perezt próbálta előzni. Csapattársa, Lance Stroll pedig a 37. körben búcsúzott el a győzelmi esélyektől, miután kiállt kerékcserére. Onnan ugyanis már nem tudott visszatérni az élre. Hamilton viszont előrekeveredett, mivel csak egyetlen kerékcserével teljesítette a versenytávot. Így az idei 10. győzelmével bebiztosította világbajnoki címét, immár a hetediket, ezzel beérte Michael Schumachert az örökranglistán. A második helyen Perez látta meg a kockás zászlót, míg Vettel az utolsó két kanyarban jött fel harmadiknak, miután csapattársa, Charles Leclerc megtámadta Pérezt, de elrontotta a manőverét, így Vettel megelőzte. A szezon pedig két hét múlva Bahreinben folytatódik.
[BANNER type="1"]
Végeredmény, Török Nagydíj, Isztambul (58 kör, 309,396 km, a pontszerzők)
[BANNER type="2"]
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:42:19.313 óra
[BANNER type="3"]
- Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 31.633 másodperc hátrány
- Sebastian Vettel (német, Ferrari) 31.960 mp h.
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 33.858 mp h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 34.363 mp h.
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 44.873 mp h.
[BANNER type="4"]
- Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 46.484 mp h.
- Lando Norris (brit, McLaren) 1:01.259 perc h.
- Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:12.353 p h.
- Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:35.460 p h.
[BANNER type="5"]
Leggyorsabb kör: Norris, 1:36.806 perc (58. kör)
A vb-pontversenyek állása 14 futam után (még 3 van hátra)
| Pilóták | Pontszám | Csapatok | Pontszám | ||
| 1. | Hamilton | 307 | 1. | Mercedes | 504 |
| 2. | Bottas | 197 | 2. | Red Bull | 240 |
| 3. | Verstappen | 170 | 3. | Racing Point | 154 |
| 4. | Perez | 100 | 4. | McLaren | 149 |
| 5. | Leclerc | 97 | 5. | Renault | 136 |
| 6. | Ricciardo | 96 | 6. | Ferrari | 130 |
| 7. | Sainz | 75 | 7. | Alpha Tauri | 89 |
| 8. | Norris | 74 | 8. | Alfa Romeo | 8 |
| 9. | Albon | 70 | 9. | Haas | 3 |
| 10. | Gasly | 63 | 10. | Williams | 0 |
-Hirdetés -




„Hamilton ismét beérte Schumachert”
Remélem, jövőre meg is előzi…