Szombaton mérséklődik az egyik üzemanyag nagykereskedelmi ára, így vélhetően a hétvége első napjától a kutakon is kevesebbet kell majd fizetni érte. Íme az aktuális átlagárak és a várható módosítás!
Jóval többen kerestek használt elektromos autókat idén novemberig, mint a múlt év azonos időszakában - legalábbis ez derült ki a Használtautó.hu által közzétett adatokból. A portál azt is elárulta, mennyien érdeklődtek a hibridek iránt.
Közzétette a Renault az 5-ös magyarországi árlistáját, és ahogyan arra számítani lehetett, az egyik legkedvezőbb árfekvésű elektromos autó lesz hazai viszonylatban, a céges vásárlók pedig még olcsóbban juthatnak hozzá. Mutatjuk a pontos árakat!
Dübörög a magyar vállalkozások számára kiírt állami elektromos autó pályázat. A BYD továbbra is utcahosszal vezet a márkák rangsorában, azonban a modellek toplistáján nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Minden bizonnyal az idei évben utoljára közölt töréstesztről készült videókat az Euro NCAP. Több mint 10 autó részletes értékelését hozták nyilvánosságra, köztük néhány slágergyanús modellét is.
A Land Cruiser abszolút rétegmodell, nem mindenki találja meg benne a számítását. Akinek viszont szól, nem fog csalódni benne. Kemény terepen nyúztuk, mutatjuk, mire képes, ahogyan azt is, mennyiért juthatsz hozzá itthon!
Premier előtt, az elsők között nézhettük meg az elektromos Puma Gen-E crossovert. De mit kínál a Ford legolcsóbb európai villanyautója? Máris mutatjuk, ahogyan azt is, itthon mennyiért lehet majd hozzájutni!
A Tucson mára a Hyundai legfontosabb modelljévé vált, hiszen óriási népszerűségnek örvend a vásárlók körében – többek között itthon is. A kihívó formát a ráncfelvarrással sem engedték el, viszont az utasteret szinte teljes egészében újratervezték.
A Q5 harmadik generációjának külseje már egy ideje nem titok, a Sportback változat viszont csak most mutatkozik be, amelyet az elsők között nézhettünk meg!
A V-osztály leginkább a sofőrös limuzinok buszváltozatának illik be, ennek megfelelően a fókuszban a második üléssor áll, de a frissítéssel igyekeztek a vezetési élményt is jobbá tenni. Vajon sikerült?