Igazi Transformers ez az apró villanyautó

Változtatható szélességű autót mutattak be a Müncheni Autószalonon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A City Transformer igazi átalakulóművész, ahogy azt a neve is sugallja, egy ilyen apróságból akár négy is elfér egy normál autó helyén.

A pazarló városi közlekedésre ad választ a City Transformer névre hallgató törpe. Az urbanizált területeken nincs szükség rengeteg lóerőre, 1,5-2 tonnás tömegre és elképesztő hatótávra, főleg, hogy általában egy autót egy személy használ. Számos gyártó készített már apró négykerekűt kifejezetten városi használatra, amit az egyszerű elektromos hajtás még vonzóbbá tehet. [BANNER type="1"] A City Transformer is az apró városi cirkálók közé sorolható. A Renault Twizy stílusában a két szállítható személy egymás mögött foglalhat helyet, mögöttük némi csomagtartó is akad. A hossz 2,5 méter, a szélesség viszont nem határozható meg ilyen pontosan. Az autó különlegessége, hogy ha szükséges, a kerekeit képes ki- és betolni, méghozzá menet közben. Alacsony tempónál, behúzott kerékkel csak 1 méter a szélesség, de ha a vezető úgy dönt, hogy dinamikusabban haladna, akkor kibújnak a kerekek, ilyenkor 40 centivel nő a két oldal közötti távolság. További menőség, hogy a Lamborghinik stílusában felfelé nyílik az ajtó, ami szintén a helytakarékosságot szolgálja. A két villanymotor összesen 20 lóerős, ezzel 5 másodperc alatt gyorsul ötvenre, a végsebesség 90 km/h. A hatótáv városban elegendőnek tűnik, a gyártó szerint 120-180 kilométer a maximálisan megtehető táv, gyorstöltéssel fél óra alatt teleszippantja magát az akku. A cég szerint a városlakó autósok 85%-ban a településen belül autóznak, átlagban 24 km/órás tempóval. Ennek tekintetében van helye a City Transformernek a közlekedésben, ami alig testesebb egy nagyobb motornál, de komfortban és biztonságban túlmutat rajtuk. Sok szempontból jó alternatíva lehet a City Transformer, de a gond most is az árral van. A sok kompromisszumot követelő, csak kis területen életképes autó bevezetőáron is átszámítva 4,5 millió forint, a normál ára 5,7 millió, ennyi pénzzel a zsebünkben tárt karokkal és egy Hyundai i30 kombival várnak minket a dél-koreai márka szalonjában. [BANNER type="2"]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?