Jövőre érkezik az első kizárólag elektromos Lexus SUV!

Megvillantotta a Lexus a 2023-as, tisztán elektromos RZ részleteit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nagyrészt hibrideket forgalmazó Lexus is kihasználja a Toyota új elektromos platformját, jövőre érkezik a teljesen elektromos RZ. Mutatjuk, ahogy a sziluett mellett egy-két részlete is előbújik a ködből.

Európában a Lexus minden modellje elérhető a világ legfejlettebb, negyedik generációs öntöltő hibrid hajtásával, sőt, több olyan modell szerepel a portfólióban amely csak benzinesként már nem is rendelhető. Idén mutatták be első plug-in hibridjüket Lexus NX450 h+ néven, illetve az első akkumulátoros elektromos autójukat, az UX 300e crossovert is. Ezt viszi jövőre eggyel tovább a gyártó a Toyota e-TNGA platformjával és az elektronikus (steer-by-wire) kormányművel, az új modell tehát a Toyota bZ4x és annak Subaru testvére, a Solterra alapjaira épül.
Hirdetés
Néhány részletfotót és egy rövid videót már közzétettek róla. A prémium SUV nevében szereplő R betű valószínűleg a méretére utal, az RZ szinte biztosan az RX-hez áll majd közel ezen a téren. Műszaki adatok tekintetében csak annyi biztos, hogy összkerékhajtású lesz, a Direct4 rendszer ráadásul tengelyenként vezérli majd a villanymotorokat a legoptimálisabb tapadás és teljesítmény érdekében. A teljesítményadatokról és a hatótávról csak tippjeink lehetnek, az LF-Z tanulmányautó 90 kWh kapacitású akkupakkja és közel 600 kilométeres hatótávolsága technológiailag megvalósítható, de igen költséges lenne sorozatban gyártni. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a 2022 végére időzített bevezetéskor egy ilyen komoly teljesítményű, mégis nagy hatótávolságú csúcsmodell is érkezik. Szinte biztos viszont, hogy a Lexus RZ alapváltozata az e-TNGA padlólemezen már bemutatott 71,4 kWh-s akkumulátorcsomagot, 215 lóerőt és körülbelül 500 kilométeres hatótávolságot kínál majd.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?