A rendőrség szerint „menet közben gyulladt ki az egyik ellopott autó, ám nem lepődnénk meg, ha valami egyéb behatás is érte volna a járgányt (Fotó: police.hu)
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 39 éves tibolddaróci férfival szemben – írja a police.hu. A gyanúsított 2022. június 30-án egy mezőkövesdi portáról eltulajdonított két autót, nevezetesen két darab piros színű 3-as BMW-t. Az egyik kocsi, egy E36 szedán kigyulladt menet közben, így azt hátrahagyta, míg a másikban, egy hasonló korú, de Compact 3-asban – miután kifogyott az üzemanyag – elaludt. Másnap reggel a férfi egy italkereskedésben a tízezer forintért kínált autót eladta a feléért, a pénzt pedig ott helyben alkoholra váltotta.
[BANNER type="1"]
Az italboltban 10 ezer forintot kért a tolvaj ezért a 3-as Compactért, 5000 forintot kapott érte, az összeget pedig rögtön el is költötte (Fotó: police.hu)
A nyomozás eredményeként a rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével „megalapozottan gyanúsítható férfit. A nyomozók mind a két autót megtalálták, azokat visszaadták a tulajdonosnak, aki azonban így is elbukott egy autót.
[BANNER type="2"]
Forrás: police.hu
-Hirdetés -






